Lelkésztovábbképzés az eszkatológia jegyében

2023. június 05., hétfő

Eszkatológia címmel szervezte meg egyetemes egyházi lelkésztovábbképzőjét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közösen a Kulturális és Közművelődési Központtal május 30. és június 2. között Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. A hét magyar és két szlovák egyházmegyéből mintegy 150 lelkész vett részt.

A központi témára négy előadás épült, amelyben a felkért előadók az Ó- és Újszövetségben található eszkatológiai utalásokról beszéltek, majd arról, hogy miként viszonyul az egyház az elmúlással szembesülő XXI. századi emberhez, illetve a dogmatörténetben milyen színezetei fedezhetőek fel az eszkatológia tanának. Ezekre szorosan kapcsolódott a halál és a gyász témája is, illetve annak feldolgozása a lelkigondozás során. Az irányított beszélgetés keretében pedig ismét előtérbe kerültek a lelkészi finanszírozás nyitott kérdései.

A lelkésztovábbképző Géresi Róbert püspök áhítatával kezdődött Mk 6,45-43 alapján. Beszéde elején először összehasonlította Jézus vízen járásának történetét a többi evangéliumban találhatóval, majd ismertette a tényeket, hogy a tanítványok Jézus nélkül szálltak be a hajóba, de a Genezáreti tó közepén ellenszél támad, s hiába küszödnek az evezéssel, nem tudnak tovább haladni. Jézus nincs velük, mert ott maradt a túlsó parton a tömeggel.

„Sehol sem olvashatunk arról hogyan eveztek a tanítványok. Valószínűleg összhangban, nem pedig össze-visszalapátoltak, különben ennek lett volna írásos nyoma. Együtt húzták az evezőket, együtt szolgáltak, hogy előre jussanak, de mégsem haladtak. Ellenszélben vannak, ahogyan ma is ellenszélben van a keresztyén hit, a keresztyén egyház, de azok is, akik egy csónakban ülnek” – hangsúlyozta.

Hozzátette: Az egyház nemcsak most, a XXI. században van ellenszélben, hanem mindig is abban volt. S a kérdés az, hogy mi, akik hűséget és fogadalmat tettünk hogyan cselekszünk, szolgálunk és élünk lelkészként, gondnokokként, presbiterekként, gyülekezeti tagokként, s mennyire húzzuk egyszerre vagy másként az evezőnket.

Ki az, aki nagyobb erőbedobással tevékenykedik, s ki az, aki kevésbé. S vannak olyanok is, akik megbontják a ritmust, nem jó irányba lépnek, akiknek cselekedetei ellenkező hatást értek el – fogalmazott a ténymegállapítás után a püspök, aki inkább a felolvasott történet pozitív oldalát kiemelve mutatott rá arra, hogy Istentől Jézus által a tanítványok számára teljesen váratlanul érkezik a segítség.

„Van-e nyitottságunk és hitünk arra nézve, hogy az Istentől jövő váratlan segítséget is elfogadhatjuk? – tette fel a kérdést Géresi Róbert, hozzátéve, sokszor mintha erről a váratlan lehetőségről feledkeznénk el, mert úgy véljük, a segítség az valaminek a következménye kellene, hogy legyen. De Isten kegyelmébe a váratlan segítség is belefér. Majd rámutatott a történet azon részére is, amikor Jézus elmegy a tanítványok mellett, akik először nem is ismerik fel, mert kísértetnek gondolják, ezért nem is szólítják meg, de ő mégis belép hozzájuk a csónakba.

„Úgy vélem, Jézus elvonulása nem az eltávolodását jelenti, hanem a jelenlétet: igen, itt vagyok mellettetek, megsegítelek és biztatlak benneteket. Jézus személye meghatározó ebben a történetben: váratlanul érkezik, tanítványai nem számítanak rá, de együtt marad az övéivel, s azt mondja nekik: „Bízzatok és ne féljetek, én vagyok az.” Ne veszítsük el a hitünket abban, hogy számunkra váratlanul is megérkezhet a segítség megváltó szeretetével” – ezekkel a gondolatokkal foglalva össze áhítatának üzenetét Géresi Róbert püspök.

