Írisz, ahol a ruha mellé bátorítás és üzenet is járul

2022. szeptember 29., csütörtök

Az elmúlt év szeptemberében nyitotta meg kapuját Komáromban az Írisz Szociális Ruhabolt. A Diakóniai Központ által működtetett, mára már igazi közösségi térként is funkcionáló üzlet egy év elteltével a nagy érdeklődésre való tekintettel egy nagyobb helyiségbe költözött át. Az üzletbe most már közvetlenül a Jókai utcáról lehet betérni.

Más ruhaüzlettől eltérően, az Írisz Szociális Ruhabolt már korán reggel, hét órakor kitárja kapuját a szükséghelyzetben lévők előtt. Hamarosan egyre többen térnek be, főleg nők, hogy válogassanak nemcsak az adományokból összegyűlt ruhákból, hanem lábbelikből és egyéb szükségleti tárgyak, akár az iskolatáskák közül. Még délelőtt tíz órakor is nagy a forgalom, az asszonyok egymásnak adják a kilincset. Van, akinek az előtérben kell várakoznia, mert a telerakott polcok és a vállfára felakasztott ruhák között már alig van hely válogatásra.

A ruhák csak pár centbe kerülnek

„Egyre nagyobb szükségük van az embereknek segítségre, ami nagyobb helyiséget igényelt. A komáromi egyházközséghez tartozó épületből, ahol otthonra lelt a Diakóniai Központ is, elköltözött a Luca bolt, mi pedig kibéreltük a megüresedett, tágasabb teret és azt rendeztük be. Csak egy folyosó választja el egymástól a két helyiséget, az átköltözés nem okozott nagy gondot. Így sokkal jobban tudjuk támogatja a rászoruló családokat” – indokolja a változást Bachorec Beáta, a Diakóniai Központ programkoordinátora.

Bachorec Beáta

A ruhaboltban betérők elmenekülnek a fényképezőgép elől, mintha szégyellenék rászorultságukat vagy azt, hogy a mások által már nem használt ruhák között válogatnak. Holott több olyan üzlet is van, amelyek kimondottan másodkézből – second hand – kapott ruhákat árusít, igaz jóval magasabb áron, mint az Íriszben, ahol az adományozott ruha, kabát, lábbeli, vagy rövidárú értékének a 10 százalékát kérhetik el, de általában a meghatározott ár 10, 20 és 50 cent. Azonban nem mindenkinek kell még ezt az összeget sem megfizetnie.

„Aki az illetékes munkaügyi hivatal által kiállított igazolást mutat be az anyagi szükséghelyzetéről, vagyis rászorultságáról, azokat beregisztráljuk vagy itt az üzletben vagy az irodában, majd kapnak tőlünk egy regisztrációs kártyát. Ez lehetővé teszi a számukra, hogy havonta vagy hat darab ruhát vagy pedig ételadományt elvihessenek térítésmentesen” – magyarázza a koordinátor, hozzátéve, korábban háromhavonta kértek új igazolást, de most már kéthavonta. Erre azért van szükség, mert előfordul, hogy változhat a rászorultnak az anyagi helyzete vagy akár törölhetik is az álláskeresők listájáról, mert munkát talált. Az ingyenes ruhákhoz tényleg csak azok juthatnak, akiknek nagyon kevés pénzük van.

A bevételt visszaforgatjuk

Szükség szerint több ruha is elvihető, de azokért a meghatározott szimbolikus összeget ki kell fizetni. Aki nem tudja igazolni a rászorultságát, az is ennek fejében viheti el a kiválasztott holmikat. Az így szerzett bevételt a Diakóniai Központ visszaforgatja tartós élelmiszerek vásárlásba, amelyet havonta egy alkalommal megkapnak a rászorulók. A 10-20 eurós értékű tartós élelmiszercsomagból az egy hétre való főzés megoldható.

Bachorec Beáta elárulja azonban, hogy sajnos a bevétel sem mindig elegendő az élelmiszerek beszerzésére, ezért a Diakóniai Központ évente két alkalommal – tavasszal és télen – gyűjtést hirdet. „Az ételadományért is kérünk bizonyos összeget, – bár vannak itt is kivételek, – hogy vissza tudjuk forgatni tartós élelmiszerek vásárlásába. Így jobban értékelik a rászorulók, amit kapnak. Ha teljesen ingyen jutnának hozzá, akkor minden nap itt állnának sorban, s mi ezt nem szeretnénk” – mondta a koordinátor.

Kiderül az is, hogy találkoztak olyanokkal is, akik úgy vélik, nekik automatikusan jár élelmiszercsomag, holott ez nem így van. „Követelőztek, hogy nekik jár a ruhák mellé. Meg kellett velük értetni, hogy a Diakóniai Központ szeretetszolgálatának köszönhető, hogy ezt a pluszt megkaphassák, nem jár alanyi jogon mindenkinek”.

