Zsolt 40 és Mt 17,14–21
(ÓSZ) „Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat" (2). Várva várni az Urat, vagyis: nagyon várni, mindennél jobban. Főleg akkor szoktunk így várni rá, ha bajban vagyunk, ha nem látjuk a megoldást a problémáinkra, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Milyen nagy csoda, hogy őt – legyünk bármilyen élethelyzetben – ma is várhatjuk. És milyen nagy csoda, ha valaki nem mástól várja a szabadulást, a megoldást, hanem magától az élő Istentől. S aki így várja, aki így bízik benne, az el is hiszi, hogy az Úr tud rajta segíteni. S végül valóban meg is tapasztalja, hogy az Úr lehajol hozzá és meghallgatja kiáltását. Adja az Úr, hogy így tudj rá várva várni, így tudj benne bízni!
Fohász: Drága Urunk, megvalljuk: nincs más Isten rajtad kívül, akihez fordulhatnánk, aki meghallgatná kiáltásunkat. Köszönjük, hogy ezt már megtapasztalhattuk, így várunk Rád most is: hajolj le hozzánk, emelj fel, és állítsd lépteinket sziklára! Ámen.