A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és a Pozbai Református Egyházközség közös szervezésében valósult meg a Szeretethíd felvidéki megnyitója, amelyen a fő hangsúly közösségért vállalt önkéntességen és az áldozatvállaláson volt.

Idén a világi fővédnökséget Csenger Tibor Nyitra megye alelnöke, a zselízi gyülekezet másodgondnoka, az egyházit pedig Révész Tibor, a Barsi Református Egyházmegye esperese vállalta el. A pozbai református templomban Dukon András helyi lelkipásztor rajtuk kívül köszöntötte még a Diakóniai Központ munkatársait: Básti Pétert, Bachorec Beátát és Zachorcsek Klaudiát, valamint Kiss Pált, egyházunk főgondnokhelyettesét és Ivanič Katalin polgármestert.

„Nemrég ünnepeltük pünkösdöt, a szentlélek kitöltését, az első gyülekezet létrejöttét. Biztosan sokan vannak, akik a Szentírás alapján ismerik az első gyülekezet életét, örömeiket, szolgálatukat, fizikai és lelki növekedésüket, gondjaikat és bajaikat. Ez a mai találkozás itt ebben a pozbai református templomban egy újabb alkalom arra, hogy Isten igéje kicsit közelebb hozza hozzánk a régieket, az ő ügyüket, szolgálatukat és oda tudjunk figyelni az ő példájukra“ – hangsúlyozta Révész Tibor, a barsi egyházmegye esperese a 2 Kor 9, 1 – 5 alapján megtartott áhítatának elején, majd kihangsúlyozta, hogy Pál apostol ebben a levelében az adakozásról, az adakozás szolgálatáról, az adni tudás csodájáról tanít.

Elmondta, hogy a korinthusi gyülekezetben adakozást hirdettek meg egy másik, a jeruzsálemi gyülekezet részére,  amit Pál apostol szolgálatnak tart egy másik közössé számára. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az idén is, ezekben a napokban nagyon sok gyülekezet kapcsolódik be a Szeretethíd szolgálatába, ahol napi szinten fiatalok és idősek egyaránt szolgálnak együtt különféle területen.  

„A szolgálat a gyülekezet egyik életjele. Az élő gyülekezet, az szolgáló gyülekezet. Ahol pedig nincs meg a szolgálatnak semmiféle jele vagy megnyilvánulása, akkor ott talán nincs is igazán keresztyén élet“ – fogalmazott az esperes.

Emlékeztetett arra, hogy az első keresztyén gyülekezetek szenvedés, szegénység, üldözés vagy üldöztetés közepette is tudták egymást segíteni, gyűjtéseket szerveztek. Szinte semmije sem volt, mégis tudtak adni. Kézből kézbe, szívtől szívig, gyülekezettől gyülekezetig jutott a segítség oda, ahol szükség volt.  „Lehet a szolgálatban ma is előljárni, s lehet az Úristen ügyében vonzani a többieket. Lehetünk példák. De törekszünk-e erre?“ – tette fel a kérdést, majd hozzátette: Törekedjünk rá!

A szolgálattal kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy aki felé szolgálatunk, akinek segítséget nyújtunk az ne legyen megalázó. S ne érződjön az, hogy ha egy szolgálatot végzünk másikért, az mennyire fáradságos nekem. „Erre időt kell szentelni, s ehhez pedig a szívünkre, szeretetünkre van szükség“ – nyomatékosította Révész Tibor.

Áhítatát azzal a gondolattal zárta, hogy az igazi szolgálat az Úristennek átadott életből fakad. „Az igazi keresztyén szolgálatnak ez a sava és a borsa. Enélkül ez csak egy humánus cselekedet. Keresztyén szolgálattá azonban akkor válik, ha az a Krisztussal való kapcsolatból fakad.“

Révész Tibor esperes gondolatébresztő szavai után Básti Péter, a Diakóniai Központ munkatársa tolmácsolta Haris Szilárdnak, a Diakóniai Központ igazgatójának a levelét, aki más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Az igazgató levelében emlékeztetett arra, hogy a Szeretethíd Református Önkéntes Napok ötlete a Magyar Református Szeretetszolgálattól származik, melynek alapgondolata a janosi ige: “Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1János 3,18)

