Kassai Gyula, a Lévai Református Egyházközség lelkipásztora a felvidéki magyarság identitásának megőrzése, valamint a lévai református közösség hitéletének erősítése érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át nemzeti ünnepünk alkalmából.

A kitüntetés átvételekor Kassai Gyula lelkipásztor köszönő beszédet mondott, amely teljes terjedelemben az alábbiakban olvasható.

Református lelkészként nem is tudok másképpen Önökhöz szólni, mint Isten Igéjével, ami leghívebben fejezi ki azt, amit most érzek a kitüntetés átvételekor. Már idejövet is az emmausi tanítványok érzései járták át a lelkemet. Azok a tanítványok nagyon csalódottak voltak – a  nagypénteki gyász és félelem járta át a szívüket.

Ma, amikor a magyar államiság és keresztyénség felvételének ezeréves évfordulójának ünnepét tartjuk, nekem is eszembe jutnak a magyarságnak és a református népünknek megpróbáló, küzdelmes évszázadai. Talán az elmúlt 100 esztendő fájdalmai marják testünket leginkább. Sajnos nemzetünk és egyházunk több ízben is magára maradt a történelemben.

Mint az emmausi tanítványok, nekünk is van okunk a szomorúságra. Ebben a helyzetben lép melléjük Jézus, akit ők nem ismernek fel azonnal. Lelkészi szolgálatom alatt többször megéltem, hogy nem vagyok, nem vagyunk egyedül ebben a világban.

A Gondviselés a nehézségek ellenére mindig oda szegődik népe és választottjai mellé. Ezt soha se felejtse el egyetlen magyar és egyetlen hívő ember se közösségeinkben, hogy velünk az Isten. Több nemzedéknek is ez a tapasztalata.

Én is megéltem sokszor eddigi szolgálataim alatt, hogy nem vagyok egyedül. Hitvestársam, családom mindig mellettem álltak, de ugyanez elmondható gyülekezeteimről, legszűkebb közösségeinkről, az egyetemes református egyházról.

Kassai Gyula, Kassainé Mártha Tímea és Géresi Róbert 

Külön köszönöm a Géresi Róbert püspök támogatását, aki ma itt van velünk és osztozik lelkésztársa örömében. Mindenkinek köszönöm a segítségét, akikre az elmúlt évtizedekben támaszkodhattam. Úgy gondolom, ez a kitüntetés is mutatja, hogy egész Kárpát-medence magyarsága összetartozik, ezért a hálám egész Magyarországnak szól, az Elnök Asszonynak és minden felelős, a nemzetéért dolgozó honfitársamnak.

Az elmúlt 12 évnek nincs párja a magyar történelemben. Felvidéken is folyamatosan érezzük a törődést és megbecsülést az életünk minden területén. Egy olyan ország kitüntetettje lehetek, amely számára központi helyen van Isten dicsősége, a keresztyén hit védelme. Szent István örökségét visszük együtt tovább minden cselekedetünkkel.

Amikor Jézus megtöri a kenyeret a tanítványok akkor ismerik fel Megváltójukat. „Hát nem gerjedezett a mi szívünk, amikor hallgattuk őt az úton?“ – mondják egymásnak.  Nekem is gerjedezik, örvendezik ma a szívem a kitüntetés átvétele kapcsán, mert úgy érzem ez a megbecsülés egész református egyházunknak szól.

Minden magyarnak gerjedezik a szíve, amikor közösségben lehet a nemzettársaival és hittársaival. Itt a történet csúcspontja az, amikor felismerik Jézust a kenyér megtöréséről. Az ismerős mozdulat, a tett, a cselekedet, a közös nyelv, kultúra, hit összekötnek bennünket bárhol éljünk a világban.

Felismerjük, megismerjük egymást ezekről a közös és összetartozást kifejező jelekről. Mindaz, ami csak a mi közösségünkre, a népünkre és nemzetünkre egyházainkra jellemző, azok éltetnek bennünket. Ezért érdemes élni és szolgálni, ezekért a lelkesítő pillanatokért, amikor a szívünk Istenért, nemzetünkért családunkért, gyülekezeteinkért tud égni. Ez a pillanat mindazoknak szól, akik a legközelebb állnak hozzám a szívemhez és a szolgálatomhoz.

Erőt, tartást és felelősséget ad a további életszakasz megtételéhez, – ehhez kérem Isten áldását és segítségét.  Azt kívánom ma mindnyájunknak, hogy a Gondviselés tegye áldottá közösségeink életét és szolgálatunkat.

II

Fotó: Kassai Tímea