Jézus Galileában lépett fel először nyilvánosan Kr.u. 30-ban, és az általa létrehívott megújulási mozgalom egészen a jeruzsálemi templom Kr.u. 70-ben bekövetkező lerombolásáig egy, a zsidóságon belüli mozgalomnak számított. A Jézus-mozgalom megmaradt mindvégig Palesztinán és Szírián belül, és csak Kr.u. 70 után vált külön a zsidóságtól. Ezzel ellentétben az őskeresztyénségnek a Palesztina területén kívül elterjedt irányzata már Kr.u. 70 előtt pogánykeresztyénségként önállósult.

Amikor tehát a Jézus-mozgalmat szociológiai szempontok szerint szeretnénk megvizsgálni, akkor a Jézus által életre hívott megújulási kezdeményezést vesszük górcső alá, és arra keressük a választ, hogy Kr.u. 30–70 között Palesztinán belül milyen társadalmi tényezők határozzák meg a működését. Jézust és a Jézust követők körét szociológia szempontok szerint a következőképpen is leírhatjuk: a) Jézus maga a Jézus-mozgalom középpontja, amelyet a szaknyelv primer karizmatikus szerepnek nevez, b) Jézus tanítványainak körét a szaknyelv szekunder karizmatikusok szerepkörének és c) a szimpatizánsok, mecénások és jótevők körét a szaknyelv tercier karizmatikusok szerepének nevezi.

· Primer karizmatikus szerepkör kialakulása

Jézus elhagyja családját és a faluját

A „ház” nemcsak egy épületet jelent, hanem azt a helyet, amely identitást kölcsönöz az embernek. Jézus Názáretben nőtt fel családja körében. Márk szerint (Mk 6,3) ács volt, Máté szerint ácsnak a fia (Mt 13,55). A kettő ugyanazt jelenti. Bár a görög „tékton” kifejezést ácsként olvassuk az evangéliumokban, Jézus nem a szó jelenlegi értelmében volt ács. Egyes apokrif evangéliumok beszámolnak arról, hogy a gazdáknak ekét készített a szántáshoz, igát az állatok befogásához, és ha kellett, apjával a házak építésénél segített. A „tékton” kifejezést nem a foglalkozásra kell elsősorban specifikálni, hanem a munka megnevezésére: ő egy olyan kézműves volt, ami ma kőművest, ácsot és asztalost jelent egyszerre.

Példázataiban és hasonlataiban is használja ezeket a képeket. A kősziklára és a homokra épített ház képe (Mt 7,24–27), a toronyépítésről mondott tanítása (Lk 14,28), a három nap alatt felépülő templomról mondott szavai (Jn 2,19) mind a saját szakmájához kapcsolódnak. Egyes feltételezések szerint Jézus ifjú korában Názáretből átment Szeforisz városába. Egy ilyen kézműves, mint Jézus ill. apja, József a szegényebb réteghez tartozott, de nem a legszegényebbhez. Általában a napi bérért dolgoztak. Ezért egy újjáépülő város jó lehetőséget adott számukra a napi bevétel biztosítására. Jézus 30 éves korában szakít ezzel az életmóddal, és elhagyja családját, feladja az aránylag biztos bevételt jelentő munkáját. Az evangéliumokból jól látható, hogy Jézus családja ezzel a döntéssel nem értett egyet, és vissza akarták őt hívni (Mk 3,20–21.31–35).

Jézus fellépésének helyszíne

A Jézus-mozgalom elsősorban Galilea területén alakul ki. Jézus fellépése Alsó-Galileához kapcsolódik, a Genezáreti-tó északi partjához. A mozgalom kialakulásának a központja Kapernaum volt. Vidéki gyökerekre utal a Jézus által használt képi világ is. Példázatban gyakran hallunk földművesekről, halászokról, szőlősgazdákról, pásztorokról. Ezen a területen volt a legtöbb tanítványának és követőjének az otthona. Galilea városairól Szeforiszról és Tiberiásról egyik evangéliumban sem olvasunk, Szeforisz ráadásul mindössze hat kilométerre fekszik Názárettől. Jézus élete alatt építették újjá mindkét várost, ő mégsem lépett fel egyikben sem. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a Jézus-mozgalom a két várostól távol tartotta magát.

