A kötet a Református Keresztyén Egyház Szlovákiában, a szocializmus éveiben /1948-1989/ című VEGA projekt keretében készült. A könyvről Tömösközi Ferenccel, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának Történeti Tudományok Tanszékének kutatójával és oktatójával beszélgetünk.

Ki volt Tárnok Gyula?

Hosszú ideig Marcelházán volt lelkipásztor. Komáromban született 1894-ben /Budapesten halt meg 1964-ben/, majd orvostanhallgató lett Budapesten. Az első világháborúban harcolt a császári és királyi 83. gyalogezred kötelékében. 1925-ben jelentkezett a losonci teológiai szemináriumba, ahol a teológusok között egy titkos katonai alakulat szervezője is lett. 1930-ban választotta meg a marcelházi gyülekezet lelkészévé. Az első Csehszlovák Köztársaság idején az egyik legaktívabb lelkésze volt a református egyháznak. A Dunántúli Református Egyházkerület 1940. évi pápai közgyűlésének jegyzőkönyve szerint ő szállította át a Dunáninneni egyházkerület irattárát Pápára, a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárába, amely mind a mai napig ott található.

Mikor kapta meg a felkérést az adattár gyűjtésére és milyen célból?

Még 1939-ben az egyetemes konvent elnökségi tanácsa bízta meg őt, hogy gyűjtsön össze a felvidéki református egyházról és intézményeinek elmúlt húsz évéről egy adattárat, hogy ebből a későbbiek folyamán egy egyháztörténeti mű készülhessen. 1938-ban, a bécsi döntés után a csehek által elfoglalt területek jelentős részét visszacsatolták Magyarországhoz. A visszatért területekről több témakörben is készültek gyűjtemények, adattárak, így az egyházak sem akartak kimaradni ebből a munkából. A református egyház is szeretett volna egy átfogó képet kapni a Felvidéki reformátusságról. Így készült el ez a munka, egyfajta lenyomatként az elmúlt húsz éves időszakról.

Mennyire volt alapos a munkája? Mi mindenre tért ki?

Szerintem ezt jól mutatja, hogy mintegy 650 forrást gyűjtött össze többek között az egyházpolitika, a belmisszió és az oktatás területéről. Gyűjteménye azonban nem mondható teljesen arányosnak, mert a legtöbb adat a gömöri, a keleti és a kárpátaljai gyülekezetekből származik, a dunai kerületből jóval kevesebb. Persze ez csak nekem feltűnő, mert dunáninneni területről származom. A Szürke könyv az egyházi élet mondhatni minden szegmensére kitér. Alaposan, szépen, logikus sorrendben veszi végig egyházunk életét 1919-től kezdve egészen 1938-ig.

Megírja ennek a 20 évnek a történetét, vagy inkább adatokat gyűjt be gyülekezeti lelkészektől?

A kötetnek van egy 30 oldalas történeti része is, amelynek a szerzője maga Tárnok Gyula. Könyvének az alcíme viszont jelzi, hogy alapvetően egy adattárnak készült. Ami a lényegét adja a könyvnek az maguk a források, a kötet elején található a korábban már említett tanulmány, amely felöleli az elmúlt 20 év történetét. Számomra úgy tűnik, hogy neki ez egyfajta visszaemlékezés is volt, noha Ő úgy fogalmaz, hogy csupán kulcsot ad az olvasó kezébe, hogy könnyebben tudjon eligazodni a kötetben.

Saját szemszögéből?

Helyénvaló a kérdés, de maga a történeti rész tárgyilagosabban van megírva, mint egy visszaemlékezése. Látszik, hogy tudatosan állította össze, ugyanakkor a dokumentumokat, az egyes történeteket válogatta. Ez azért is fontos, - mert ezt a tényt rögzítette a tanulmányának az előszavában.

Amikor 1938-ban a csehek már sejtették vagy tudták, hogy területi változások lesznek, s ezzel kapcsolatban nagyon sok rendőrségi akciót hajtottak végre, többek között házkutatásokat tartottak. Attól tartva, hogy idegen kézbe kerülnek az összegyűjtött levelezések, korabeli dokumentumok, Tárnok Gyula mindet elégette,  vagy legalábbis egy részét. 