Az eszkatológia témakörében az első előadást Martin Prudký, a prágai Károly Egyetem Evangélikus Teológia Karának Ószövetségi tanszékének vezetője és a tudományos tevékenységek dékánhelyettese tartotta meg Eszkatológia az Ószövetségben címmel, aki először az eszkatológiáról, mint a rendszeres teológia egyik alapfogalomról szólt.

„Az eszkatológia, mint az utolsó időkről szóló tanítás kifejezetten keresztyén fogalom, s ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert az Ószövetség nem teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek számunkra természetesek: egyéni feltámadás a halálból, Krisztus eszkatologikus visszajövetele. Viszont az Ószövetségben hangsúlyosan jelen van az Úr, mint utolsó autoritás, Isten népének végső reménysége, vagy az egész teremtés legfelsőbb Bírája” – vázolta fel a témakört előadásának elején.

Az „Ószövetségi eszkatológia” alatt az utolsó dolgokon, az üdvösség idejére, mint a történelem céljának és beteljesedésének az a fajta látásmódját értjük, amely nem is a „túl-világra” vagy a „mennyei létre” vonatkozik, hanem a mi világunkra és a rajta lévő életre, annak ideális és végleges beteljesülésének gondolatára. Az utolsó remény az életet jelenti, mint ideális állapotot ezen a földön és ebben az időben, s ez inkább a végső, ideális és végleges helyreállításának, mintsem egy másik eónba, örökkévalóságba való átmenetnek a reménye lenne, vagy ennek a kozmosznak egy másikra való felcserélése.

A lelkésztovábbképző kulturális programját a Majó Zoltán vezette négy tagú Kolozsvárról érkező Ensemble Flauto Dolce adta, akik másfél órás előadásukban a sokszínű Kárpát-medencei régi zenéből adtak ízelítőt, illete Bartók Béla gyűjtéséből.

Mint mondta, ha meg akarjuk magyarázni az Ószövetségben használt eszkatologius eszméket, motívumokat és hagyományokat, akkor azt egy történelmi perspektíva alapján kell értelmezni. Ezek a bibliai anyagok Izrael és Júda sajátos történelme alapján jöttek létre: használták, formálták, alakították és ebben a történelmi kontextusban nyerték el jelentésüket.

Majd beszélt a fogság előtti első korszakról, az izraeli vallás keletkezéséről és kezdeteiről, amelyben Salamon templomot épített az Úrnak. Majd folytatva a babiloni fogsággal, a templom nélküli, Izrael életében válságos időszakkal, amelyben a vallási élet egyéb intézményes támasz nélkül zajlott. A fogság utáni korszakban pedig, amikor lehetőség volt a hazatérésre, Izráel népe megpróbálta az életet szabályozni a romok közepette, illetve újra építeni a templomot. De a hazatérők csalódottak és kiábrándultak voltak, mert több évtizedig sem tudták helyre állítani az Úr templomát.

A kor prófétái kétféleképpen foglalkoztak ezzel a problémával: követik az ítélet száműzetés előtti próféciáját, s emlékeztetnek a helyreigazitásra, a megtisztulásra, az igazságosságra és a szolidaritásra, mert csak ez után következhet a helyreállítás. Rámutatott arra is, hogy a második út viszont fontosabb volt: ez pedig a remény radikalizálódása. Nincs értelme ugyanis helyreigazitást várni az emberektől. Az ember ugyanis nem hozza létre saját üdvösségét, még ha gyakran próbálkozik is vele. Csak maga az Úr hozhatja – kegyelméből, népe iránti szeretetéből, ingyen.

