„Ne legyen elég annyi számotokra, hogy közel vagytok Isten házához, vágyjatok benne lenni!” – bíztatja Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke az Élesztő résztvevőit. A Firesz egyik alapítója annak történetét hozta el a fiataloknak, amelyben Jézust az írástudók a nagy parancsolatról faggatják. A beszélgetés után úgy tűnhet, Jézus és az írástudók egyetértenek, de valójában Jézus így szól: „Nem vagy messze Isten országától.”

„Nem azt mondta neki, hogy a részese, csak azt, hogy nincs messze. Nagy különbség messze lenni és benne lenni – hangsúlyozza Géresi Róbert. – Ha akkor érsz a peronra, amikor már elment a vonat, mindegy mennyire voltál messze.” Mint mondja, tudunk imádkozni azokért, akiket távol látunk Isten országától, ezért imádkozzunk is értük.

Az imádság az, amely meghatározta a Firesz működését a kezdetektől, a felvidéki püspök emiatt is tartja meghatározónak az alapítás időszakának három-négy évét. „Mi akkoriban mindig csak a következő lépést láttuk, egy-egy hónapot mertünk előre tervezni, nem volt kiforrott perspektívánk. Amikor elkészült az alapító okirat, még akkor is csak tízéves terveink voltak, de leginkább az akkori jelenért voltunk hálásak” – idézi fel.

„Van egy régi fotóm, amin egy kassai család balkonján együtt ülünk minden alapítóval, híven őrzi azt az időszakot. És bár néha talán úgy beszélünk, mintha akkor teljesen más lett volna minden, a mai fiatalokat is ugyanilyen elhivatottnak látom és ez hatalmas öröm” – mondja Géresi Róbert, majd hozzáteszi: „Hálás vagyok, amikor végignézek ezen a társaságon, köszönöm az Úrnak, hogy elhozta őket ide.”

Dübörgünk

Édes Árpád is áldott időszakként emlékszik vissza a Firesz megalakulására, még akkor is, ha nem volt minden pillanatuk tudatos. „Az úttörő szervezetekbe és hasonlókba akkoriban kötelező volt belépni, ezért mi nem is igazán szervezetet szerettünk volna alapítani, egyszerűen elkezdtünk egy közösséghez tartozni – aztán akik itt Istenre találtak, lassan szervezetté váltak” – idézi fel a kezdeteket.

A lelkipásztor három évtized múltán is csodálatosnak tartja, ahogy alakultak a folyamatok, ezeket leginkább az elefánt és a kisegér sétájához hasonlítja: „Amikor ők ketten mennek át a hídon, az egér megkérdezi az elefántot: »Hallod, hogy dübörgünk?«” Mi is valahogy így éreztük magunkat, Isten nagy tervében kisegérként tapasztaltuk meg, ahogy együtt dübörgünk. Isten megragadott és vitt bennünket.” Hálával néz végig a Firesz mostani, fiatal tagjain és látja bennük a jövőt: „Hagyjátok magatokat vinni, hagyjátok, hogy Isten Lelke magával vonjon és szeressétek egymást!”

„Itt vagyok otthon”

Kiskamaszként még Süll Kinga sem elsősorban a szervezethez kötődött, hanem barátokhoz, az ifi tagjaihoz, rokonokhoz. Aztán ahogy ez a társaság egyre nőtt, egyre többször lett szükség különböző szolgálókra, önkéntesekre és felelősökre. „Lassan észrevettük, hogy szervezetként is működünk, ahová hívogatunk másokat is” – magyarázza.

„Nem terveztünk akkor még húsz évre előre, a következő napokat is csak sejtettük, nem mertünk években gondolkozni, de hálásak voltunk, hogy csinálhatjuk” – teszi hozzá Süll Kinga, ahogy azt is, jelenleg sem a jövőbe szeretne tekinteni, egyszerűen hálát ad a mostért – az Élesztőért, a találkozásokért és jelenért.

