Fél tíz körül fokozatosan érkeznek a napközi tábor résztvevői a zselízi református templom udvarára, s velük együtt a felajánlások a szülőktől vagy a gyülekezeti tagoktól, amelyek majd részét képezik a tízórainak és az uzsonnának. Asszonyok lelkes csapata már készíti is a sok finomságot: zsíros kenyeret kennek, felvágják a hozott paprikát és paradicsomot, dinnyét és almát szeletelnek, s közben jóízűen beszélgetnek.

A gyerekek egy része a lelkészcsalád három macskájával igyekszik megbarátkozni, a többiek a fűre terített szőnyegeken és pokrócokon telefonjukat nyomogatva vagy beszélgetve várják a kezdést. Révész Tibor helyi lelkipásztornak és egyházmegyei esperesnek köszönhetően a gyülekezet kisbuszával nemsokára Sáróról is megérkeznek azok a gyerekek és a tábort segítő két lelkipásztor, Szathmáry Zsuzsanna és Csernyík Magdolna, akiket az ottani gyülekezethez tartozó József házban szállásoltak el.

A templomban a kezdés előtt Révész Csilla, a gyülekezet lelkésze még elgyakorolja az aznapra tervezett énekeket, a szolgálattevők csapata pedig utoljára egyeztet és elpróbálja a jelenetet, majd miután mindenki megkapta a szükséges eligazítást, imával zárják a megbeszélésüket.

 

Hamarosan gyerekek ülnek be a templom padjaiba. Majd felcsendül a Járom a Jézus lábnyomát kezdetű, ismert ifjúsági ének Révész Csilla lelkész gitákíséretében. A közös ima után, az aznap szolgálatot teljesítő Szathmáry Zsuzsanna garamkálnai lelkipásztor olvassa fel a tíz leprás meggyógyításáról szóló történetet. /A tábor első napján Csernyík Magdolna hontfüzesgyarmati lelkipásztor Jézus jeruzsálemi bevonulásának jelentős mozzanatait igyekezett átadni a gyeremekeknek./

Először nem is annak magyarázatával próbálja felkelteni a hallgatóságának a figyelmét, hanem magáról a lepráról beszél, amelyet egykor gyógyíthatatlan betegségnek tartottak. Fehér foltok jelentek meg az fertőzött ember testén. Aki elkapta a betegséget sokáig tudomása sem volt róla, hiszen három-négy évig is eltartott a lappangási időszak, így akár másokra is átterjedhetett.

A fehér foltok egy idő után csúnya fekélyekké váltak, a fertőzött testrészen pedig nem érződött a fájdalom. Az utolsó stádiumban pedig majdnem úgy néztek ki a leprások, mint a múmiák, nem is hasonlítottak már a korábbi önmagukra. A többiek kiközösítették őket, mert féltek tőlük, ezért zárt táborokban töltötték életük hátralévő részét. Amikor az úton mentek elemózsiát koldulni, akkor az előrírások szerint már messziről kiáltaniuk kellett, hogy jelezzék: Tisztátalan.

 Szathmáry Zsuzsanna

„Az ember lelkén is, amíg nem ismeri meg Istent, ilyen fehér leprák jelennek meg. Ami lehet tiszteletlenség, szófogadatlanság, hálátlanság, más háta mögött beszélni és még sok minden egyéb“ – magyarázta a lelkész a gyerekeknek.

Jézus Samárián megy keresztül, amerre zsidó ember nem is járt. A leprásoknak abban a korban nem volt reménységük a gyógyulásra, de amikor meglátták Jézust, akiről megtudták, hogy mindenféle betegséget meggyógyít, egyszeriben nem azt kiáltozták, amit a törvény számukra ilyenkor előírt, hanem azt, amit akkor a legfontosnak tartottak a reménytelenségükben: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk.