A szociológiai elemzés alapján kimutatható, hogy az ember identitásának meghatározásához az is jelentősen hozzájárul, hogy milyen környezetben találja meg a helyét, és milyen helyszínekkel szemben határolódik el. Keresztelő János a pusztába vonul, és jellemzően elhatárolódik Jeruzsálemtől, az ottani kultúrától, a városi fényűzéstől, és szembefordul a királyi palotákban élőkkel, a puha ruhákban járókkal. Néhány kilométerre a jeruzsálemi templomtól egy másik életformát juttat kifejezésre. Öltözéke, aszkézise, nyelvezete, bűnbocsánatot hirdető fellépése egyfajta kritika mindazzal szemben, ami Jeruzsálemben és a templomban folyik. Keresztelő Jánost Heródes Antipász kivégezteti. Jézus talán éppen ezért kerüli ezeket a városokat, hogy elkerülje Heródes Antipászt. Ugyanis, ha Keresztelő Jánost kivégeztette, fennáll a veszélye, hogy követőivel is ezt cselekszi.

Jézus fellépése

Jézus tanításának középpontjában Isten országa áll. Ezzel a mondattal kezdi fellépését: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). A tanítás mellett Jézus autoritását nagy mértékben befolyásolta az a belső erő, ami gyógyításaiban és az ördögűzéseiben lett látható. Az evangéliumok ennek a belső erőnek a leírására két terminológiát használnak: έξουσία – hatalom és δυνάμεις - csodatévő erő. Maga a gyógyítás és az ördögűzés egyfajta megtörése a démonok és a tisztátalan lelkek uralmának, és részben megjelenítik a közelgő Isten országát. „Ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa” (Lk 11,19). Jézus tanítása és cselekedetei mindvégig párhuzamban állnak. Először cselekszik, gyógyít, kiűzi az ördögöket, majd tanításában megfogalmazza cselekedeteinek lényegét és üzenetét. A tanítása olyan, mint egy kommentár, amellyel megvilágítja tetteit.

· Szekunder karizmatikusok szerepkörének kialakulása

A tanítványok csatlakozása

Jézus köré csatlakoznak a tanítványai, a legbelsőbb kör. Egyrészt ők is felhagynak eddigi munkájukkal, és ők is elhagyják otthonaikat, másrészt osztoznak Jézus vándorló életformájában, részesei lehetnek a gyógyításoknak és hallgatói tanításának. A szinoptikus evangéliumok szerint az első tanítványok testvérpárok voltak. Simon és testvére, András, valamint a két Zebedeus fiú, Jakab és János. Hamarosan kialakult Jézus körül egy tanítványi kör. Ezek közül Péternek az evangéliumok különös szerepet tulajdonítanak. Péteren kívül János evangéliuma egy másik tanítványnak is különös figyelmet szentel, akit így nevez: a szeretett tanítvány. Mindemellett a szinoptikus hagyomány a tanítványok körén belül egy belső három tanítványból álló kört is megnevez, amelybe az elsőnek elhívott Péter és a két Zebedeus fiú tartozik bele. Lukács evangélista említést tesz még hetvenkét tanítványról is (Lk 10,1), akiket Jézus szolgálatba állított. Jézus a tanítványokat hatalommal (έξουσία) ruházza fel, és elküldi őket, hogy hasonlóan, mint ő, gyógyítsanak mindenféle betegséget, és űzzék ki a tisztátalan lelkeket.

