Eszt 9,20–10,3 és Mt 8,5–13
(ÚSZ) „Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak" (6). Szomorú, de olykor bizony előfordul, hogy a világ fiai megszégyenítenek bennünket, keresztyéneket. Ez a pogány százados nyilvánvalóan azt cselekedte a névtelen szolgájáért, ami egyezett az Atya akaratával: könyörgött a rábízottért, Jézust kereste, hittel fordult hozzá és kérte a segítségét. Jézus válasza e kérésre ez volt: „eredj el, és legyen néked a te hited szerint". Ha most nekünk mondaná ezt Krisztus, akkor mit tennénk, mi történne? Mit látunk, mit remélünk a hitünkkel? Mit kérünk Jézustól olyan hittel, mint a kapernaumi százados? Egyáltalán: kérünk-e, közeledünk-e? Kérjünk bátran, mert Istennél semmi sem lehetetlen!
Fohász: Úr Jézus Krisztus! Nem vagyunk méltók arra, hogy közelíts felénk, hogy a hajlékunkba jöjj. Ezért is köszönjük, hogy mégis megteszed. Köszönjük, hogy nem az alkalmasságunkat nézed, hanem bűneinket, lelki bénultságunkat, és azt, hogy nélküled elveszünk. „Csak egy szót szólj", és helyreáll az életünk. Ámen.