Az igazgató kihangsúlyozta, hogy Szeretethíd program kezdettől fogva az önzetlen és önkéntes segítségnyújtásra épült. 2009 óta már a Felvidéken is megrendezik a Szeretethidat, amelynek sikerét semmi sem bizonyítja jobban, mint a bekapcsolódó önkéntesek évről-évre növekvő száma. Idén 49 felvidéki településen 1810 önkéntes jelentkezett be a Szeretethíd programjába, amely még mindig nem érte el, csak próbálja megközelíteni a járvány előtti időszak számait.

„A Szeretethíd lényege az önkéntesség, az önmagáért való jó megcselekvése. Pontosabban az a belső hasznosság-érzés, amit az ember csak akkor érez, amikor önzetlenül ad. Ez egy olyan rejtett jutalom, amit csak az tapasztal meg, aki részt vesz benne, kívülről nézve nem érzékelhető. Ugyanez igaz a keresztyén hitre is: a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, ha csak a másik ember arcát nézzük, kívülről nem látható. Ahogyan mégis láthatóvá tehető, azok éppen azok a cselekedetek, amelyeket a keresztyén ember a Szentlélek indíttatására, szolgálatképpen tesz. Ez a szolgálat válik majd reménység szerint láthatóvá itt is, a Kálvin-parkban a falu minden lakója számára. Önök pedig, kedves testvéreim, abban a kitüntetett helyzetben vannak, hogy részt vehetnek Istennek ebben a szolgálatában“ – fogalmazott levelében Haris Szilárd, a Diakóniai Központ igazgatója.  

Végül megköszönte a Pozbai Református Egyházközségnek, hogy helyet adott a 2024-es felvidéki megnyitónak, valamint a két fővédnöknek, Révész Tibor esperesnek és Csenger Tibor Nyitra megye alelnökének, hogy vállalták a védnökséget, a képviseletet és a beszélgetést.

„A mai világunkban, amikor Európában a keresztyénség kezdi elveszíteni monopol helyzetét a vallások között, mindennél fontosabb, hogy hitelesen képviseljük azt az értékrendet, amit a hitünk megélése alapoz meg. Mindez tehát felelősséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, mert Jézus Krisztust képviselői vagyunk ebben a világban. A Szeretethíd felvidéki koordinátorának, egyházunk Diakóniai Központjának mottója: Szolgálni öröm. Azt kívánom Önöknek, hogy a szolgálat öröme látszódjon Önökön, miközben együtt vannak és dolgoznak“.

Haris Szilárd igazgató levelének tolmácsolása után Básti Péter a Diakóniai Központ munkatársa beszélgetett az idei Szeretethíd két fővédnökével Csenger Tiborral és Révész Tiborral az önkéntességről és áldozatvállalásról.

Révész Tibor a lelkészi pályára való indulásával kapcsolatban elmondta, hogy az első gondolatai között nem szerepelt az, hogy lelkipásztor legyen, de sokat köszönhet annak a közegnek, ahol felnevelkedett. A templomba járó nagyszüleinek, szüleinek, akik révén megtapasztalhatta az Úristennek a nevét, s mindazt, ahogyan gondoskodtak a gyülekezetükről.

„Az én életbemben ez egy folyamat része volt. A 90-es évek elején a jabloncai táborban érintett meg engem Istennek az Igére, a teológián pedig a harmadik évfolyam volt meghatározó, amikor egy megtapasztalás rátette az i-betűre a pontot. Nekem egy hosszabb utat kellett megtennem, amíg kiérlelődött bennem az Úristennek a szeretete. Hálás vagyok azért, hogy 1998-tól a lelkészként szolgálhatok“.  

