Légy erős és bátor
2024. január 25., csütörtökTörténelmi esemény tanúi voltak mindazok, akik 2024. január 21-én jelen voltak a komáromi református templomban Lőrincz Gábor ifjúsági lelkipásztor beiktatásán. Egyrész azért, mert eddig még nem szolgált három beiktatott lelkipásztor egy gyülekezetben, másrészt egy egyházközség sem alakított ki még ilyen tisztséget.
Az ünnepi istentiszteleten Fazekas László emeritus püspök a komáromi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket. Elsőként Géresi Róbert püspököt és hitvestársát, majd Porubán Ferenc főgondnokot, Szénási Szilárdot a komáromi egyházmegye esperesét és hitvesét, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánhelyettesét, Csonthó Csabát a komáromi egyházmegye gondnokát és hitvesét.
A komáromi egyházmegye gyülekezeteinek képviselői üdvözlését követően a további meghívott vendégek köszöntése következett. Köztük volt Dr. Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztor a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja, Máté László dél-komáromi lelkipásztor a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Márkus Mihály a Pápai Egyházmegye esperese az észak-komáromi gyülekezet testvérgyülekezeténék képviselője és hitvestársa.
A komáromi egyházak – római katolikus, a baptista, a görögkeleti, az evangélikus egyház és a Komáromi Zsidó Hitközség – képviselőin kívül jelen volt Keszeg Béla Komárom városának és Domin István Izsa község polgármestere is. A beiktatásra kerülő lelkipásztor családjának, a helyi gyülekezet tagjainak, tisztségviselőinek üdvözlése után az intézmények képviselőit köszöntötte Fazekas László.
Igehirdetésében Géresi Róbert a Jn 6,25–35 igeszakasz alapján szólt az egybegyűltekhez. Bevezetőként elmondta, csak a 16. században történt meg a bibliai könyvek egyes szakaszainak számozása az olvasó tájékozódásának megkönnyítése céljából. Hozzátette, a Szentírásból mindig egy hosszabb szakasz elolvasása ajánlott, mert így érthetőbbé válnak az egyes események közötti összefüggések.
Mint mondta, a felolvasott igeszakasz arra utal, hogy miután Jézus megvendégelte a sokaságot, az emberek keresték a társaságát, mivel mindenki számára ételt, italt biztosított. Az ember régen és napjainkban is szeret kapni. Ha napjaink emberének van rá módja olyan politikai, valamint társadalmi vezetőket szeret maga mellé választani, akik adni tudnak, vagy legalább erre ígéretet tesznek.
„Az emberek ugyanúgy, mint régen, ma is keresnek. Ha biológiai értelemben megvan minden szükségletük, akkor is keresnek: keresik az élet értelmét, keresik a helyüket a világban. Az ember sóvárog valami után, ami betöltheti az életét. Mindenki valamire éhes – ez a történet lényege” – summázta a püspök. Hozzátette: Nincs könnyű dolga egy lelkipásztornak, amikor az élő kenyeret akarja odavinni mások elé. Azt az egy mennyei kenyeret, amit nem lehet pénzen megvenni.
Majd úgy fogalmazott, hogy az ifjú, beiktatásra kerülő lelkipásztorra itt, ebben a közösségben és régióban a fiatalok irányába vinni Isten megtartó szeretetét és kegyelmét egy nehéz, de nagyon áldott szolgálat. A püspök erre kapcsolódva a lelkészi szolgálatot a magvető példázatában leírt magvetéshez hasonlította.
Ifjú kollégáját azzal biztatta, hogy ha imádságos lelkülettel hinti a magokat, akkor azok termőtalajra hullanak, kihajtanak és gyümölcsöt hoznak. A megvetésből eredően pedig oda lehet adni a mennyei kenyeret a sóvárgó világnak. Végezetül a jelenlevőket arra kérte a püspök, hogy imádságos lelkülettel segítsék egymás életét, bizonyságtételét, legyenek ott az intézményekben, az óvodákban, az iskolákban és gazdagon hintsék, szórják azt a magot, amelynek áldásaként az élő kenyér az emberi életeket megváltja, megszenteli és utat mutat az emberi életek számára.
„Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn 6,35) igeverset alapul véve kívánt Lőrincz Gábornak áldott és gyümölcsöző szolgálatot.
„Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek…“ (Jer 1,7–8) E jeremiási ige alapján szólt fiatal kollégájához az igehirdetést követően Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese.
Rámutatott arra, hogy napjainkban a kor nem akadály egy-egy munkakör betöltésére. Sőt, a lelkész korának előrehaladtával egyre nagyobb korbéli szakadék tátong az ige hirdetője és a gyülekezet felnövekvő fiataljai között. Bár a lelkész szavának megvan a súlya, mégis egyre nehezebb szót érteni a fiatalsággal.