Azok a források, amelyeket kutattak, honnan vannak? Másolatok, mert az eredetit elégette?

A források egy része nyomtatott forrásanyag, vagyis kiadott jegyzőkönyvek, egyházi sajtó. Ezekről el lehet mondani, hogy a mai napig a rendelkezésünkre állnak, tehát akár vissza is lehet azokat keresni. A probléma a levelezésekkel van, mert azon túl, hogy jelzi, hogy másolatokról van szó, nem tudjuk visszakövetni az eredi dokumentumhoz. Vagy ha nem is ő égette el, megtette valaki más, vagy egyszerűen elkallódtak az évtizedek alatt.

Mik voltak ezek a források? Mire kell gondolni?

Hivatali és magánlevelezés, jegyzőkönyvek, illetve azok részletei. A kötet nemcsak magyar szöveget, forrásokat tartalmaz, hanem szlovákul és csehül megfogalmazott leveleket, iratokat, amelyek magyar fordításban is olvashatók, pontos levéltári jegyzettel ellátva. Nyilván mi már nem tudjuk visszakeresni azon a helyen, ahol kiállították vagy iktatták, mert mint már említettem, nincsenek meg. Aki kinyitja a könyvet, akkor láthatja, hogy honnan érkezett be a levél, ki küldte, milyen számmal jegyzik, mikor keltezték és hol, illetve a levél tárgyát, valamit szövegesítve van a pecséten lévő írást is. Tárnok adatgyűjtési módszere az volt, hogy a három püspöki és kilenc esperesi hivatalban az iktatókönyvek alapján összeszedte azon szövegeket, amelyek szerinte fontosak lehetnek a jövő nemzedékek számára. Itt már volt egyfajta tartalmi szűrés. Illetve magukat a lelkészeket kérte meg, hogy bocsássák rendelkezésére a szükséges iratokat. A kiválogatott anyagot lemásolta a hibákkal együtt és utána rendszerezte.

Miért fontos számunkra a szürke könyv? Mire szolgálhat?

Ez azért fontos, mert ilyen szintű forráskiadást korábban még nem találtunk, illetve azért is, mert ez korabeli forrás kiadvány. Ez nem egy mai gyűjtés, amelyet mi a levéltárban szedtünk össze és válogattunk ki 60, 70, akár 100 év dokumentumai közül, hanem ezeket maga Tárnok Gyula, az akkori friss emlékeivel, tudásával rakta össze.

Ha valaki szeretné kutatni a szlovákiai magyar református egyháztörténetet, akkor ez egy megkerülhetetlen forrás, mert minden lényeges kutatási témáról - iskola, az állam és az egyház viszonya, teológia, oktatás, tanítók, lelkészek helyzete - gyűjtött adatokat és mindenhez legalább 7-8-10 olyan forrással rendelkezik, amely bemutatja a két világháború közötti helyzetet. Mint például, hogy milyen volt akkor egy állampolgárság nélküli lelkész vagy tanító helyzete, milyen leveleket írtak helyzetük javításának céljából az illetékeseknek és azok hogyan válaszoltak.

Ha valamelyik tanítót eltiltották a tanítástól, akkor megtalálható az erről szóló eltiltó határozat, amelyet szlovákul vagy éppen csehül fogalmaztak meg, de magyar fordításban is mellékelve van. A levelezésekből kiderül, hogy hogyan fogalmaz az államhatalmi szerv, hogy s miért van eltiltva az érintett a tanítástól vagy a lelkészi munkától. Legyen az himnuszéneklés miatt vagy éppen azért, mert nem volt állampolgársága, vagy nem volt rendes képkeretben a köztársasági elnök portréja.

A kötet nagyon fontos kordokumentumokat tartalmaz. Nem csak visszaemlékezések, vagy egy-egy jegyzőkönyvnek a nagyon pontos és szabatos átgondolt fogalmazásában közreadott gondolatai vannak újra kiadva. Itt korabeli szóhasználattal, helyesírással, gondolatvilággal, esetleg éppen egy adott lelkiállapotban megfogalmazott szövegeket is lehet olvasni.

