A konferencia a Szeczi Molnár Albert jubileumi évének tiszteletére kibővített, a reformáció történetét ismertető vándorkiállítás bemutatásával kezdődött. A tárlat lényeges elemeit –  többek között a Szenczi Molnár Albert fordításában a kottázott  Mint a szép híves patakra kezdetű 42. zsoltárt – Millisits Máté művelődéstörténész, a kiállítás létrehozója vázolta fel, aki többek között megemlítette az egyik mintegy újdonságként, hogy néhány tabló elkészült német nyelven is és az anyag vándorkiállítás céljára kölcsönözhető. 

Szenczi Molnár Albert rendkívüli életpályáját Szabó András irodalomtörténész vázolta fel a hallgatóságnak. Előzetesen általánosságban ismertette annak a kornak az elvárt akadémikusi életpályáját, amelybe beletartozott a pénzügyi támogatásoktól függő rövidebb vagy hosszabb külföldi peregrináció és egy bizonyos idő eltelte utáni visszatérés. Szenczi Molnár Albert azonban teljesen más utat járt be – tette hozzá. 

Szabó András a Molnár családnévvel indította a tudós életpályájának a bemutatását, akinek az apja faragómolnár volt, bár abban az időben, mint mondta, a molnárok nem voltak közkedveltek, s a rájuk jellemző nyugtalanság ráragadt a Szenczen Molnár családban született Szenczi Molnár Albertre is, akiről az apja úgy vélte, a fia majd a nyomdokaiba lép.

Tizenkét éves korában elindul otthonról, három évnél tovább viszont egy városban sem él, s élete során több fontos embert is felkeresett, hogy támogatókat szerezzen tervének megvalósítására. Iskoláit Győrben, Göncön, Debrecenben végzi, Göncön pedig tanúja lehetett a Vizsolyi Biblia fordításának és nyomtatásának Károli Gáspár mellett. Majd Kassán nevelő, 1590-ben pedig tanulmányútra indul. Először a reformáció szülővárosát, Wittemberget keresi fel, ahol, mint az előadó mondta, különcködik, majd Drezdában, Heidelbergben, Strasbourgban tanul. Genfben megismerkedik az idős Béza Tódorral. Visszatér Strasbourgba, de hamarosan száműzik a lutheránus városból.

„Huszonöt éves és meg kellene nősülnie, három eredménytelen leánykérés után hazatér Magyarországra, de csak pénzgyűjtés céljából, majd visszamegy, hiába kérik, hogy jöjjön haza, inkább beleveti magát a latin-magyar szótár készítésébe, s úgy vélte, ő másként akarja népét szolgálni. Georg Remhez írt levelében ki is fejti, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot vagy az egyházközséget” – tolmácsolta Szenczi Molnár Albert levelének magyarázó sorait az előadó.

Szabó András utalt az utókorra fennmaradt naplójára is, amelyben magáról ír, illetve a fellelhető levelezéseire, irataira. „Életének utolsó tíz esztendeje azonban homályos, nem tudni, hogy hol volt, mivel foglalkozott, akkorra már megjelent a zsoltárkönyve, dolgozott a latin-magyar, magyar – latin szótáron, több művet lefordított”.

Kitért Szenczi Molnár Albert családi életére is. 1611-ben Oppenheimban feleségül veszi a Luther családjából származó, a férjétől elvált Ferinari Kunigundát, akitől két fia és négy lánya születik. Gyerekeikkel németül beszéltek. Az előadó megjegyezte, érdekes, hogy Szenczi Molnár Albert magyarként a gyermekeivel nem a saját anyanyelvén beszélt.