„A leprások bíztak Jézusban. Attól gyógyultak meg, mert elhitték, hogy ő meg tudja őket gyógyítani. Ha a bennünk lévő rosszat nem tudatosítjuk és az csak rakódik le egymásra, lelki leprafoltokká válnak. Viszont, ha meg akarunk változni, akkor segítséget kell kérni Jézustól. Ha már kezdek jobban odafigyelni másokra, ha igyekszem engedelmes lenni másoknak és Istennek is, akkor a lelki leprafoltok fokozatosan kezdenek elmúlni. Hálásnak kell lennünk Jézusnak azért, amit értünk tett. Érdekes, hogy a meggyógyult leprások közül csak egy, az idegen, aki valószínűleg samáriai lehetett, a többiek pedig zsidók, tért vissza és borult le Jézus elé, hogy kifejezze köszönetét és háláját“ – fogalmazott Szathmáry Zsuzsanna.

A részletes magyarázat után megjelent Timó, az influenszer, aki visszakerült a múltba egy VR-túra segítségével. Követőinek pedig az ott átélt tapasztalatait, átéléseit adta át, ezúttal a leprások meggyógyításáról.

A történet egyik megható részét, amelyben az „idegen“ bízik abban, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani és miután ez megtörténik, visszamegy hálát adni, Erdélyi Tünde és Duba Annamária csoportvező-pedagógusok elevenítették fel. /A szerepvállalásból a gyülekezet lelkipásztora Révész Tibor sem maradt ki, ő is kivette a részét, az első nap, Jézus jeruzsálemi bevonulásakor./

A táborozók kaptak egy könnyűnek tűnő, de mégis alapos átgondolást igénylő feladatot. A történetből adódóan egy papírfecnire kellett ráírniuk csupán egyetlen egy dolgot, amiért hálásak, illetve azt, amit kérni szeretnének Istentől. A másik kérés az volt, hogy azt rejtsék el valahová a templomba, amit pénteken a tábor végeztével összegyűjtenek és elhelyeznek egy befőttes üvegben, amelyeket bizonyára kiváncsian és talán meglepetéssel olvasnak el újra évek elteltével.

„A jeruzsálemi templom falába még ma is helyeznek el kívánságokat a zsidó emberek, illetve adnak hálát Istennek“ – tette hozzá a feladat ismertetéséhez Révész Csilla. A délelőtt többi részében a történettel kapcsolatos feladatlapok kitöltésén szorgoskodtak a gyerekek.

Aznap ugyan a víz fürdőzéshez nem alkalmas hőmérséklete miatt nem, de másnap már ki tudták próbálni a koreai református testvérek, Park Sungkonék ajándékát is, s tették ezt nagy örömmel a táborozók.

„Az idén 14. alkalommal szerveztük meg a napközis táborunkat. De ezek családi jellegűek, mert nemcsak gyerekek, hanem a felnőttek is vannak. Igyekszünk mindenkit bevonni a szolgálatba, úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket“ – mondja Révész Csilla. A szülők közül, akik elkísérik gyermeküket a táborba, nem mindenki megy haza, hanem itt marad, sőt, sok nagyszülő is van itt. A hét valamelyik napján megérkezik majd az idős Zsuzsi néni és az öreg gondnokunk Sáróból, tehát igyekszünk mindenkit bevonni ezekbe a táborokba azért, hogy mindenki otthon érezhesse magát. Egyébként a zselízi asszonyokban és fériakban erős a szolgálni vágyás és próbálunk ehhez ilyen lehetőségeket biztosítani a számukra, hogy ezt megélhessék.

„Valamikor nagyon sokan vagyunk, máskor, mint most is, ilyen kellemes közepes létszámban. Hatvan-hatvanöt főt számolunk ezen a héten. Ennek oka elsősorban az, hogy ezen az augusztusi első héten több tábor is zajlik a barsi egyházmegyében, így a gyerekek szétoszlottak különböző helyekre. Mi hálásak vagyunk azért, ha nagyon sokan vagyunk, de azért is, ha kevesebben. A lényeg, hogy Isten igéjét szóljuk“ – magyarázza.

 Révész Csilla

A mostani táborban szinte csak zselíziek vannak, egy-két gyermektől eltekintve. A bejelentkezés előtt ugyanis inkább arra bíztatták a környéken élőket, hogy ha lehetőségük van, akkor a helyben megvalósuló táborokat részesítsék előnyben akár Oroszkán vagy Csatán, illetve másutt, hiszen azzal a gyülekezetüket is támogatják.

„A zselízi héthez kapcsolódik ugyanakkor az egyházmegyei tábor is nyolc-tíz résztvevővel, akik olyan gyülekezetekből érkeztek, ahol csak egy-két gyermek van és nem folyik gyermekmunka. Így egy kicsit tudunk velük is foglalkozni, hogy a hittanon kívül itt is hallhassanak Istenről. A kettő az egyben valósul meg, az egyházközségi és egyházmegyei.“

Révész Csilla magyarázatul elmondja, ez így alakult ki a kovid után, hogy az egyházmegyei tábor ráépült a gyülekezetire. Korábban Nagysallóban komoly nagy egyházmegyei táborok szerveződtek, majd miután napvilágot láttak az új egészségügyi szabályozások, úgy tapasztalták, a szülők bizalmatlanok lettek a nagy csoportban való ottalvással szemben, ezért megoldásként Zselíz vállalta fel annak megszervezését a sajátja mellett. Az egyházmegye területéről azóta rendszeresen Szathmáry Zsuzsanna és Csernyik Magdolna tiszteletes asszonyok segítenek be nekik.

Minden éven van valamilyen kézzelfogható eredménye a tábornak, amelyek közül megemlíti az elmúlt évit, amelyre saját programmal készültek. „Komoly megtérések voltak a gyerekek részéről. Ugyanezt megéltük tíz évvel ezelőtt is ugyanezzel a programmal, valószínűleg azon az Úr Isten áldása van. De próbálunk beleilleszkedni az egyház által kidolgozott KOEN programba is. Most is ezt választottuk, Éld át! Jeruzsálem utcáin címmel. Nemcsak a bibliai történeteket vettük át, hanem az erre kidolgozott kerettörténetet is. Valamikor sikeres ez a központilag összállított program, máskor pedig kevésbé, legalábbis mi úgy látjuk, de a lényeg, hogy az öt nap folyamán próbáljuk átadni az Isten szeretetét és a gyerekek megismerhessék az Úr Istent.“  

Az évek során cserélődnek a szolgálattevők, hiszen vannak olyan pedagógusaik, akiknek már felnőttek a gyermekei, így ők már nem vesznek részt olyan intenzitással a gyermektáboraikban, mint korábban. De van, aki még úgy is itt van, hogy már felnőtt a gyermeke, mert fontosnak érzi, hogy itt szolgáljon.

„Mindenben számíthatok rájuk az év folyamán is, s nekem nagyon-nagyon jó, hogy ők hívő pedagógusként, a gyermekekhez értő emberként tudnak segíteni itt nekünk, amikor kicsit elmegy a türelme azoknak, akik nem tanulták a gyermekekkel való bánásmódot“ – teszi hozzá.

Az évek során, mégha idővel cserélődnek is a segítők, de mint mondja, nem is kell igazán senkit sem megszólítani, hiszen maguktól érzik, jönniük kell segíteni. A legtöbben a gyermekeik és a fiatalok révén eleve itt vannak rendszeresen a gyülekezetben, és hívő emberekként a feladatuknak érzik, hogy ebben részt vegyenek.

Egy tábor legértékesebb hozadéka, ha arra a későbbiek során lehet építeni. „Van pozitív visszajelzés a táborral kapcsolatban. Nekünk tavaly a megtért gyermekekből formálódott újra az ifjúsági csoportunk, hiszen a kovidban az is egy kicsit leállt. Nagy örömünk, hogy ismét van egy 10-15 fős ifink, ennek az alapját azok a gyerekek adják, akik tavaly itt a táborban fogadták el Jézus Krisztust megváltójuknak.”

 Erdélyi Tünde 

Erdélyi Tünde a zselízi magyar alapiskola tanítójaként mindig is elhivatottságot érzett a gyerekekkel való foglalkozásra és arra, hogy hitben erősítse őket, illetve amit meg tud tenni értük, azt megtegye. Úgy véli, a hitbeli megerősítésre nagyon jók az egyházi táborok, de minden más alkalmak, legyen az bibliaóra vagy csak egy imádság, akár beszélgetés, illetve egy-egy ének, amely a gyerekeket megragadja és általa bizonyságot tudnak tenni.

Már nagyon régóta segíti az itteni tábort, amelyre úgy emlékszik, hogy egyfajta garázstáborként indult tizennégy évvel ezelőtt, de bekapcsolódott az itteni lelkészházaspár szervezésében megvalósuló Kárpát-medencei kiterjesztésű balatonfenyvesi táborba is.

„Akármilyen tábor szerveződött, ott voltam és segítettem. Nem is kellett felkérni, valahogyan úgy jött magától. Éreztem, hogy itt a helyem, nekem itt tennem kell. Soféle feladatom van. Fogadom a többiekkel együtt a gyerekeket, gondoskodom róluk, beszélgetek velük, szerepelek a bibliai történetekben. Megpróbáljuk elmélyíteni a hallottakat, hogy megérintsük őket és azonosulni tudjanak a történettel, el tudják képzelni azt a kort, amelyben az lejátszódott, és megértsék hogy miként élték meg akkor a hitüket az emberek. Hasonlóan, mint most, a mai keresztyének.“

Egy-egy bibliai történet őt is megérinti. Elárulja, hogy minden egyes alkalommal, amikor elolvassák a szerepüket, mindig van olyan, amellyel könnyebben, míg mással nehezebben tud azonosulni. „Nem jó például felölteni a farizeus szerepét, mert annak negatív a kicsengése. Olyan egyikünk sem szeretne lenni, ugyanakkor valakinek mégis csak el kell vállania annak megformálását, de mindenképpen a tábor pozitív megtapasztalását visszünk haza. Otthon is, amikor rákérdeznek, miért vállalok el egy ilyen tábort, mindig azzal válaszolok, ott én is feltöltődöm, nemcsak a gyerekek.“

A táborra való felkészülés, mint mondja, már júniusban elkezdődik, miután megbeszélik annak időpontját és meghirdetésre kerül. A nyár folyamán pedig több alkalommal is találkoznak, hogy megbeszéljék az előkészületeket és a tábor menetét, ki milyen feladatot vállal el, illetve miért lesz felelős, mi lesz a téma és mire kell fektetni majd a hangsúlyt. Otthon pedig a Bibliából mindenki elolvassa a megadott történeteket, s azon gondolkodnak, hogy mivel tudnák még színesebbé tenni azt majd a gyermekeknek.

„Minden alkalommal imádsággal készülök. Már a reggelt úgy kezdem, hogy kinyitom a Bibliám és a vezérfonal szerint elolvasom az aznapi igét. Majd imádkozom, hálát adok, kérek és végül ismét hálát adok Istennek. Mindig nagyon jól feltöltődöm a gyerektábor alatt, igaz, a nap végére elfáradok. Sokat kapok a tábortól, főleg amikor látom a csillogó gyermekszemeket.“

 Duba Annamária

Duba Annamária is már néhány éve erősíti a segítők és csoportvezetők csapatát, s mint mondja, szeretettel jön a táborba. „Nálam fokozatosan alakult ki, talán egy elhívó hangra válaszolva vállaltam itt szolgálatot. Gondolom a többiek is úgy vannak ezzel, hogy őszintén, tiszta szívvel és alázattal próbáljuk segíteni a lelkészházaspár munkáját, ami itt a városban, Zselízen egy valóban közösségépítő és formáló, ugyanakkor a reformátusságot is erősítő. Ebben szeretnénk közreműködni, hogy még jobban erősödjön a magyarságságunk.“

Vannak előzetes megbeszélések, amikor a tiszteletes asszony megszólítja a segítőket. „Eljövünk, megbeszéljük a napi programot, elosztja a teendőket, hogy ki mit fog tenni, ki miért felelős. Mi pedagógusok általában kézműves foglalkozásokat vezetünk, illetve a program levezetésében segítjük a lelkésznő munkáját.“

Elárulja, hogy a mai darabban a leprás szerepét osztották rá, aki visszament megköszönni Jézusnak a gyógyulását. „Nem egyszerű feladat, de át kell gondolni. Minden évben azok a szerepek, vagy jelenetek, amelyek elénk jönnek tanítói szándékkal és a gyerekeket próbálja vezetni valamerre, útmutatást adni és rávilágítani az életnek igazán fontos dolgaira, azokkal Jézus felé mutatunk és irányítjuk őket. Nekünk és a gyerekek számára is példaértékű lehet egy-egy ilyen jelenet. Nagyon kedves és szívhez szóló tud lenni délutánonként, amikor átismételjük a történetet, hogy a gyerekek nagyon sok mindenre emlékeznek. Ha visszakérdezünk, tudják a történet lényegét, emlékeznek a szereplőkre, az eseményekre, s ez minket örömmel és elégedettséggel tölt el.

Özvegy Výboch Józsefné egykori gondnok, egyike azon asszonyoknak, akik gondoskodnak a táborozók tízóraijáról és uzsonnájáról, kisegítőként vesz részt a táborban. „Már a kezdetektől itt vagyok, mert mindig nagy szeretettel jövök. Jól is érzem magam, meg a gyerekeknek is. Ez egy nagyszerű kikapcsolódási lehetőség. A hétfői nap ott voltam a templomban és olyan csendben, bámulattal hallgatták a gyerekek a tiszteletes asszonyt a virágvasárnapi történetről, hogy az csodálatos volt, de az is, ahogyan énekeltek.“

Výboch Józsefné

Elmondta, hogy az unokáját is elhozta a táborba, és minden alkalommal bemegy a templomba, amikor a történetet magyarázzák el, s arra a fél órára nem sajnálja megszakítania a munkáját.

„A feladatom sokféle. Egyrészt konyhai szolgálat, iskolában dolgoztam harminc évig, ahol konyhavezető voltam, másrészt vigyázok a gyerekekre is. Tegnap délután kimentünk a Garam partjára, oda is elkísértem őket az esperes úrral és a két tiszteletes asszonnyal. Bár én nem tettem meg az egész utat gyalog, csak félig, aztán autóval, annyi sokat nem bírtam menni. De ahogyan tudok, úgy segítek.“ 

A gyerekek a történet meghallgatása utáni szünetben a templomkertben fogyasztották el az asszonyok által készített és hozott finomságokat, s válogathattak a sós és édes sütemények között. Csernyík Magdolna jelenet közben

„Abból készítjük, amit hoznak a szülők vagy pedig az egyháztagok. Ha elfogyasztják, nem gond, mert ebéd is lesz nemsokára. De az uzsonna a legkapósabb. Akkorra már alaposan kijátszák magukat, és meg is éheznek a gyerekek.“

Nem titkolja, hogy ő is feltöltődik a gyermektáborban, s örül annak, hogy látja, a gyerekek mennyire élvezik ahogyan a felnőttek előadják a bibliai történetet. „Vannak itt katolikus gyerekek is. Az unokám osztálytársa tegnap azzal jött haza, hogy az etikások szeretnének szeptembertől inkább református hittanra járni. Ez is az egyik bizonyítéka annak, hogy megérinti a gyerekeket az itt hallottak.“

A játékos foglalkozások után a táborozók gyalogosan indultak el a Mózeskosár bölcsődéhez, ahol annak udvarán közösen elfogyasztották a konyhán készült, segítők által kiporciózott ebédet. A délutáni foglalkozásokra is itt a bölcsőde épületében és az udvaron került sor.

A tábor a helyiek számára minden nap négy órakor zárult áhitattal, de azok, akik nem utaztak haza naponta, azoknak még újabb programokkal tovább folytatódott a szálláshelyükön, Sáróban. Közös beszélgetésekkel, sütögetéssel, játékkal, amelyekbe a helyi gyülekezeti tagok is bekapcsolódtak. Az egyik este pedig meglátogatták őket az ifisek, akikkel együtt szalonnát sütöttek.

A tábor zárására ugyanitt került sor minden résztvevővel szeretetvendégséggel és egy nagy kerti partyval.

Kép és szöveg: Iski Ibolya, Révész Csilla