Bizonyára kiválogatta a hozzá beérkezett forrásanyagokat, s gyűjteményébe az került be, amit kordokumentumként is a legmegfelelőbbnek tarott? Vagy esetleg válogatás nélkül mindent beemelt a gyűjteményébe?

Volt válogatás, mert ő maga írja, hogy átnézte a hozzá beérkező anyagokat. Nyilván felmerül a kérdés, hogy mik voltak a válogatásának a kritériumai, mi alapján történt, esetleg mit hagyott ki. Sokkal izgalmasabb lehet az a kérdés, mit hagyott ki és miért. Lehetne ezen filozofálni. Az ember, hogyha kutat és talál dokumentumokat, akkor megvizsgálja, hogy van-e forrásértéke vagy nincs.

Egy levéltári kutatás során több doboznyi irat megy át az ember kezén, amit át kell nézni, majd eldönteni, hogy az adott kutatáshoz szükséges-e vagy sem. Ez így működik a gyakorlatban. Tárnok Gyulának is beérkezhetett 20–30 olyan levél, amely mindegyike arról szólt például, hogy az egyházi iskolában tanító pedagógust miért büntették meg az állami hatóságok.

Nyilván szelektált a sok levélből, jegyzőkönyvi bejegyzésből s a legütősebbet, az általa legjellegzetesebbnek vélt esetet választotta ki, így például, ha a hűségeskü megtagadása miatt el kellett valakinek hagyni az országot.

Hogyan jutottak el Tárnok Gyulához és a Szürke könyvéhez?

Az egyik könyvbemutatónkon viccesen megemlítettük, hogy ezt a könyvet Colombo feleségéhez lehetne hasonlítani, mert sokan hallottak róla, hogy létezik, de valójában még senki nem látta, vagy csak nagyon kevesen.

Korábbi kutatásokból és beszélgetésekből egy-egy mondat erejéig mindig felvetődött, hogy valahol létezik ez a gyűjtemény. Levéltári anyagok utalásából kiderült, hogy a zsinat foglalkozott ezzel a témával. Megvan az erre vonatkozó felkérő levél, különböző levéltári levelezés, és ebből következtettünk arra, hogy valaha létezett, vagy valahol meg kell lennie.

Mi azt hittük, hogy elpusztult, elveszett az idők folyamán. De kiderült, hogy ott van Budapesten, a Kálvin téren található Református Zsinati Levéltárban. A könyv társszerkesztője, Petheő Attila pedig elment és kikérte az anyagot. Akkor jött rá, hogy tulajdonképpen ez egy teljesértékű gyűjtemény és felvetődött, hogy ezt jó lenne kiadni az utókor számára. Mikor átolvastuk, akkor láttuk, hogy ez az a Szürke könyv, amiről azt hittük, hogy nyoma elveszett.

Mit lehet kiolvasni Tárnok Gyula Szürke könyvéből? Önnek, mint kutatónak mit adott ez a gyűjtemény, illetve mit lehet megtudni arról a korról? 

Nehéz erre válaszolni. Csehszlovákiának a Janus-arcú politikája, az uralkodó államhatalom politikai hovatartozástól függetlenül, ugyanúgy semmibe vette a lelkészeket, tanítókat és a vallásukhoz ragaszkodó embereket, mint ahogy ma is teszi. Csehszlovákia, illetve Szlovákia akkor se bánt kesztyűs kézzel a magyar kisebbséggel.

A lelkészekre és tanítókra hárult az a feladat, hogy megtartsák a magyar közösségnek, gyülekezeteknek a magyar jellegét és bizony fel kellett vállalni azt, hogy egyik napról a másikra éljenek egy olyan kisebbségi sorban, amelynek a jövője lényegében rajtuk múlott.  A református lelkészeknek és tanítóknak nemcsak az volt a feladata, hogy az igét hirdessék és tanítsanak, hanem meg kell tartaniuk a magyar közösséget, hogy ebben a kisebbségi létben ne vesszen el a magyar nyelv, a magyar kultúra.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László