Korrektorként és nyomdászként is dolgozik, volt lelkész, udvari prédikátor Rohoncon, ahol németül kell prédikálnia az eredetileg evangélikus felekezetűeknek. Mivel nem sikerül nyomdát alapítania, elfogadja a komáromi gyülekezet meghívását, de itt sem bírja sokáig, innen is elmegy, majd Erdélybe költözik Bethlen Gábor hívására. A felesége azonban fél a törököktől, ekkor zajlik a 15 éves háború, visszamennek Németországba, Heidelbergbe, ahol kántortanító, rektor, majd felmond, visszamennek Magyarországra – ismertette röviden életének egyes állomásait azzal, hogy továbbra sem tudni miből él, nincs nyoma annak, hol van állásban, csak találgatni lehet. Valamilyen egyházi állása bizonyára lehetett. Kezdetben Bethlen Gábor adott neki ösztöndíjszerű összeget, de a fejedelem halála után ez megszűnik. Kassán, Gyulafehérváron és Kolozsvárott él, amíg egy pestisjárvány el nem viszi – tette hozzá Szabó András.

„A rendkívüli és az akkori szokásoktól eltérő életútja mögött ott van kimagasló teljesítménye, a reformáció irodalmának kiteljesítése: a szótár, a szótárkönyv, két Bibliakiadás, prédikációfordítások, imádságos könyvek, az Institúció lefordítása, filozófiai értekezése a Legfőbb jóról. Mindezek és sok más műve nem születhetett volna meg, ha a korban szokásos életpályát választja. Szidérius Jánosnak nem volt igaza, amikor arra akarta kényszeríteni, hogy ő is ugyanazt az utat járja, mint a többiek” – összegezte dióhéjban az előadó Szenczi Molnár Albert rövid, de gazdag, szokatlan életútját.

Petrőczi Éva József Attila-díjas költő,  publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, irodalomtörténész pedig azokat a regényeket, verseket, annak részleteit mutatta be, amelyek Szenczi Molnár Albertről szóltak, illetve rá utaltak. Többek között részletezte Vargha Tamásnénak Magai Máriának A vándormadár útja című regényét, amelyről elmondta, a szerző színesen, gördülékenyen fogalmazott, még ha sok helyütt jellegzetesen női regénystílusban is.

„Nyilvánvaló, hogy ismerte Dézsi Lajos-féle Szenczi Molnár életrajzot, s a napló első magyarra fordított kiadását” – jegyezte meg, majd felidézett abból egy kitalált történetet Szenczi Molnár feleségének, Kunigundának első férjének halálával kapcsolatban. Megemlítette Tóth Máté Miklós több kiadást megélt Ének zsoltárhangra című regényét, amely nem igazán nyerte el a tetszését, de megjegyezte, tiszteletre méltó az a sokszoros tiszteletadás és az a nagyon szép gondolat, hogy regénye minden fejezetét egy-egy zsoltáridézetre építi.

Elmondta, hogy Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvében így ír Szenczi Molnár Albertről: „Törökdúlást, tatárjárást átkozva még mindig énekelteti a századokat”.

De megemlítette Sík Sándor esztétikáját, Ady Endre két versét, Nemes Nagy Ágnes verséből idézve egy sort: „messze került a szép híves pataktól”, majd Kányádi Sándort, Szilágyi Domonkost, Veres Miklóst és Farkas Jenő katolikus papot, aki Szenczi séta című versében felidézi Szenczi Molnár Albert alakját.

Szenczi Molnár Albert zsoltárainak zenei vonatkozásáról Süll Kinga egyházzenész szólt, előadását zenei betétekkel tette színesebbé. Bevezetőjében elmondta, Kálvin világossá tette, hogy elsősorban az ószövetségi szövegek, a Zsoltárok alkalmasak arra, hogy azt a gyülekezet újra a szájára vegye, s azzal Istenét dicsőítse, hisz Dávid énekeire maga a Szentlélek tanítja meg őt. 