Megemlítette még, hogy csak a Biblia legújabb szövegeiben jelenik meg az apokaliptika, de ott is csak töredékesen, egyedi motívumok formájában, s az egyik ilyen rész Dániel könyvében olvasható. A látomásban viszont nem a történelem korrigálásáról, hanem a világtörténelem kozmikus távolságból való víziójáról van szó, annak befejezéséről az utolsó ítéletnél és egy új korszak felállításáról, egy örök uralkodásról, amely a mennyből a földre száll – mondta Martin Prudký.

Peres Imre, több egyetemem is oktató professzor előadása elején leszögezte, hogy nem fogja boncolgatni a Bibliában található eszkatológiai tanítást példákkal is illusztrálva, hanem inkább azokat a fő vonalakat hozza fel, amelyek az újszövetségi eszkatológia alakulásában észlelhetők.

Elmondta, elsősorban arra keresi a választ, hogy létezik-e rendszer vagy rendszerezés az újszövetségi eszkalológiában, mivel volt élménye ezzel kapcsolatban egy közösségben, ahol menetrendszerűen próbálták meghatározni, napról napra, óráról órára, hogy mi minden fog következni egészen a végső pontig.

„A Jelenések könyvében is csak képek találhatóak, de az egyes fejezetei különböző korszakokban íródtak, viszont, ha ezeket egy átlátszó papírra tesszük, a fény felé nézve együtt látjuk őket. Viszont rendszert ebből még nem lehet kialakítani” - nyomatékosította.

Majd felvetette, szükséges-e egy zárt rendszert alkotni az eszkatológiának, illetve a rendszer léte befolyásolja-e az eszkatológiát. De sokkal nehezebb a dolgunk, mint mondta, ha az újszövetségi eszkatológiát megpróbáljuk megközelíteni a megértés és a rendszerezés oldaláról. Ma ugyanis rá kell jönnünk arra, hogy az eszkatológia sokágú tünemény, amely önmagában nehezen rendszerezhető és kategorizálható önmagán belül.

Az újszövetségi eszkatológiánál nem lehet beszélni rendszerről, de az Újszövetség nem is akarja ezt, sem menetrendet megszabni az eszkatológiai eseményeknek, hanem típusokat és eszkatológiai sémákat ad, egyfajta pluralitást. Pluralitásában és egyes tételeiben azonban nem mond ellent önmagának. Az egyes képek és jelenések, ha itt-ott keresztezik is, de nem zárják ki egymást. Az újszövetségi eszkatológia magába zárt levél, szűk nyelvű, sok titkot ugyan nem akar elárulni, mégis elégséges a jövendő megismeréséhez – magyarázta az előadó.

B. Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának előző lelkészi elnöke már előadásának az elején jelezte, hogy szokásához híven nem teljesen arról fog beszélni, amire felkérték: vagyis az egyház viszonyulása az elmúlással szembesülő XXI. századi emberhez, hanem egy picit másról.

Előadása elején arra kérte a hallgatóságot, hogy zoomoljanak. Elmondta, nemrégiben kezébe került Bányai Istvánnak, a magyar származású, Amerikában élő illusztrátornak a ZOOM című, az Egyesült Államokban szinte kultusz-könyvvé vált, szavak nélküli könyve.

„Az első oldalon egy poharat látunk az asztalon, ha zoomolunk egyet, akkor látjuk, hogy a pohár egy szobában van egy asztalon, a következő zoomos képen már a ház ablakán benézve látjuk a szobában az asztalon lévő poharat. Majd egy újabb zoomolás, s egy utcát látunk, ott a ház, az ablak, s már csak nagyítóval látjuk az asztalon a poharat. Ha megint zoomunk, akkor egy várost látunk, majd egy kontinenst, végül a glóbuszt, s aztán hirtelen minden megváltozik. A földgolyó egy képeslapon van, amit egy kisgyerek tart a kezében, majd később látjuk, hogy a gyerek egy parányi társaságban mutatja valakinek a képeslapot. Újabb zoomolás, s látjuk, hogy ez a jelenet egy fotón van, s a fotó pedig egy pado, s megint benézünk egy ablakon, s látjuk, hogy ez az egész egy bélyegen van, az pedig ráragasztva egy postai levelezőlapon, amelyet a postás Mari néni kezébe adja.