Jézus követői között másokat is találunk, olyanokat, akiket az evangéliumi hagyomány név szerint megnevez. Ilyen pl. Bartimeus, a vak koldus (Mk 10,52). Ilyenek az asszonyok is, akik folyamatosan jelen vannak a Jézust kísérő sokaságban. Két hármas csoportot láthatunk Jézus körül: Mária Magdalénát, Máriát, a kis Jakab és József anyját és Salómét (Mk 15,40), valamint Mária Magdalénát, Johannát, Kúzának, Heródes egyik főemberének a feleségét és Zsuzsannát (Lk 8,2). Figyelemre méltó, hogy az evangéliumokban sehol nem számolnak be arról, hogy Jézus követői között ott lenne valaki Jézus családjából is (Mk 3,20–21.31–35).

A tanítványok szociális helyzete

A tanítványok közül többen különböző anyagi helyzetben lévő halászok voltak. Ott voltak Zebedeus fiai, Jakab és János, akikről azt olvassuk, hogy a hajóban hagyták az apjukat. Lehet, hogy az apjuknak saját tulajdona volt a halászhajó, és fiaival együtt a halászatból élt. Lukács evangélista beszámolója alapján azt is feltételezhetjük (Lk 5,1–11), hogy a halászok egyfajta halászszövetségben dolgoztak. Amikor Jézus a part mellett prédikált, két hajó állt a parton. Viszont ebből a beszámolóból is látható, hogy a halászat nem volt mentes a válságtól. Bár a Genezáreti-tóban rengeteg hal volt, de ez még nem jelentette azt, hogy a halászat jövedelmező vállalkozás volt. Talán elsősorban azért, mert azok az eszközök, amivel a halászok dolgoztak, még kezdetlegesek voltak. Az evangéliumokban arról is olvashatunk, hogy Simonnak és Andrásnak háza volt (Mk 1,29–31), ahol Jézus meggyógyította Péter anyósát. Viszont a Kapernaumban folyó régészeti feltárások megmutatták, hogy ebben hajlékban nem jólétben, hanem nagyon szerény körülmények között éltek az ott lakók.

Valamivel eltérőbb a vámszedő Lévi esete. Ő valószínűleg bérelte a vámszedő helyet, és mivel Jézus a Genezáreti-tó partján hívta őt el, feltételezhető, hogy Kapernaumban a halászatra kivetett vámot szedte be. Ő anyagilag már jobb helyzetben volt, biztosabb volt a bevétele. Viszont a gazdag jerikói fővámszedővel, Zákeussal összehasonlítva Lévi csak egy szerény körülmények között élő kisembernek számított. Valláserkölcsi szempontból a vámszedők az újszövetségi irodalomban és a rabbinikus iratok szerint is nagyon negatív megítélés alá estek. Az evangéliumok együtt említik őket a paráznákkal, a pogányokkal és a bűnösökkel. Újabb kutatások kimutatták, hogy ennek a negatív megítélésnek elsősorban nem politikai okai (a rómaiakkal kollaborál), hanem etikai indítékai voltak. Márk evangéliuma szerint a Jézust követő asszonyok sorában is elsősorban olyanokat találunk, akik az alsóbb szociális réteghez tartoztak.

A tanítványok szegénységéről tanúskodik a szombatnapi konfliktus is (Mk 2,23–28). Az a tény, hogy Jézus tanítványai megszegték a szombatnapi törvényt, és kalászokat kezdtek tépdesni, az anyagi szükséghelyzetükre utal. A terméketlen fügefa elátkozása is (Mk 11,12–14) félreérthetetlen jele a tanítványok éhségének. Jézusnak a gondviselésről elhangzó szavai „ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek vagy mit igyatok” (Mt 6,25–34) a létminimum határán élő tanítványai számára különösen fontos volt. Itt nem egyfajta luxust biztosító gondoskodásról volt szó, hanem olyan embereknek az életben maradásáról, akik ma még nem tudják, hogy holnap mit fognak enni Ilyen értelemben hangzik el a Miatyánkban a mindennapi kenyér kérése is.

