Előadásában úgy fogalmazott, Krisztus a tudományt is megváltotta, erről pedig több szót kellene ejteni. Hogyan tud erről nem hívő kollégáival, kollégáinak beszélni?

János evangéliuma 10. részének 16. versében olvashatjuk, hogy Isten Fia nem csak az apostolok eleiért jött el. Ő benne él abban is, aki ezt nem tudja, abban is, aki nem ismeri, mert értük is meghalt és őket is megváltotta. Ha valaki jó emberként él, akkor a lelkiismerete Krisztus homályos hangja. Úgy gondolom, mindenki részesülhet a kegyelemben, függetlenül attól, hol él és milyen nevelést kapott – a menny kapuja mindenki előtt nyitva áll. Nekünk, keresztényeknek megadatott, hogy nem valami ismeretlenhez fohászkodunk, hanem tudjuk, kihez szólunk, tudjuk, hogy Krisztushoz könyörgünk. Ez azonban egyszerre feladat is, felelősséget ró ránk, hogy hirdessük az evangéliumot, ha már ismerjük Krisztust: beszélnünk kell róla saját környezetünkben, hozzá méltón kell élnünk.

Sokat tesz azért, hogy a műtőben, találkozások alkalmával vagy éppen előadásokon szakmáján keresztül hirdethesse Krisztus evangéliumát. Mik a tapasztalatai ezen az úton?

Mindenhol azt látom, keresztényként be vagyunk zárva a gettóinkba – amelyet itt pozitív értelemben használok, ilyenek a templomaink, közösségeink és az ehhez hasonló találkozók is, ahol együtt töltekezhetünk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy teljesen mást él át, aki munkahelyén vagy nem keresztyén társaságban vallja meg hitét és vállalja véleményét etikai kérdésekben is. Ezekről szeretettel kell beszélnünk, azt látom, ha így teszünk, nem tűnünk nagyképűnek, könnyebben meghallgatnak. Felnőtt embereket nem lehet csak úgy meggyőzni, őket el kell gondolkoztatni – ez a fajta evangelizáció a hétköznapi feladatunk.

Délután úgy fogalmazott, nem az ismeretlen Istent keresi az ember, hanem azt, aki benne él, aki teremtette.

Ezt Pál apostol is leírja: mi abban a Krisztusban hiszünk, aki megmutatta nekünk Isten arcát és feltámadásával bizonyította, hogy igazat szólt. Ha nem támad fel, nem lenne alapja a hitünknek, de ő nemcsak feltámadt, hanem ezzel elhozta a megváltást. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a keresztyénség valójában nem hasonlítható más valláshoz: vannak tanítók máshol, akik a bölcsességről beszélnek, de üzenetük csak a teljesség ezredrésze. A valódi teljességről eddig egyedül Krisztus tudott tanítani, de e teljességnek a tükre mindnyájunk lelkében ott él – és arra is ad lehetőséget, hogy mi is benn élhessünk.

Önnek személyesen mit jelent Krisztushoz tartozni?

Amióta végre rendesen kapcsolatba kerültem vele – és nem csak egy felhők feletti valaki számomra, aki néha mond valamit és én teljesen mást teszek –, azóta Ő az egyetlen követendő példa, akivel napi kapcsolatban kell lennem. Ő bennem él, én Őbenne és ez hatalmas dolog már ebben a földi életben is, de még nagyobb lesz, amikor dicsőséges testben feltámamadunk. Hiszem, hogy az a test hiába tartozik majd más létrendhez, de megérinthető, megölelhető lesz, és egyaránt magához ölel Megváltóm és azokik is, akik előttem jártak – ez a reménység az elvesztett kisfiam miatt is ennyire fontos.

Az előadásban, de korábbi nyilatkozatokban is elmondta már, hogy kisfia tízéves korában váratlanul elhunyt. Milyen érzés ezután a próbatétel után gyógyítani?

Gyermekek életét megmenteni minden alkalommal felemelő, több is annál. A bangladesi ikrek műtétekor is arra gondoltam, hogy szeretném őket visszaadni a szülőknek. Sokszor az is motivál, hogy mindent megtegyek másokért, ha már a saját gyermekem nem menekülhetett meg. Tudom, hogy nem gyógyíthatunk meg mindenkit, vannak olyan agydaganatok és sérülések, amelyek végzetesek. Ilyenkor hiszem, hogy Istennek ezzel is terve van, jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat és jobban szereti ezeket a gyermekeket is, mint ahogy mi valaha tudnánk. A halál kihívást jelent, de mindig újult erővel indulok a harcba, ha sikerül egy-egy műtét, az csodás élmény – azonban ilyenkor mindig köszöntetet kell mondanunk Istennek a jóságáért. Az orvos csak kezelni tud, segíteni képes, de a gyógyulást az Úr adja. A meggyógyulásra való hajlam a sejtjeinkbe lett teremtve, ezért Isten az, aki gyógyít, mi csupán kezelünk és Őrá mutatunk ezzel is.

Farkas Zsuzsanna

fotó: Nagy Emese, Szarvas László