A képek hihetetlenül érzékeltetik velünk, hogy a perspektíva váltások egészen különös összefüggésbe helyezik a dolgokat. Azért mondtam ezt el, mert amikor eszkatológiáról beszélünk, akkor sokszoros és többszörös perspektíva váltásokon megyünk keresztül. Ha fellapozzuk a Jelenések könyvét, a zoomolás sokat segít annak megértésében. Egy szigeten vagyunk, ahol egy száműzött keresztyén hirtelen mennyei távlatba kerül, majd mennyei trónterembe, újabb zoomolás, s egyik kisázsiai gyülekezetből megyünk a másikba, ismét a mennyei trónteremben vagyunk, majd egy fél kontinenst látunk. Bekerülünk a keresztyén mártírságnak egészen a belső tereibe, majd föltöretnek a pecsétek, megszólalnak a trombiták, kiöntetnek a harag csészéi. Mindegyik zoom valamilyen perspektívát mutat meg nekünk” – vezette fel sok mindent magába foglaló előadását B. Szabó István.

Az elhangzott gondolatai közül válogatunk:

Az eszkatológia azt a csodálatos kettős szabadságot jelenti, amelyet Krisztusban látunk. Isten országát Isten szabad tettének látjuk. Az eszkatológia a végső dolgokról való foglalkozást jelenti: a test feltámadását, ítéletet, örök életet, majd Isten színről színre való látását. 

A 20. század attitüdje: felépítjük Isten országát, akár szovjet-magyar barátságban. A nyugat megnyerte a világháborút, az argamedoni csatát, majd a civilizáció üdülési övezetté változott….

Isteni akarat vezeti a világot, nem véletlenül volt covid … János sír, amikor meglátja, hogy senki sem méltó arra, hogy belenézzen az Életnek könyvébe. A Kiskáté azt mondja: Isten minden nyomorúságomat a javamra tudja fordítani. Az isteni akarat és könyörület Jézus Krisztusban találkozik. Ha nem tudjuk magunkat felemelni, akkor nem vagyunk reményközösség.

Isten országa jön, nem kell nekünk szárnyra kelnünk. Az Atya az, aki a Fiú elé futott. Majd végül feltette a kérdést: Nálad van a prognózis? Jézus a legcsodálatosabb vigasztalás, mert minden Isten kezében van.

Pásztori-Kupán István, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanára, dogmatörténész az eszkatológia tanának színezetei a dogmatörténetben címmel tartott előadást.

„Az ókori ember úgy gondolta, része egy nagy rendszernek. Kapcsolata volt a csillagos éggel, a fentiekkel. Tudta a jelenségekből mikor kell szántani, vetni, ünnepet tartani. Az volt számára a fontos, ami kint volt. Az ókori ember eleve így gondolkodott.

Az ünnepeink nem véletlenül vannak akkor, amikorra meghatározták. Az ünnep az, amit velünk az örökkévalóságból megsejtetnek velünk. A Kairosz, ez az alkalom, az Örökkévalóra, az idő feletti valóságra irányítja a figyelmünket – mondta Pásztori-Kupán István, majd megemlítette, hogy a fiatal Kálvin még 1534-ben megírt egy tézist a lelkek vigasztalásáról, amit csak akkor adtak ki, amikor már befutott reformátor volt. Az írásában arról érkezett, hogy a földi életből eltávozott lelkek nem alszanak, az ember halála után a lelke nem valami öntudatlan állapotban van, hanem Isten közösségében várja az utolsó ítéletet.