„Kálvin nem is sejtette, hogy ezzel a tudatos lépésével egy új sajátos zenei műfajt hoz létre. A genfi zsoltárok zenei vonatkozásban annyira egyediek, semmi máshoz nem hasonlíthatóak. S bár évszázadok teltek el azóta, a zsoltárok dallamainak kiadásai sok hányadtatást, különböző rossz és rosszabb ún. kiegyenlített ritmusú nyomtatást megéltek, ma mégis elmondhatjuk, hogy a jelenlegi református énekeskönyvünkben újra ott van a legeredetibb, a dallamát, zeneiségét tekintve leginkább autentikus. A feladat viszont nem csak megőrizni, de használni, újra elővenni, szeretni és általa az Urat dicsérni: mert arra rendeltetett!” – hangsúlyozta Süll Kinga.

A zsoltárok mindig is része volt a hívő ember kegyességi gyakorlatának, hisz megszületésétől fogva azokat folyamatosan énekelték: énekelte Dávid hárfán kísérve, énekelték a jeruzsálemi templomban, Jézus is ismeri. Fontos része a liturgiának az egyéni és közösségi hang, amely az Isten és az ő népe között létrejövő dialógust. A középkori miseliturgiában egyre jobban háttérbe kerül az egyszerű gyülekezet és a reformáció ezen szeretne változtatni, hogy énekeljenek a hívek, és lehetőleg saját anyanyelvükön. A genfi zsoltárok, vagy más néven hugenotta zsoltárok megszületése mérföldkő, hisz a Zsoltár szövege újra a gyülekezet éneke lesz.

Elmondta, hogy a legelső zsoltárfordítások valóban világi, már meglévő ismert dallamokra íródtak. Az általunk ma ismert genfi „dallamgyártás“ csak ezután kezdődik el, amikor Kálvin Genfbe érkezik és zenészeket, kántorokat kér fel, törekedve arra, hogy a dallamok merőben eltérjenek az akkori kor világi és közkedvelt zenéjétől.

„Ő ugyanis a zsoltárok számára egy „szent stílust“ gondolt el, melyre jellemző a rend, a mértékletesség, a súly, a visszafogottság, az egyszerűség és szenvedélymentesség. Kálvin célja nem a népszerű dallamok megkomponáltatása vagy átvétele volt, hanem  az, hogy a szöveg mellett a dallam is egyedül Istenre mutasson, a zsoltárok Isten Igéjét hordozzák, melyet a dallamoknak is közvetíteniük kell" – nyomatékosította Süll Kinga.

Kálvin elsősorban a genfi kántorokat – Louis Bourgeois, Pierre Davantes, Guillaume Franc, Matthias Greiter – bízza meg, hogy komponáljanak új zsoltárdallamokat, konkrét utasításokat adván a dallamokra. Csupán három genfi zsoltárnak nem ismerjük a dallamszerzőjét. A genfi énekgyűjtemény végleges formáját 1562-ben nyeri el „Dávid zsoltárai" címmel. Az eredeti cél az volt, hogy minden zsoltárhoz egy külön dallam tartozzon, de végül nem mindegyik szöveghez készült,így 11 dallam kétszer, 3 dallam háromszor és egy dallam négyszer fordul elő.

A zsoltárok a kor legismertebb zeneszerzőit is megihletik, akik négy vagy több szólamra írnak hozzá harmóniákat és kórusműveket. A legismertebb Goudimel mellett, Claude Lejeune, Paschal de l'Estocart, Philibert Jambe de Fer és Pierre Certon voltak, később Heinrich Schütz – foglalta össze a zsoltárok megzenésítésével kapcsolatos ismereteket az előadó.

Péter Éva egyetemi docens, a magyar zsoltárok a kórusirodalomban címmel jelzett előadása elején kifejtette, Kálvin az istentiszteleti éneklés kapcsán kihangsúlyozta, hogy két dolgot ért alatta, egyik a szöveg, a másik pedig a dallam: Egyik sem fontosabb a másiknál, de összefonódva erősitik egymást. Amikor a szóval együtt jár a dallam is, akkor az a szó sokkal hatalmasabb erővel be tud fúródni az emberi szív közepébe. A felolvasott idézetet árnyalni szeretném, utalva Szenczi Molnár Albert munkásságának páratlan jelentőségére, s így módosítanám az idézetet: Amikor az anyanyelvű szóval együtt jár a dallam, akkor tud igazán hatni a lélekre. A magyar nyelvű zsoltároknak ez az igazi haszna” – fogalmazott Péter Éva.

