Milyen szerepet tölt be egy lelkész életében az önkéntesség?

Az önkéntesség szó önmagát magyarázza: amit teszek, önként és örömmel vállalom. Egy lelkipásztor életében a szolgálata napi huszonnégy órát tesz ki. Benne van ebben az is, hogy amit végez, azt tegye szívesen és lássa értelmét a szolgálatának. A feladatvégzése pedig ne legyen izzadságszagú, hanem önkéntes, szívből és hálából jövő az Úristennek mindazért a gondviseléséért és szeretetéért, amit megtapasztal a maga életében, amit megpróbál a maga fogyatékosságaival, nehézségeivel átadni mások számára.

Hogyan mutatkozik meg ez a gyakorlatban a lelkész életében, hiszen van egy megadott munkaköri feladat, ugyanakkor ezen kívül elvégez olyat is, amelyek nem tartoznak oda, s méltán besorolható akár az áldozatvállaláshoz vagy az önkéntességhez is. Ugyanakkor kérdés, hogy a lelkész esetében különválasztható-e a kettő, az önkéntesség és a szolgálat?

Meg lehet próbálni szétválasztani, de ezek sokszor összefüggenek egymással. Nekem is van munkaköri leírásom, de egészen más a szolgálat egy nagyobb városi gyülekezetben, mint a hozzátartozó szórványközösségekben, főleg ez utóbbi jellemző a Barsi Református Egyházmegyére. Az önkéntesség azt jelenti, hogy a munkaköri feladatainkon túl is odafordulunk a ránkbízottakhoz és nem zárjuk be az ajtót, amikor lejárt a munkaidő. Velem együtt több szolgatársaim is megtapasztalta már, hogy olyankor csöngettek be segítséget kérni, amikor családi körben voltunk együtt akár az esti órában vacsorakor vagy éppen ebédidőben. Ilyenkor nagyon sokszor az ember gyermeke feláll, ott hagyja az övéit és odafordul a segítséget kérőhöz. Fontos azonban szabni egy határt, nem szabad elhanyagolni a családunkat sem. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy tudjunk segítséget nyújtani azoknak, akik igénylik a meghallgatást, a jó szót vagy másfajta odafigyelést.  

Gyerekkorában, szülei révén tapasztalt önkéntességet vagy a mások felé fordulást, megsegítve az éppen rászorulót?

Nem lelkészcsaládból származom. Édesapámnak és édesanyámnak is világi foglalkozása volt. Ugyanakkor egy alig 80-100 lelkes kis Ung-vidéki községből származom, Iskéből. A kis közösség eleve adta, hogy egymásra voltak szorulva az emberek, kölcsönösen segítették egymást. Láttam és tapasztaltam, hogy a szomszéd szinte családtag volt, annyira figyeltek akkoriban egymásra az emberek.

Milyen formái vannak az önkéntességnek a gyülekezetében? Mondhatjuk azt is, hogy tulajdonképpen az egyházközség Mózeskosár bölcsődéje is ennek az eredménye, hiszen önként felvállalták ezt a feladatot, kibővítve a meglévő szolgálati területüket?

A zselízi gyülekezeti élet szerves része az áldozatos és önként végzett munka. Ennek része Bölcsődénk létrehozása is, mely 2019 őszétől működik. Nagyon gyorsan, de mégis imádságos szívvel vállaltuk fel elsősorban mi, lelkipásztorok és a presbitérium is, valamint a gyülekezet teljes közössége, hogy elindulunk ebben a szolgálatban. Sokszor látjuk ennek a jó oldalait is, de napi szinten tapasztaljuk a nehézségeket, a kihívásokat. Fel kellett a gyülekezetnek nőnie ehhez a szolgálathoz. Az első év az egy próbaidőszak volt a bölcsőde számára. A gyülekezet közösségében igyekszünk olyan programokat megszervezni, amelybe a gyülekezeti tagokat bevonjuk a bölcsőde épületén kívüli külső munkálatokba, a rendrakás, telekrendezés és szépítés szolgálatába. Igyekszünk a gyülekezet közösségében élő, hozzánk tartozó embereket megszólítani és lehetőség szerint munkát adni a számukra is. Bölcsődei nevelőink és az őket kisegítő munkaerő zselízi reformátusok, élő hitű gyülekezeti tagok. Feleségem hitoktatóként és Ringató-foglalkozásvezetőként, én pedig igazgatóként – önkéntes szolgálatként – látjuk el az intézményben feladatunkat.

Ennek az áldozatvállalásnak a folytatása, hogy nemrég egy nyugdíjas klubot is kialakítottak a bölcsőde épületének az alagsorában. Elsősorban egyfajta szeretetszolgálatként az idősek felé?

Az egykori Magyar Tannyelvű Gimnázium épülete többszintes. Ennek egy részében található a bölcsőde, a nagyobb részében az önkormányzati magyar óvoda. Az addig üresen lévő alagsort próbáltuk hasznos célra kihasználni. Csillának volt az a nagyon szép ötlete, hogy itt alakítsunk ki egy olyan helyiséget, ahol nemcsak a gyülekezet, hanem a városban élő idősek alkalmanként találkozhatnak, leülhetnek egy pohár tea, frissítő, sütemény mellett és tudjanak beszélgetni. Ez az igény kérések formájában többször is eljutott hozzánk, így ennek alapján indultunk el ennek kialakítására. Az őszi és teli időszakban igyekszünk minél gyakrabban összegyűjteni időseinket, - akik tavasszal és nyáron inkább a kerti munkákat végzik örömmel - így tudunk segíteni abban, hogy közösségi programok szervezése által minél gyakrabban lehessenek együtt.

