Zsolt 71 és Mt 25,1–13
 (ÓSZ) „Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged" (14). Milyen jó, ha valaki már egészen fiatal korától megtapasztalhatja az Úr áldásait, csodáit, ha elmondhatja, hogy ifjúkora óta az Úr az ő reménysége! Nagy kiváltság, hogy a mi Urunk velünk vándorol az utunkon, segítségünk, támaszunk a mindennapokban, erőt meríthetünk belőle a nehézségek, próbatételek közepette, oltalmat találunk szárnyai árnyékában. Idősen sem hagy magunkra, akkor sem, amikor az erőnk már fogyóban van. E gyönyörű zsoltárt egy idős ember írta, aki szabadulásért könyörög. Ellenségei azt gondolják, hogy elhagyta őt Isten, nincs, aki megmentse, de ő visszatekint életútjára, és bizonyságot tesz hitélményeiről, az Úr kegyelméről és hűségéről. Mondd el Te is a jövő nemzedékének, hogy mennyire szeret az Úr!
Fohász: Köszönöm, Uram, hogy gondviselő, szerető mennyei Édesatyám vagy! Segíts, kérlek, tégy késszé, adj bátorságot, hogy hirdetni tudjam szeretetedet, hűségedet a jövő nemzedékének is! Ámen.