Megvizsgálva az erdélyi református énekeskönyvek anyagát és visszatekintve a 17., 18. századiakra, azok közlik mind a 150 genfi zsoltárt, a 19. és 20. századi énekeskönyvek viszont azok már csak töredékét, mintegy 30-40 zsoltárt tartalmaznak, hiszen a gyülekezetek csupán ennyit tudtak megtanulni a francia eredetű, idegen hangzású, komplikált szerkezetű dallamokból. Az 1996-ban megjelent új református énekeskönyvben azonban már ismét ott van mind a 150 zsoltár és elkezdődik a gyülekezetekben a genfi zsoltárok ritmusának a helyretétele.

„Ha Szenczi Molnár Albert műfordításainak értékét csak olvasással tekintjük meg, bizonyíthatom ezek nagyszerűsége, nyelvezetének költői ereje van” – hangsúlyozta az előadó.

Hozzátette: Szenczi zsoltárszövegei általában jól alkalmazkodnak a genfi zsoltárdallamokhoz, adott ritmusához, hisz ő maga is képzett zenész volt, figyelt a szöveg fordításakor a zenei ritmushoz, a hosszú és rövid hangérzékeire, bár néhány esetben nem elég gördülékeny a zene és a szöveg összekapcsolódása.

Elmondta, hogy a magyar zeneszerzők a 20. század közepén fordulnak ez anyag felé, 1948-ban Csomasz Tóth Kálmán hatására kórusművek születtek azzal a céllal, hogy a genfi dallamokat megismerhessék a gyülekezetek. Majd Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán is feldolgozza a dallamokat kórusművekre, amelyekből egy-egy ízelítőt is bemutatott.

Kerekes József István, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára Noha Szenczi munkássága mindenkié, Szenczi Molnár Albert egyedül az Istené címmel tartotta meg előadását. Elmondta, hogy a jórészt latin nyelven írott naplójában, –  amelyet a Strasbourgban töltött évei végétől húsz éven át vezetett – beszámolt álmairól és betegségeiről. Ebből kiderül, hogy Itáliában méhek csípték össze, Heidelbergben talpától a feje búbjáig csúnya kiütések lepték el, Frankfurt am Mainban ló rúgta meg. De az is, hogy Komáromban belázasodott, prédikálni sem tudott, s csak akkor lett jobban, amikor három hónap múltán lemond komáromi lelkészi állásáról s elfogadja a kiskomáromi prédikárságot.

„Betegségeiben, szenvedéseiben, álmaiban Isten akaratának jelszerű megnyilatkozásait keresi nem egyszer” – hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, ez volt a reneszánsz ember gondolkodási módja, amelyet felülír a reprezentatív jelölés paradigmája, de a költészet megmaradt számára.

Ennek eredménye, hogy 1607 májusában átnyújthatta a hat és fél hónap alatt elkészült Psalterium Ungaricumot, a Pannon Zsoltároskönyvét Móricz hesseni tartománygróf részére. Ugyancsak az ő mecenatúrájának köszönhető, hogy 1608-ban megjelenik a Hanaui Biblia és annak második kiadása az Oppenheimi Biblia. 1752-ben Debrecenben megjelenik zsoltárainak szlovák fordítása, ami azért lényeges, mondta az elődadó, mert a szlovákság irodalmi nyelve a XIX. századig a cseh volt.

„Strasbourgban vált latin stilisztává, s elkezdi szótára készítését. Azt vallotta, hogy egyetlen szótár kibocsátásával többet tehet, mintha három évig tanítja az ifjúságot. Néhány hónap alatt Altdorfban elkészíti az El Elementa Grammatica Latinae címet viselő vaskos munkáját és ugyanekkor jelentette meg a magyar-latin és latin-magyar szótárát is. Nyugaton ekkor a magyarság reprezentálását látták benne” – tett hozzá.  