A gazdagokkal szemben megfogalmazott kritika

A tanítványok kiszolgáltatott helyzete alapvetően meghatározta a gazdagokkal szembeni viszonyukat. Valószínűleg jól ábrázolja a társadalom felső rétegével és a gazdagokkal szembeni kritikájukat Jézus mondása: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni” (Mk 10,25). A Logion forrásokban a „mammon” kifejezés új jelentést kap. A szó eredetileg arám nyelven azt jelenti: birtokolni. Az evangéliumban viszont már elítélendő bálványként szerepel, és Jézus így figyelmezteti a tanítványait: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Mt 6,24).

Jézus az Isten országát hirdeti. Ebben az országban a szociális helyzet teljesen meg fog változni. Az elsőkből utolsók lesznek, az utolsókból elsők. Az Isten országában Isten az éhezőket javakkal látja el, a bővelkedőket üres kézzel küldi el. A gazdag és a szegény Lázár példázata is jól érzékelteti a gazdagokkal szembeni kritikát. A közelgő Isten országában kártérítést kapnak azok, akik eddig kiszolgáltatottan éltek, és akiknek nyomorúságos körülmények között telt az életük. Nem fognak többé éhezni és szomjazni. Jézus nem elfogult a gazdagokkal szemben, nem fanatikus kritikusa a felsőbb réteghez tartozóknak, hanem az önző életmódot ítéli el, azt az életvitelt, amely a felebarát szeretetét elhanyagolva csak magának él.

· A tercier karizmatikusok szerepkörének kialakulása – a mecénások csatlakozása

Jézus fellépésének kezdetén a tanítványok mellett megjelenik a sokaság is. Azt olvassuk róluk, hogy követték Jézust. Ez a sokaság azonban mégsem tartozott a Jézust követő tanítványok körébe. Ugyanez érvényes a Jézussal szimpatizáló személyekre is. Olyan emberekről van szó, akik befogadták Jézust a házukba: pl. Simon, az egyik farizeus, aki arra kérte Jézust, hogy egyék nála (Lk 7,36), vagy egy másik farizeus, akinek a házába bement Jézus ebédelni (Lk 14), és ott van Zákeus is, a fővámszedő, aki szintén a házába fogadta Jézust (Lk 19,1–10). Ezenkívül a szimpatizánsok közé számíthatók azok a személyek is, akiket Jézus meggyógyított, és a követői lettek (Mk 1,45; 5,18–20; 7,36). Ilyen szimpatizánsok voltak továbbá Mária és Márta, valamint Arimáthiai József is, a nagytanács tekintélyes tagja, aki Jézus temetéséről gondoskodott (Mk 15,43–46). Az evangélium úgy jellemzi őt, hogy várta az Isten országát (Lk 23,51). Ez nem azt jelenti, hogy ő is Jézus tanítványai közé tartozott, hanem azt, hogy mint az öreg Simeon, Izrael kegyes emberei között volt. Őt is a Jézust körülvevő szimpatizánsok közé számolhatjuk. Fontosak a szimpatizánsok, mivel Jézus és a tanítványok vándorló életvitelük során a mindennapi kenyeret nyilvánvalóan ilyen jótevők és mecénások támogatásából tudták bebiztosítani.

Befejezés

Jézus létrehívott egy mozgalmat, amit szaknyelven Jézus-mozgalomnak nevezhetünk. Vándorló tanítványokból állt a mozgalom, akik a társadalom szegény rétegéhez tartoztak, várták az Isten országának eljövetelét, és még Jézus élete során osztoztak a speciális karizmatikus feladatokban. Ezekből húsvét után vándorló apostolok lesznek, akik helységről helységre járnak, és az egyes helyeken a szimpatizánsok kis csoportjaira és a mecénások segítségére támaszkodnak. Megmaradnak a zsidóság keretei között, hirdetik, hogy Jézus a Messiás, és számos kapcsolódás köti őket a régi viszonyokhoz. Életformájukat külső hívásnak engedve vállalták, és így akarták azt betölteni.

reformata, Orémus Zoltán