Ibos Dezső, 1934-ben született Uzapanyiton, szülei – Ibos Bálint és Babík Margit – egyetlen gyermekeként. Iskoláit a II. világháború ideje alatt kezdte a helyi református elemi iskolában. Korán megszerette a tanulást, s mivel egyetlenként féltett gyermeke volt a szüleinek, akik mindent megtettek azért, hogy ő tanuljon.

Gyermeklapot járattak és könyveket rendeltek a fiúknak, aki rá is kapott a betűk szeretetére. Gyermekkorában nem nagyon mozdult ki a szülőfalujából, de olvasmányai révén ismerte egész Magyar országot, s a Kárpát-medencét.

Elsős volt, amikor az év végi vizsga alkalmával megkérdezték a gyerekektől a templomban, hogy ki mi akar lenni? A kis Ibos Dezső válasza így hangzott: „én pap leszek”. A front, majd a hontalanság évei megviselték a családot. A Beneš-dekrétumok alapján állampolgárságukat elveszítették és minden vagyonukat elvette az állam.

A négy elemi után – 1946-ban akkor került Rimaszombatba polgári iskolába, amikor már nem voltak magyar iskolák. 16 évesen fejezte be a polgárit és otthon maradt segíteni a szüleinek, majd 2 évvel később tett – már magyarul – polgári záróvizsgát, magántanulóként.

A kollektivizálás időszaka és a kommunista ideológia ismét nehéz helyzetbe hozta a kuláknak kikiáltott családot. Ibos Dezső munkába állt: traktorista lett a rimaszombati állami birtokon. Innen került be – már 20 évesen – a füleki magyar gimnáziumba, hogy érettségit szerezzen, mert egyre inkább érlelődött benne a gyermekkori vágy a teológia iránt.

’56-ban érettségizett és kezdte meg teológiai tanulmányait Prágában, együtt Orémus Györggyel, Sándor Károllyal, Erdélyi Pállal, Oros Zoltánnal, Csuprai Ernővel és Kovács Miklóssal. Ott volt a páragai Ady Endre Diákkör születésénél. Prágai tanárairól mindig tisztelettel beszélt és nagyszerű embereknek tartotta őket. Még prágai diákévei alatt, 1960 nyarán kötött házasságot Czakó Júliai tanárnővel. Losoncon raktak fészket, a felesége házában.

A Pozsonyban eltöltött kötelező katonai szolgálata után, 1963 őszén megszületett első gyermekük és ekkor kezdte meg segédlelkészi szolgálatát Ipolypásztón. Sokszor emlegette, hogy „az első palástom egy kopott, régi palást volt, amit Szabó Antal, akkori barsi esperes adott kölcsön”. Ipolypásztóról – egy év elteltével – Gömörhorkára került.

Teljesült a szíve vágya: szülőföldjén, Gömörben hirdethette Isten igéjét. Közben megszületett második gyermekük és a horkai parókián élte nem könnyű mindennapjait a lelkészcsalád. Egy év híján három évtizeden át szolgált Gömörhorkán, vagy ahogy annak idején nevezték, „kis Moszkvában”, a kommunizmus éveiben.

Ibos Dezső, egyenes és őszinte ember volt. Szinte konok, vastagnyakú reformátusságával sok konfliktust kellett, hogy megéljen a kommunista rendszer helyi embereivel is, de olykor az egyházban is. Nem akart, vagy nem tudott engedni az igazából. És kimondta azt, ami a szívét nyomta.

„Én mindig mondtam a magamét. A fő kommunista, valamikor a nyilas pártban is benne volt, miért féltem volna?” – mondta visszaemlékezésében. Csoltó, Lekenye és a mellétei szórvány is Gömörhorkához tartozott, s a lelkész rendszeresen szolgálta be ezeket a falvakat. Lehetett bármilyen erős a rendszer, Horkán minden évben volt konfirmáció. 1985-ben került át Rozsnyóra, ahol 11 évig szolgált. Itt élte meg a rendszerváltást, ami után tagja lett a Zsinatnak és a Zsinati Tanácsnak is.

A Komáromban elindult Calvin J. Teológiai Akadémia tanára lett, ószövetségi tárgyakat oktatott. Péntek éjszaka indult Rozsnyóról, hogy reggelre Komáromban legyen és megtartsa az óráit. Majd éjjel haza, hogy vasárnap megtartsa a szolgálatát. A tanításra való tekintettel vállalta el, hogy hatvan évesen átköltözzön az ország másik felébe. Hátra hagyta Rozsnyót, a zsinati tagságot és szolgálatba állt a párkányi gyülekezetben, közben – 1997-ig – tanított Komáromban.

Majd szolgálata utolsó szakaszában visszakerült Gömörbe. Losoncon teltek nyugdíjas évei, innen szolgálta még be Alsópokorágy és Zeherje, néhány lelkes gyülekezeteit. Losoncon temette el 2002-ben Dezső fiát, aki édesapja nyomdokain haladva, három éve állt lelkészi szolgálatba. Majd 2016-ban szeretett feleségét is elszólította mellőle az Úr. Öröme volt öt unokájában és megadatott neki hogy megélje első dédunokája megszületését.

Míg egészsége engedte, olvasott és tanult. Sokat foglalkozott Ráday Pállal, s tavaly nagy öröm volt számára, hogy újabb adalékokra talált ebben a témában. Az utóbbi években a családja ápolta. Egészsége azonban annyira megrendült, hogy szükség volt intézeti ellátásra. Így került Hanvára, majd Rozsnyóra. Néhány hete még volt egy sikeres szívműtétje, s 2023. január 24-én az Úr elszólította az Ő hűséges szolgáját.

Ibos Dezső lelkipásztor sajátos egyéniség volt. Isten igéjéért, az igazságáért és a tisztességért minden konfliktust felvállalt. Nem viselte el a képmutatást és a sumákolást. Kompromisszumot nem ismerő igazságérzete sokszor sodorta őt olyan helyzetbe, ami nehéz és olykor kellemetlen volt, de soha nem hátrált meg! S ha mégis hátratételt szenvedett el, azt úgy viselte el, hogy közben meg volt róla győződve, hogy igaza van és övé az erkölcsi győzelem, a többi meg az Úr Isten kezében van...

Közel állt szívéhez Ézsaiás könyve és Ézsaiás próféta személye is. Isten igazsága és ítélete félelmetes, de Krisztusban ott van a remény a kegyelemre. Sőt, sokkal több, mint remény: maga a megváltás és az üdvösség valósága is! Ebben élt, ezt hirdette, s hitünk szerint – Krisztusért – ez lehet az isteni öröksége is. Mert meg van írva: „Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!” (Ézs 6,12-13).

Az Úr legyen megvigasztalója a néhai nagytiszteletű Ibos Dezső református lelkipásztort gyászolóknak!

Dr. Somogyi Alfréd