A Cantate Domino kórus vezetőjeként ez azért is jelent sokat számára, mert a tagokkal ritkán tudnak találkozni. „A kórus a második otthonom, az a hely, ahol biztonságban érzem magam. Negyedévente egy-egy hétvégét tudunk együtt tölteni, de azok a napok annyira fontosak, mint amikor feltankolunk egy autót, hogy aztán újra tudjon előre haladni” – fogalmaz. Süll Kinga az Élesztőn is ilyen találkozásokat él át mind a kórustagokkal, mind a többi résztvevővel. „Azt látom, a fiatalok ma is jó helyen vannak itt. Kívánom, hogy legyenek bátrak, merjenek álmodni és megvalósítani – mi pedig merjünk helyet adni az új generációnak!” – üzeni a szervezet tagjainak.

Így újul meg az egyház

„Harminc évvel ezelőtt mindig egy lépést, a következőt próbáltuk elkérni Istentől, amelyet mindig meg is mutatott. Aztán ahogy haladtunk előre, hirtelen ráébredtünk, hogy elteltek az évtizedek” – tekint vissza Molnár Árpád lelkipásztor. Emlékszik rá, miként vitte őket előre a lendület, ahogy arra is, nemcsak szép időszakok voltak, akadtak olykor nehezebbek, „de Istennel minden rendeződött, tovább tudtunk lépni és újrakezdeni.”

Úgy gondolja, nagy ajándék az idei, kerek évforduló, mert már a harmadik generáció vált önkéntessé a szervezetben. „Akik a ’90-es években vettek részt a táborainkban, most a Firesz vezetői. De akad olyan alapító tag is, akinek már az unokái is itt vannak, csodálatos, hogy ezt is megérhetjük” – fogalmaz. Ahhoz pedig, hogy ez a hálózat tovább nőhessen, a helytállásról üzen a fiataloknak: „Ha meghallottátok Jézus hívását, válaszoljatok, ahogy egykor mi is. Nehezebb talán ez a kor, de mindenképp adjatok választ és álljatok helyt minden nap a saját területeteken, bármilyen hivatásotok is lesz. Ettől fog újra megújulni az egyház, és így töltheti be küldetését a világban.”

Többször harmincéves terv

„A jelenünket úgy látom, hogy jelen vagyunk – jelen a fiatalok között keresztyénekként. Ennek nyomán egyre többekben fogalmazódik meg a vágy, hogy ne csak keresztyén közösségekben jelenjünk meg, hanem világi iskolák diákjai között és fesztiválokon is. Az emberek között, ahogy Jézus Krisztus is” – foglalja össze Kiss Miklós. A Firesz jelenlegi elnöke úgy látja, a szervezet célja azt tenni, amit Krisztus is és megszólítani az elveszetteket: „Az elmúlt időszak a befelé figyelésről, a tagjaink belső missziójáról szólt, de most már ki kell lépnünk a templom falai közül.”

A lelkipásztor is felidézi, hogy amikor segítőként elkezdett aktívan részt venni a szervezet életében, még nem néztek húsz-harminc évvel előre – a napi feladatok és nehézségek között erre nem is mindig lett volna lehetőség. „Mindig vitt minket tovább a lelkesedés és az a cél, hogy elérjük a fiatalokat. Menet közben kezdtük látni, mi történik, hogyan válunk barátokból szervezetté is” – emlékszik vissza.

„Folyamatosan formálódunk és formálódik a közösségünk is – néha már sok is az újratervezés, nem elég egyszer elgondolni, merre menjünk – nevet. – De mindezek ellenére szeretnék célokat kitűzni a következő harminc évre is.” Ez a cél különleges képként körvonalazódott néhány héttel ezelőtt, a budapesti Ez az a nap! koncerten: „Este az egyik előadó azt kérte, mindenki kapcsolja be a telefonja vakuját, majd a sötétben felragyogtak a fények. Nemcsak azért volt annyira erős és felemelő ez a jelent, mert annyi fiatal együtt dicsőítette Istent, hanem mert számomra azt üzente, addig nem szabad megállnunk, ameddig a fiataljaink így be nem ragyogják Felvidéket. Ez a cél többször harminc évre is elegendő” – vallja Kiss Miklós.

Farkas Zsuzsanna

Fotó: Nagy Emese, Szarvas László