Az előadó mintegy zárszóként elmondta, hogy Szenczi megannyi ismertető jegye mellett /nyelvész, stiliszta, műfordító, akadémista, diplomata, képes szótáralkotó mellett bújdosó is volt, mert életében sok helyen élt és munkálkodott.

„Az életút végén a költésez átadja helyét a prózának, a hermetikus gondolkodás kiszorul és marad a reprezentatív jelölés paradigmája: ok és okozat, a mechanikusan leirható világ. A részből megérthető egész, az egészből magyarázható rész. De a titokzatos Isten nem fedi fel magát, hanem kijelenti: Minden őáltala lett, nála nélkül semmi nem lett, ami lett” – hangsúlyozta az előadó.

Millisits Máté művelődéstörténész Szenczi Molnár Albert naplóját egyház- és művelődéstörténeti vizsgálatának vetette alá. Bevezetőjébe beszélt arról, hogy miért kapta meg apjától az Albert nevet. Anyját ugyanis a parasztasszonyok megpróbálták rábeszélni, hogy neve egy szenthez kapcsolódjon, mégpedig az akkor nagy kultusznak örvendő Szent Egyedről, bár mint írja naplójában:

„Éppen heti vásár volt ekkor Szencen s az ismerős parasztasszonyok, a kik a vásárra jöttek s ilyenkor anyját is rendesen fölkeresték, őt meglátva, Egyed néven szólítgatták, minthogy másnap ennek a szentnek volt a napja; de anyjának nem tetszett ez a név s apja nevére Albertnek kereszteltette. Apja, mikor a kis idegent meglátta, fejszéje nyelét nyújtá felé, azt akarván ezzel jelképezni, hogy az ő nyomába lépjen.”

Gyermekéveiből az első esemény, amire vissza tudott emlékezni, egy nagy üstökös volt. „Egy éjjel a család minden tagja fölkelt s kiszaladt a szobából, csak én maradtam bent egyedül. A nagy lármára fölébredtem, s mikor senkit se láttam magam körül, keservesen sírni kezdtem. Édesanyja ekkor bejött érte, ölébe vette, kivitte és ujjával megmutatta neki az égen az üstökös csillagot.”

Az előadó fontos dátumokat is idézett a naplójából, mint az 1590. november 1-je bejegyzést, mely szerint szüret befejezésével elindult Németországba. 1594-ben Strasburgban irja, hogy könyörgéssel és térdepeléssel kezdte az új évet, 1595-ben Büschweiterben karácsonykor úrvacsorát vesz, majd 1596-ban megkezdi utazásait Helvétiába és Itáliába. Majd Bázelbe meg.

„1596-ban svájci útja alkalmával többször is találkozik a már idős Béza Tódorral, aki franciául prédikál, de mint írja, abból semmit sem ért. Naplójába igy ir róla: Ő lett az Atyám a Krisztusban”.  Mivel Szenczi Molnár Albert érzi egyedi találkozásának jelentőségét Bézával, ezért kézírást kér tőle.

Az előadó a naplót idézve elmondja, hogy Szenczi Rómában részt vesz a pápai fogadáson, a loretói alkalom után pedig megcsípik a méhek. Majd 1604-es évet a magyar-latin szótár éveként jegyzi, s pontos feljegyzést tesz arról, hogy mikor adta le a kéziratot, mikor nyomtatták ki és milyen költséget kellett ezért felvállalnia.

Szencz Molnár Albert felvidéki emlékezetét Somogyi Alfréd, a Református Teológiai Kar dékánja szedte egy csokorba, amelyet két tanárára való emlékezéssel kezdte. Először a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanárára, Zalabai Zsigmondra emlékezett, aki a 90-es évek elején beszélt az egyetemi hallgatóknak arról, hogy összeállította Szenczi Molnár Albert életrajzát az írásai és feljegyzései, valamint naplója alapján. A kiadványt – Szorgos adósa vagyok hazámnak, avagy életemnek leírása – 1993-ban jelentette meg a Lilium Aurum kiadó. „Zalabai elkötelezett kutatója volt Szenczinek és tudatosan dolgozott a zsoltárfordító emlékének és nevének köztudatban tartásáért” – nyomatékosította a dékán.

A másodszor pedig kedves tanárát, a néhai főtiszteletű Molnár János dékánt említette meg, akihez, mint Rétén szolgáló lelkipásztorként hozzá tartozott a szenci leányegyházközség. Azt tervezte, hogy templomot épít a zsoltárfordító szülővárosában, ami sajnos különféle okok miatt mégsem valósulhatott meg.

„Utánanéztem, hogy Szlovákiában vajon hány településen van Szenczi Molnár Albert utca? Nagy meglepetésemre egyetlen települést találtam: Kisgérest” – közölte, majd elmesélte ennek történetét. A hajdani magyar szakos hallgatóktól Zalabai Zsigmond megkérdezte, hogy van-e a valaki Kisgéresből? Furik Csaba jelentkezett, majd rákérdezett, tudja-e hogy Szenczi Molnár Albert járt Kisgéresben, sőt ott is töltött egy éjszakát?” Furik Csabából később kisgéresi önkormányzati képviselő, majd polgármester lett, s amikor a 90-es években eljött az utcanevek aktualizálása, ő és néhai Nagy Menyhért kisgéresi református lelkész javasolta, hogy nevezzenek el egy utcát Szenczi Molnár Albertről, hiszen a neves zsoltárfordító járt Kisgéresben, egy éjszakát is eltöltött a faluban és nagyon valószínű, hogy a régi templomban este talán még prédikálhatott is egyet. „Nos, így lett Kisgéresben Szenczi Molnár Albert utca.”

Érdekességként utalta arra, hogy ha a kisgéresi modelt vennénk alapul, vagyis ahol járt, ott nevezzenek el egy utcát róla, akkor ma Felvidéken, legalább 60 településen viselhetné Szenczi Molnár nevét egy utca, tér, vagy valamilyen közterület, de sajnos nem így van – tette hozzá.

Szülővárosában Szencen van egy 184 m széles tér, ami Szenczi Molnár Albert nevét viseli, itt áll a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Szenctől 14 km-re, dél-keletre fekvő Jókán, a református templom előtti kis területet nevezték el Szenczi Molnár Albert térnek. Közterületek vonatkozásában ez minden: Kisgéresben egy utca és egy-egy tér Szencen illetve Jókán. Végezetül elmondta, ha összeszedjük Szenczi Molnár felvidéki kultuszának bizonyítékait, akkor nevét ott találjuk néhány közterületnél, intézménynél, szervezetnél, országos rendezvénynél, van egy köztéri szobra a szülővárosában és néhány emléktábla Szencen és környékén. Készült róla két linómetszet és két plakett.

„De igazából Szenczi Molnár Albert emlékezete minden felvidéki magyar református ember lelkében ott él, hiszen máig énekeljük a zsoltárfordításait. Száz évvel ezelőtt még ennyire sem viselték utcák, vagy intézmények, rendezvények Szenczi Molnár Albert nevét, mint ma.

Nem volt kultusza. Ám 1607. óta, amióta megjelent nyomtatásban „Szent Dávid királynak és prófétának százötven zsoltári”, azóta zsoltárszövegei beleívódtak a magyar református lelkekbe és Szenczi szavaival teszünk bizonyságot a hatalmas Istenről mindenkor, amikor elkezdjük, hogy „Tebenned bíztunk, eleitől fogva”

– fogalmazta meg mintegy összegzésként Somogyi Alfréd dékán.

Kép és szöveg: Iski Ibolya