A tegnapi nap az ÉlesztŐ

„Mindannyian takargatjuk magunkat, Isten azonban beengedi Krisztust mezítelenségünkbe, majd az ő dicsőségébe öltöztet minket” – foglalta össze egy mondatban előző napi előadását Csomós József, a Fiatal Reformátusok Szövetsége országos találkozójának idei főelőadója. 

A tiszáninneni egyházkerületi ifjúsági referens arra vállalkozott, hogy a kátéoktatásról ismerős, több száz éves szakkifejezést, a megszentelődést hozza közelebb a ma emberéhez. A találkozó három délelőttjére három bemutatkozást hozott: szerdára Mózes és az égő csipkebokor, csütörtökre Jézus elfogatása, péntekre pedig Saul megtérése történetéből.

MEGSZENTENLŐDÉS főnév (teológiai)

1. A TIREKIFI vezetője csütörtöki előadása elején a megszentelődést egy ruhadarabhoz hasonlította: 

„Mint egy kesztyű, amit felveszünk a kezünkre – mi döntjük el, mit csinálunk vele. A megszentelődés is eszközlét. Hagyom, hogy a szent egészen közel jöjjön, bennem dolgozzon, engedem hogy használjon úgy és arra, ahogy és amire akar.”

Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal – ám ez nem azt jelenti, hogy akarat nélküli kesztyűbábok lennénk, sokkal inkább arról szól ez a kép, hogy a világmindenséget teremtő „Vagyok” mennyire közel enged magához, anélkül, hogy elpusztítana az ő szent tökéletessége. 

2. Csomós József szerint a megszentelődés útján járni azt jelenti, hogy az engedelmesség útján járunk. 

Az ifjúsági lelkész minden húsvét előtt meghallgatja Johann Sebastian Bach János-passióját és a Jézus Krisztus Szupersztárt, mert számára ez a két alkotás együtt fejezi ki a nagycsütörtök éjjel a Getsemáné-kertben zajló események feszültségét: míg az első Ádámot Isten tökéletes szeretetkapcsolatra hívta egy tökéletes kertben, ahol csak egy fától kellett távol tartania magát, addig a második Ádám fenyegetés, erőszak  és árulás között arra készül, hogy felmenjen a (kereszt)fára, Istentől elhagyatva szenvedjen és meghaljon. 

„Jézus nem akarja kiinni ezt a poharat, mert tudja, hogy fájni fog. A  kereszten nem a felnőtt hörög, az egészen kicsi gyerek sír: »Apa, apa, miért akarod ezt? Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?« Mégis engedelmes.”

Júdás vagy Péter?

Jézus elfogásakor többféle magatartásmintát mutat be a Biblia. „Péter annyira földhözragadt, annyira emberi”: úgy érzi, neki kell megvédenie mesterét, és ehhez rossz eszközt választ. Kardot ránt a katonák ellen, rájuk támad, pedig jószerével nem is tudja használni. Júdás nem erővel, hanem képmutatással akar győzni, barátnak mutatja magát, de saját céljai fontosabbak neki, mint Jézus. „Sokszor esik ebbe a hibába az egyház is.” Csomós József szerint Péter és Júdás hozzáállásával egyaránt az a baj, hogy magukat tartják nagyra, „én vagyok a középpontban” mentalitás viszi őket félre.

Kardokkal és botokkal, a hatalom és az erő eszközeivel jönnek Jézust elfogni, de mikor az Úr eléjük áll, így szól: „Én vagyok”, ennek a mondatnak akkora ereje van, hogy visszatántorodtak. Ugyanaz az erő döntötte le őket a lábaikról, mint ami Mózest is porig tudta volna égetni a csipkebokornál. Az előadó szerint Jézus mondhatná: „Szerintetek nem tudnám megvédeni magam? Hát én vagyok az Isten!”, de inkább hátralép, és hagyja, hogy lefogják, mert fel akarja vinni az ő bűneiket is a keresztre.

Mi a tanulság? 

„Néha elég, ha azt kérem Istentől, hogy én kisebb legyek, mert akkor Isten automatikusan nagyobb lesz az életemben. Jézus Krisztus példát mutat ebben: ő a »Vagyok«, látjuk, mekkora hatalma van a szavának, de mindhalálig engedelmeskedik az Atyának.”

Az alkalom végén Lukács Tamara őrösi fiatal presbiter tett bizonyságot.

Feke György, fotó: Szarvas László