A lelkészekből alakult alkalmi zenekar 

Másik fontos felvetése az volt, hogy a lelkek nem semmisülnek meg, vagyis a testi halál pillanatában a lélek nem hal meg, hogy az utolsó ítélet alkalmával testben támadjon fel. Kálvin eleve úgy gondolkodik, hogy az emberi lélek halhatatlan ugyan, de nem önmagától. „Amikor azt mondjuk, hogy az ember lelke halhatatlan, nem állítjuk azt, hogy a lélek Isten kezének ellenére is megállhat. Sem azt, hogy az ő ereje nélkül fenn tudja magát tartani.” Távol legyen tőlünk ilyen támadás. Hanem azt mondjuk, hogy az ő keze és áldása tartja fenn – magyarázta Pásztori-Kupán István. 

Jézus azt mondta, néki adatott minden hatalom mennyen és földön, majd biztatatásként hozzátette: elmenvén ezért, tegyetek tanitványokká minden népeket, s én tiveletek vagyok a világ végezetéig. S Jézus ezzel azt üzeni: mindaddig veletek leszek, amíg ez a világkorszak be nem fejeződik, mindaddig, amíg az időnek vége nem szakad, mindaddig, amíg meg nem szűnik a létnek bármiféle értelmezhetősége számunkra.

Ma is lehet minden napot úgy élni, mint ha az utolsó lenne, hasonlóan az első keresztyénekhez, aki úgy vélték, hogy még egy mondatot sem tudnak befejezni, mert bármikor visszajöhet az Úr Jézus, tehát mindent úgy kell cselekedni, hogy fel legyünk készülve a végre. A régiek nem a világ végétől féltek, ahol úton-útfélen keresztyén mezben ijesztgették az embereket a világ végéről, hanem a dicsőséges Úr eljövetelére vártak.

Micsoda tehát az eszkatológia? – tette fel a kérdést előadása végén, amelyre a választ úgy fogalmazta meg: Valahol az örökkévalóról beszélni a tér és idő szorításában. De ez ne ijesztgetésképpen, hanem vigasztalásképpen hangozzék el, hiszen nekünk a perspektívát kell kiterjeszteni. Ebből lesz a vigasztalás. Az igazi eszkatológia pedig éppen azt a derűt kölcsönzi a számunkra, amely az örökkévalóságból gazdálkodó Úrnak az igazi sajátja.

Bodó Sára református lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára pedig arról beszélt, hogy miként dolgozható fel a halál és a gyász a lelkigondozás során. Előadása elején leszögezte, ő a gyászban az egyes embert látja, hogy az min megy keresztül, amikor a gyász jelenségével találkozik.

 „Keresztyén körökben nem egyszerű a gyászról beszélni, mert nekünk van egy elég erős hitvallásunk, s ragaszkodunk ahhoz, amit hiszünk és tudunk, éppen ezért a gyászt nagyon sokan gyorsan elintézik azzal a kérdéssel, hogy hiszel a feltámadásban? Igen! Ha nem, akkor nincs értelme semminek. Ha hiszel, akkor tessék erre gondolni, s így folytatni az életet. S valakinek eszerint sikerül is. Sok gyászoló olyan erős hitmeggyőződéssel mondja, ha hiszem, hogy Isten minket megváltott, akkor hiszem őrá nézve is, akit temetek. S ha hiszem, hogy a feltámadás az egy megígért valóság, akkor hiszem, hogy ez neki is az, s ezért nem kell sírni”.

Majd elmondta, hogy a gyásznak van egy értelmi, kognitív oldala, amikor azt mondjuk, hogy ez egy emberi reakció, amelyet valamilyen veszteség vált ki. De, mint mondta, nem minden veszteséget követ gyász. Ott viszont igen, ahol mélyek a kötődések. A gyász egy érzés, egy reakció, s ez talán azért van, mert az életünk során nem tanultunk meg az érzelmeinkkel bánni és felvállalni azokat. A gyászt az a halál vált ki, amelyet szoros kapcsolat előzött meg az elhunyttal. Más a gyásza annak, aki hosszú éveket töltött el a férjével együtt, mint annak, aki csak rövid időt, annak ellenére, hogy fontos volt a kapcsolatuk.