Révész Tibor többek között elmondta, ami őt hajtja a szolgálatában, az az örömhírnek, az evangéliumnak az átadása: Jézus Krisztus szeret. „A lelkipásztori szolgálat egy huszonnégy órás szolgálat. Mindaz, ami az adott munkakörön túl még belefér az ember életébe, ott erősen megjelenik az önkéntesség. Előfordul, hogy a közös ebédnél kell otthagyni a családot és menni másnak segítséget nyújtani. Az önkéntesség az, amit az ember nem egy hátba veregetésért, prémiumért tesz, hanem azért, ami miatt ő maga is felüdül, vagy erőt kap. Ha önként, jó szívvel, szeretetből, elvárások nélkül teszünk, az nemcsak a másik embert erősíti, hanem ugyanúgy erőt ad annak is, aki ezt megteszi. Ez azonban nem törvényszerű. Olyan ez, mint ahogyan Jézus mondta a lélelről: nem tudod honnan jön. De jön, s kell is hogy megjelenjen az ember életében. S ha jelen van, akkor ez mindig hálára, alázatra int és arra, hogy helyes módon  tartson meg bennünket a két lábon való megállásban a mindennapokban.

Csenger Tibor építészmérnök egyféle bemutatkozásként elmondta, az egyetem elvégzése után az első helyre a családépítést tette, majd megteremtette számukra a biztos hátteret, mert az első helyen a család állt. Amikor a gyerekei iskolások lettek, akkor a közösséghez való tartozás formálta fokozatosan benne, hogy próbáljon meg segíteni akár az intézménynek, vagy a gyerekek közösségének a Szülői Szövetségben való munkálkodása által.

„Amikor dolgozni kezdtem, még nem  gondoltam arra, hogy valamikor politikai pályára lépek. Későn, több, mint negyven évesen kezdtem el politizálni, amikor a gyerekeim már felnőttek. Akkor kezdődött el a politikai karrierem, amikor közösségbe kezdtem járni és elsősorban Zselízen város működését segítettem helyi politikusként. Nyitra megye testületébe első alkalommal nem sikerült bejutnom. Másodszor azonban már igen, köszönhetően annak, hogy regionális szinten sokat tevékenykedtem. Most pedig már a második ciklusban a megye alelnöke vagyok. Komoly eredménynek tartom, hogy magyarként másodszor is sikerült megvédenem az alelnöki pozíciómat. Sokat próbálok tenni a közösségért nem politikusként, hanem inkább közösségi emberként“.

Elmondta azt is, hogy vállalkozóként került a politikába, és nincs benne olyan vágy, hogy politikai babérokra törjön, ezért tudja nyugodt szívvel tenni a dolgát, beleértve a közösségi munkát is, amely bár szorosan összekapcsolódik a politikával is, mert mint hangsúlyozta, nem tudja külön választani a közösségi és a politikai munkát. „Szeretek kint lenni a terepen, a közösségben lenni. Vannak vérbeli politikusok és vannak, akik ismerik a terepet. Én ez utóbbiak közé tartozom, akik e szerint határozzák meg a döntéseiket."

Csenger Tibor hangsúlyozta azt is, hogy az önkéntesség az egy közösségformáló eszköz. Az önkéntes munkát kisebb csoportok végzik. Tapasztalata szerint kevés esetben van szó egyéni önkéntességről, a csapatnak kell lennie egy vezéregyénisége. „Minden embert meg lehet győzni, hogy valamilyen munkát önként végezzen el, csak kell lenni egy vezéregyéniségnek. Ha egy munka örömmel van végezve, akkor az eredménynek mindenki örül“ – fogalmazta meg meglátását Nyitra megye alelnöke, aki egyben a zselízi gyülekezet másodgondnoka is.

A pódiumbeszélgetés során még sok minden más is elhangzott a közösségért való szolgálatról, az önkéntességről, illetve arról is, hogy a politikus és a lelkész is nehezen tudja meghúzni a határokat, mikor végzi a munkáját annak töltetéből adódóan és mikor tesz önkéntesen a közösség érdekében, hiszen minkettő szorosan kötődik egymáshoz.

A pódiumbeszélgetés után a Kálvin-parkban az esőzés miatt ugyan elmaradt a padok festére, de az erre a célra vásárolt díszcserjéket kiültetésére azonban sor került. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult.

Kép és szöveg: Iski Ibolya