Elmondta, Lőrincz Gábort ifjúsági lelkészként hívta meg a komáromi gyülekezet, majd a már idézett igével parafrazeálva mutatott rá arra, hogy a fiatal lelkész örüljön fiatalságának és menjen ahova küldi az Úr, ne féljen szólni a fiatalok előtt, mert az Úr vele lesz.
„Te vagy ugyanis az első ifjúsági lelkipásztor nemcsak ebben a gyülekezetben, hanem egyetemes egyházunkban is, akit konkrét céllal, konkrét szolgálati töltettel hívott meg a gyülekezet és választott meg. Közöttük fogsz szolgálatot teljesíteni. Ide küldött az Isten, ide kaptál üzenetet" - mondta az esperes, majd kifejtette, hogy bár nem kapott pecsétet és kulcsot a gyülekezet harmadik lelkésze, mivel az az első lelkészt illeti, de Lőrincz Gábor a gyülekezet elpecsételt lelkipásztora.
Valóságos kulcsot sem kapott, mégis az a feladata, hogy különösen a fiatalok szívének kulcsait találja meg, nyissa ki ezeket a szíveket akkor is, ha egyik-másik nehezen akar majd kinyílni – hangsúlyozta az esperes, majd ezt követően hivatalosan is beiktatta tisztségébe a komáromi gyülekezet harmaik megválasztott lelkipásztorát.
A beiktatott lelkipásztort a „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet“ – Péld 3,5-6 igeverseivel köszöntötte.
Az ünnepi aktus után Lőrincz Gábor szószékfoglaló igehirdetése következett, melynek alapigéje Józs 1,9 – „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor…” – igevers volt. A lelkipásztor az ige fényében visszatekintett az elmúlt 20 esztendőre, amikor hitvallást tett, 10 évvel ezelőtt hívta el őt az Úr lelkészi szolgálatba, és hamarosan öt éve igyekszik férjként helyt állni a családi élet terén.
Megemlékezett az eddigi gyengeségeire és gyávaságára, amikor bátornak és erősnek kellett volna lennie. Az igevers eredeti kontextusán át rámutatott az Istentől jövő bátorítás fontosságára.
„Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy amikor egy elágazáshoz ér életünk, akkor Isten bátorítson: Légy erős és bátor! Majd rámutatott arra, hogy az ember körülnézve sok mindent – múltat, ismeretlen jövőt – lát, de legfontosabb felfelé tekinteni! Az ige üzenete az állhatatosság. Ez a beiktatás egy történelmi esemény, egy újnak a kezdete” – hangsúlyozta a beiktatott lelkipásztor, majd kifejtette, hogy a mondással, miszerint a fiatalok, az ifjúság képezi a gyülekezet jövőjét, ő nem igazán ért egyet, mivel a fiatalok már most, a jelenben is itt vannak!
„Minden egyes gyülekezetnek, nemcsak a komárominak ezt kell szem előtt tartania. A fiatalok, konfirmandusok, ifisek nem olyan tagok, személyek, akikkel majd egyszer számolunk, ha 18 vagy 21 évesek lesznek. Ők most is itt vannak, itt kell, hogy legyenek és a mi felelősségünk biztosítani nekik, hogy itthon érezzék magukat a gyülekezetben. Ehhez van szükség az erőre a bátorságra, de legfőképpen a bölcs lélekre, mely Józsuénak adatott” – mondta Lőrincz Gábor.
Igehirdetésében beszélt arról is, hogy a hívő közösségnek mindig felfelé kell tekintenie. Örömökben, kudarcban tudatosítani, hogy Isten velünk van. Talán majd egy igehirdetés-sorozatban is érdemes lenne foglalkozni ennek az igének az alapos vizsgálatával, illetve az áldásként kapott igéket is érdemes lenne megvizsgálni, hiszen ezeknek az igéknek súlyuk van. Végezetül az Úr áldását kérte a gyülekezetekre és hálát adott mindazért, hogy mindeddig velünk volt az Úr.
A szószékfoglaló igehirdetés után került sor a köszöntésekre. A sort egyetemes egyházunk főgondnoka, Porubán Ferenc nyitotta meg, majd Somogyi Alfréd, Kiss Róbert kanonok és Keszeg Béla polgármester mondta el gondolatait a beiktatott ifjúsági lelkipásztornak. Ezután a jelen lévő lelkészkollégák, illetve a meghívott egyházak képviselői egy-egy igével kérték Isten áldását a beiktatott lelkipásztorra. A köszöntések sorát a komáromi gyülekezet gondnokai és lelkipásztora zárta. Fazekas László a 133. zsoltár első és utolsó versével kívánt áldással és lélekkel teli szolgálatot Lőrincz Gábornak.
Az alkalmat a komáromi gyülekezet énekkarának szolgálata tette meghittebbé a 133. zsoltár első és utolsó versével.
Fritz Beke Éva
Fotó: Krüger Viktor