„Szorongás a nem léttől, abban benne van, az öröm a létnek. Ha szeretem az életet, ha szeretek élni, mert tisztelem azt, akkor természetes, hogy szorongok a nemlét állapotától. S nincs ezzel semmi baj. Tudom, hogy Jézus legyőzte a halált, de ez nem oldja meg a szorongásomat, hanem reménységet ad abban, hogy szembe tudok nézni a nem léttel” – fogalmazott Bodó Sára.

A gyásszal kapcsolatban még elmondta, hogy annak feldolgozás azt jelenti, megtanulok vele együtt élni, így szelídül a gyász, és a gyászoló is, a veszteség ugyan ott marad, de idővel egyre könnyebb lesz. Figyelmeztetett arra is, hogy emberséges módon kell bánni a gyászolóval, segíteni neki ebben a krízishelyzetében felállni, talpon maradni, hogy a gyászát szépen magára vegye. S ha ez sikerül neki, az már egy belső formálódást és gazdagodást jelent a számára. A gyász ajándék, mert szembesít, felelősséget, őszinteséget kíván és nevel – ezzel zárva gondolatait a témával kapcsolatban Bodó Sára.

Az ismét terítékre került a lelkészi finanszírozás, illetve a lelkészhiány. A témakört Géresi Róbert püspök vezette fel, aki elmondta, a rendszerváltozás utáni eltelt harminc év sem volt elegendő arra, hogy megfelelő kárpótlásban részesüljenek az egyházak, akik a közelmúltig egy hetven éves törvény alapján juthattak állami hozzájáruláshoz.

Jelenleg egy új képlet szerint érkezik a támogatás az egyházakhoz, amely figyelembe veszi a hívek számát, a gazdasági növekedést és az infláció mértékét is, de az egyházunkhoz érkező forrás az állam részéről nem túl magas, s az összeg jelentős része a fizetésekre megy el – sorolta a tényeket, majd ismertette az általánosan ismert tényt, hogy a lelkészek több mint ötven százalékának ebből az állami keretből csak a minimálbérre futja.

Mint mondta, nincs esély az állami források növelésére, de nem tart attól, hogy ez a támogatás megszűnne, így ezzel számolni lehet a jövőben is. Hangsúlyozta azonban, hogy meg kell találni a továbblépési lehetőségeket, amit elsősorban a Közalap lelkipásztori keretének a megnyitásában, annak tovább gondolásában, működésében és működtetésében látja.

További mozgástérként említette meg a gyülekezeteket, akik a parókia kötelező rezsiköltségén túl fel vállalhatnák a lelkészi szolgálat támogatását is. Majd felvetette, a hosszútávú beszolgálás anyagi támogatásának a bebiztosítását azokon a helyeken, ahol már több éve nincs lelkész, s mint hangsúlyozta, nem lehet elvárni hosszútávon a szomszédos gyülekezetek lelkipásztoraitól, hogy állandóan helyettesítsenek ezeken a helyeken.

S végül ismét hangsúlyozta, meg kell találni azokat a lehetőségeket és belső forrásokat, amelyekkel támogatni lehet a lelkészi életpályamodellt, illetve a lehető legszélesebb közmegegyezéssel súlyozni azokat a támogatásokat, amely az adott lelkészeket érintik. Ennek egyik része volt az elmúlt évben a motivációs keretből érkező támogatás, de szükségesnek látja ennek a rendszernek a finomhangolását, illetve a források megnövelését.

Molnár Sándor zsinati tanácsos pedig ismertette az anyagi erőforrások felhasználását a 2022-es év adatai alapján.

A Kálvin Kiadó és a Parakletos Könyvesház jóvoltából pedig ismét lehetőség nyílt könyvvárárra is.

A három napos továbbképző hagyományosan igehirdetéssel és úrvacsorával ért véget Szénási Lilla és Erika Dékányová lelkészek szolgálatával.

A lelkésztovábbképző a magyar kormány támogatásával a Bethlen Gábor Alapon keresztül valósult meg.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László  

események továbbiak →