Zsolt 42 és Mt 18,1–10
(ÓSZ) „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek" (12)! Néha a hívő ember is elcsügged, megfárad, elveszti lelki erejét, úrrá lesz rajta a kishitűség. Amikor nem látja a megoldást, amikor ok nélkül bántják. De ilyenkor is jön Isten, és bátorítja a lelkünket, hogy ne adjuk fel, tartsunk ki, bízzunk benne. Hiszen nem ő hagyott el bennünket, hanem mi távolodtunk el tőle. Amikor erőt vesz rajtunk a csüggedés, jó megemlékezni Isten nagy tetteiről. Akár az Igében keresni történeteket, akár mások bizonyságtételeit hallgatni, vagy visszatekinteni az addig megtett utunkra, s megkeresni azokat az eseményeket, amikor megsegített az Úr. Jó hálát adni a korábbi megtapasztalásokért, és előre köszönetet mondani, mert Isten ismét meg fog segíteni, meg fog újítani.
Fohász: Urunk, bocsáss meg, mert gyakran elcsüggedünk, megfáradunk! Mégis, Téged dicsérünk és magasztalunk, mert tudjuk: Te újra meg fogsz bennünket eleveníteni, felemelsz, megújítod lelkünket, és erőt adsz továbbmenni az úton! Kérünk, adj nekünk Benned bízó szívet! Jézus nevében köszönjük, hogy meghallgatsz minket! Ámen.