Milyen konkrét tapasztalata, megélése van az önkéntességgel kapcsolatban?

Amikor 2022. február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, a barsi egyházmegye az elsők között volt, akik megszervezték, hogy ha szükség adódik, akkor tudják a menekülteket fogadni. Több gyülekezet is nyitottságot mutatott ebben a kérdésben. Zselíz és Sáró mellett Nagysalló, Oroszka, Léva, Fegyvernek és más kisebb gyülekezetek is felajánlották erre a célra az épületüket vagy akár az irodahelyiségüket is. Meghirdettük a száraz élelmiszerek gyűjtését is, amelyeket az egyházmegye területén meghatározott lerakópontokon kellett leadni. A zselízi gyülekezet rendelkezik egy kisbusszal, ezzel szállítottuk el az adományokat a Magyar Szeretetszolgálaton keresztül a meghatározott helyre. Több utat is vállaltunk családunkkal, hogy összegyűjtsük és elszállítsuk az adományokat. Oros Zoltán egyházmegyei gondnok is segítségünkre volt, aki egészen Kárpátaljáig vitte a szállítmányt. Páratlan volt ez az összefogás a világiak és a lelkészi közösség részéről, s megtapasztalhattuk, hogy így is számíthatnak ránk azok, akik nagyon nehéz körülmények közé kerültek.

De az önkéntességhez tartozik az egyházmegye területén sok szervezést és összehangolást igénylő, de konkrét céllal megrendezett családi napok is, amelyet idén a mi gyülekezetünk vállalt el. Tavaly a nagysallói alkalmon az egyik nehéz helyzetben lévő gyülekezetet támogattuk anyagilag, felvállalva a terhüket egy fontos cél érdekében.

Miért jó önkénteskedni, hasznára lenni valakinek?

Nem tudom a választ. Ki kell próbálni és az ember megtapasztalhatja, hogy sokkal többet kap azáltal, hogyha önként, krisztusi szeretetből, az Úristen indíttatásából tud megállni valaki mellett, nem pedig valamilyen elvárásért, hátba veregetésrért. A segítségnyújtásnak egyébként stresszoldó hatása is van. Amikor bezárkózunk a négy fal közé, akkor csak a magunk problémáiban őrlődünk. Mi egyházi emberek vagyunk, Istenhívők, gyülekezetben élünk – ez nem egy burkot jelent. Ugyanúgy megvannak a napi problémáink, gondjaink, kihívásaink, de nem kell mindig a saját magunk gondolatai körül forogni, mert mások terét hordozó emberek is vagyunk, akik képesek a segítségnyújtásra, a mások felé való odafordulásra.

A 90-es évek derekán kerültem diákként Sárospatakra, az ottani teológiára, ahol többen is voltunk Felvidékről. Nagyon sokszor kérték a segítségünket a gyülekezeti tagok, mi pedig mentünk kertet ásni vagy füvet nyírni, éppen, amit kellett. Ez akkor, fiatalként jó „bulinak” tűnt, de utólag örülök, hogy már akkor belekóstolhattam ilyen téren is a kétkezi munkába.

Négy gyermekük van, akik látják, tapasztalják hogyan működik egy lelkészcsalád. Nekik is igyekeztünk átadni, hogy hozzanak áldozat másokért, vagy önként forduljanak mások felé, de sohasem erőltetve. Nagyon jó most már látni, hogy fiatal felnőttként nemcsak egyházi eseményen vesznek részt, hanem más civil kezdeményezésből is kiveszik a részüket és szükség szerint segítenek. Nem kell küldeni őket, hanem maguktól mennek. Anna lányunk gyönyörűen fest, rajzol ezt a tehetségét sokszor szolgálatba állítja a gyülekezeti munka során is.

A négy gyermekünk közül három aktívan táncol a Kincső ifjúsági néptáncegyüttesben. Minden éven megrendezésre kerül Zselízen az Országos Népművészeti Fesztivál. Ez komoly előmunkálatokat igényel, mi magunk, lelkészek is aktívan kivesszük ebből a részünket. Ott vagyunk a színpadépítésnél, segítünk náddal lefedni a színpadot vagy díszíteni. Sokszor későn éjjel fejezzük be a jókedvű, de fárasztó munkát, de utána még jóízűen el tudunk egy picit beszélgetni is.

A feleségemmel, Csillával nagyon sok civil rendezvényen is ott vagyunk és segítünk akár felkérésre vagy anélkül is. Ahol mi szolgálunk az egy szórványvidék. Itt nem lehet különcködni. A városon vagy az egyházmegyén belül is különböző csoportokkal, civil szervezetekkel együtt kell működnünk, egymás terhét kell hordoznunk. Nagyon sokszor megtapasztaltuk itt, Zselízen, hogy amikor egy adventi játszóházat készítettünk vagy akár legutóbb a majálist, hatalmas segítséget kaptunk „a külsősöktől” is. A városban a gyülekezetünk szolgáló közössége, a magja több civil területen is jelen van. Büszke is vagyok ezért, hogy erejükhöz képest reformátusaink ilyen hatékonyan tudnak segíteni és szolgálni.

Kép és szöveg: Iski Ibolya