Célunk sok hasznos dologra megtanítani a hozzánk betérőket

A szimbolikus összeget a rászorulók álltalában ki tudják fizetni, de volt rá példa arra is, hogy valakinek még ennyire sem futotta, de mivel megsajnálták, megoldották: odaadták neki ingyen. „Ez azonban ritkán fordul elő. Mivel pénzt kérünk a ruhákért, csak a szükségeset vásárolják meg maguknak a rászorulók, így nincs pazarlás. Az egyik célunk az is, hogy megtanítsuk velük: feleslegesen ne pazaroljanak. Ha ingyen lenne, akkor nem értékelnék annyira a mások által felajánlott adományokat és feleslegesen többet is elvinnének” – teszi hozzá Bachorec Beáta.

Amikor egy évvel ezelőtt megnyílt a szociális ruhabolt, mindenkinek nagyon tetszett. Sokan érdekesnek találták, mások meg igyekeztek kihasználni a lehetőséget, hogy olcsón jussanak ruhákhoz, amelyeket másutt, jóval nagyobb összegért értékesíteni tudjanak. Ezért meg kellett húzniuk egy határt, hogy ki mennyit vihet el. „Sajnos, arra nincs erőnk, hogy nyomon kövessük hová kerülnek az itt megvásárolt ruhák, de vannak visszajelzéseink, s már ismerjük azokat, akik kimondottan ilyen céllal térnek be hozzánk, rájuk jobban odafigyelünk” – mutat rá a visszaélésekre Bachorec Beáta.

A Diakóniai Központ együttműködik a gyámüggyel és a városi hivatal szociális osztályával is, akik igazolást adnak egyrészt a rászorultságról, másrészt pedig felhívják a figyelmet az Írisz Szociális Ruhaboltba. A hajléktalanokról sem feledkeznek el, időnként nekik is összeválogatnak egy-egy ruhacsomagot, ezzel is segítve őket.

A ruhabolt kínálata jószívű adakozók adománya

Az Írisz Szociális Ruhaboltba a ruhák adományok által kerülnek. Fontos, hogy a már nem használt vagy megunt ruhák tiszták legyenek, s jó, ha előtte ki vannak mosva. Vasalni nem szükséges, bár, ha nagyon gyűrött lett, ajánlatos is, különben nem viszik el.

„Az adományozóktól olyan ruhát várunk, amelyet ők maguk is felvennének. Nem harminc évvel ezelőttieket, amelyet meglepett a moly. A ruhákat be kell csomagolni, majd az átadást aláírással igazoljuk” – hívja fel a figyelmet Bachorec Beáta, aki hozzáteszi, mostanra már kialakult, hogy kinek milyen az ízlése, és próbálják a betérőket olyan típusú ruhák felé terelni.

Elmondta azt is, hogy várhatóan egyre nagyobb igény lesz az ételadományok kiosztására. A munkaügyi hivatalból már jelezték is, hogy sok munkanélkülit tartanak nyilván és egyre bővül az álláskeresők száma. A Diakóniai Központ ezért egy pici segítséget szeretne nyújtani az önhibájukon kívül munka nélkül maradottaknak.

„Vannak családok, akik lelki segítségnyújtást is kérnek, mi ebben is tudunk segíteni.  Haris Szilárd, a diakóniát segítő lelkész szívesen elbeszélget velük, de akár én magam is. Igyekszünk többfajta segítséget nyújtani, hogy a rászorulók megtalálják maguknak a legmegfelelőbb megoldást. Nemcsak a kezükbe akarjuk adni a meglévő dolgokat, hanem szeretnénk őket megtanítani horgászni, hogy halat foghassanak, vagyis megoldást keressenek az élethelyzetükre” – avat be a szociális ruhabolt rejtett célú feladatába a koordinátor.

Szép szót és biztatást is kapnak

Jelenleg kilencven regisztrált személyt tartanak nyilván, s mindenki más egyéni problémával küszködik. „Számunkra az nem cél, hogy a hozzánk betérőnek havonta átadjunk egy doboz tartósított élelmiszeradományt, hanem hogy beszélgetések által betekintést kapjunk a problémájukba. Így célirányosabban tudunk rajtuk segíteni” – mondja Beáta, majd elmeséli, hogy van olyan család, amelyik nem tud főzni, akkor igyekeznek megtanítani velük, hogyan fogjanak hozzá. Nagyon sok családnak több gyermeke is van, akik nem tudják fenntartani magukat, ott abban segítenek, hogy miként tegyék ezt meg.

A Diakóniai Központ több célcsoport felé is próbál nyitni. Ruhaválogatás közben beszédbe elegyednek velük, s ha pozitívan reagálnak a megszólításra, akkor sok minden kiderül az adott személyről, illetve családi hátteréről. Elárulja azt is, hogy az Írisz nem egy olyan üzlet, ahová csak úgy bemegy a vásárló és el kezd válogatni, hanem próbálnak utat mutatni a problémáikra, tanácsot adni, hogy szeressenek ide eljönni.

„Kell nekik a szép szó és a biztatás is, mert minden egyes vásárló mögött más történet van. Az adományozónak is van egy története és a szociálisan rászorulónak is. Van, akit órákon keresztül hallgatunk, mert érezzük, ki akarja nekünk önteni a szívét. Nem küldjük el, mert lehet, hogy valakinek erre van szüksége, s ezért téved be, nem azért, hogy vásároljon” – teszi hozzá Bachorec Beáta.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →