Szorgalmasan tanulmányozzák a teljes Szentírást, az egyház szimbolikus könyveit, ú.n. a Második Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét tiszteltetben tartják.

Isten igéjét mind alkalmas, mind alkalmatlan időben tisztán és igazán hirdetik, a sákramentumokat az egyház rendtartása szerint szolgáltják ki. Gondot forditanak a gyülekezethez tartozók tanitására, a gyermekek református hitban való nevelésére, valamint buzgólkodnak a tiszta erkölcs fenntartásán. Megesküdtek arra is, hogy beszédükkel és tanitásukkal, valamint munkájukkal és példaadásukkal  Isten országának terjesztésére, a református keresztyén anyaszentegyház építésére törekszenek.

A frissen felszentelt lelkészek között volt Tóth Krisztián, Szepessy Mátyás és Széles Jákób, akiket arról vallanak, hogy mit jelent számukra az ünnepélyes eskütétel, ami által választhatóvá váltak.

Tóth Krisztián

Meg sem tudok szólalni, annyira friss még a felszentelésnek az érzése. Az elején azt gondoltam, ha meglesz ez a mérföldkő, akkor ez már valaminek a vége lesz. De mégsem érzem a végét, hanem inkább azt, hogy ez valaminek a kezdete: itt már van súly, felelősség és így kell dolgozni és szolgálni a mindennapokban. Nagy öröm van a szívemben, hogy ezt megélhettem és Isten ezt megadta nekem.

Nem tudom, a felszenteléstől megváltozik-e az ember, de abban biztos vagyok, hogy bizonyos dolgokban megerősödik. Saját magamon tapasztaltam, hogy nem is a felelősség, hanem a szeretetszolgálat az, ami a szavak mögött van. Arra gondoltam, hogy talán minden évben az évfordulókor majd előveszem az eskü szövegét és felolvasom magamnak. Ekkor fog kiderülni, hogy mi az, amit betartottam, ahhoz még jobban kell ragaszkodnom, amit meg kevésé, azon meg javítanom kell. 

A zsigárdi gyülekezet már korábban meghívott lelkipásztorául, én pedig igent mondtam ennek a felkérésnek. Pár hónapon belül majd odaköltözöm, s így válok majd teljes lelkipásztorrá a gyülekezetben. /Közben már le is zajlott az egyházközségi választói közgyűlés/. Jelenleg még teljes vállszélességgel a komáromi gyülekezet beosztott lelkészeként szolgálok lassan négy éve, 2018. október 1-jétől. Az egyházi törvények szerint két év segédlelkészi szolgálat után lehet jelentkezni a II. lelkészképesítő vizsgára, s ha a jelentkező ezt teljesíti, akkor válik teljes értékű lelkésszé. Utána kap engedélyt arra, hogy felszenteljék. Nekem erre az eseményre a kovid miatt kicsit tovább kellett várnom. A felszentelés után pedig választhatóvá válik az egyházközségek számára.

Jó néha kicsinek is lenni, amikor még pátyolgatják az embert, s a felettesek sem várnak el még nagy dolgokat, de ilyenkor lehet a legtöbbet tanulni és fejlődni a szolgálatban. De a felszentelésem után is minden ugyanúgy megy tovább, ahogyan eddig, de tudom, mostantól már többet várnak el tőlem. 

Szepessy Mátyás 

A lelkészszentelés számomra azt jelenti, mint ahogyan arra a neve is utal, hogy innentől kezdve az érintett teljes értékű lelkész. Már nemcsak a hivatására vonatkozik, hogy lelkipásztor, hanem az egész életére, beleértve a munkáját, szolgálatát, magánéletét is.

Nem gondolom viszont azt, hogy egy ilyen aktus után máshogyan kellene végeznem a szolgálatomat. Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindazt, amit eddig segéd- vagy beosztott lelkészként végeztem ezentúl még odaadóan. Ebben az ünnepélyes eskütétel nagyon megerősített. Amikor az elhangzott szöveget visszamondtam, még jobban megerősödött bennem, hogy ezen értékek mentén végezzem a szolgálatomat.

Sajnos idén elmaradt a közös csendesnap, s emiatt hiányérzetem is volt, de egyéni módon pótoltam ennek hiányát. Előző este és a felszentelésem napján átgondoltam, mi is fog történni ezen a lelkészszentelő istentiszteleten, miről is lesz szó és mire is teszek fogadalmat. Isten igéjén keresztül elmélkedtem, s ez segített a felkészülésben erre az alkalomra. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a felszenteléssel már egy kész lelkész lennék, inkább úgy fogalmaznék, készülőfélben vagyok. Ismert az a mondás, hogy a lelkész holtig tanul, de ez igy is van.

Jelenleg a serkei gyülekezetben szolgálok beosztott lelkészként. A pár éve megüresedett kiskövesdi gyülekezetből kerestek meg, mivel szeretnének helyben lakó lelkészt. Egyelőre jogi akadályai voltak annak, hogy a meghívásnak eleget tegyek, de a felszentelésemmel elhárult ez az akadály, s elindulhat a választás jogi folyamata, s remélem a kiskövesdi reformátusok lelkipásztora lehetek. A vidék nem lesz idegen a számomra, mivel Sárospatakon tanultam teológiát, Gömör a szülőföldem, Zemplén pedig szellemi téren az, tehát otthonról hazamegyek.

A rimaszombati református egyházi gimnáziumban érettségiztem. Az ottani rendszer, az a megtartó erő nagyon vonzó volt a számomra, amely nemcsak a tanulmányi idő nyolc éve alatt tartotta meg a hallgatóit, hanem azon túl is. Az iskola ugyanis olyan útravalót ad, amihez az ember egész élete során ragaszkodhat. Ezért is indultam el a lelkészi pálya felé.

Pospíšil Miklós

Az egyik esperes azzal köszöntött: Üdv a nagytiszteletű lelkipásztorok között! Ez egyfajta elismerése annak, hogy minket most már elfogadnak, maguk között tartanak számon. Volt ugyan egy sikeres második lelkészképesítő vizsga, de azért mégiscsak ez az alkalom az, amelyik azt szentesíti.  Nélküle nem is gondolnánk, hogy hitelesek vagyunk, de hisszük és valljuk, hogy valóban az Úr az, aki nekünk adta Jézus Krisztust. Általa pedig nekünk adja ezt a szolgálatot, hogy az Ő nevében elmenjünk és tanítványokká tegyünk népeket.

Eddig sem vehettük félvállon a ránk bízott szolgálatokat, de ez felszentelés ad egyfajta megerősítést  is ahhoz, hogy eddig talán jól tettük azt, amire elhívtak bennünket.  S amint az ünnepélyes alkalmon elhangzott, méltónak találtak bennünket arra, hogy felszenteljenek egy kis egészséges önbizalmat adva nekünk arra, hogy ugyanazzal a lendülettel és alázattal folytathassuk a szolgálatunkat, mint eddig.

Jelenleg Kaposkelecsényben szolgálok. Voltak utalások a gyülekezet részéről, hogy akár velem is el tudják képzelni a jövőt. Én úgy gondolom, hogy jól együttműködtünk, megtaláltuk a közös hangot, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Bízom abban, hogy valóban oda kerülök és ott fogok szolgálni, ahol Isten szerint helyen van, ahol szükség van rám, s a legjobban tudom kamatoztatni mindazt, amit a tanulmányaim és az eddigi tapasztalataim során szereztem.

Széles Jákób 

Számomra a felszentelés azt jelenti, hogy teljes mértékben végezhetem a szolgálatom Magyarbődön. Sokáig nem volt helyben lakó lelkésze a gyülekezetnek az előző lelkipásztor, Meggyesi László halála után, majd miután ide helyeztek, sokan erre a mostani pillanatra vártak, hogy végre felszenteljenek és megválaszthassanak lelkészüknek. Igy teljesül a gyülekezet vágya, hogy amennyiben Isten éltet bennünket, akkor majd ez sikerülni is fog.

Az eskü szövege erős tartalommal bír, s nagyon elgondolkodtam rajta, amikor a beiktatáskor el kellett ismételnem. Emlékszem, amikor Magyarbődön kibocsájtottak lelkészi szolgálatba, akkor is hasonló fogadalmat kellett tenni, s éreztem a rám nehezedő hatalmas felelősséget a jövőbeli szolgálatom iránt.

Most a felszentelésem után még nagyobb felelősséget érzek éppen amiatt, hogy fogom-e tudni teljesíteni mindazt, amit fogadtam. Csak Isten kegyelmében bízhatom, hogy ad elegendő erőt, kegyelmet, bölcsességet és türelmet ahhoz, hogy ezt a szolgálatot úgy tudjam végezni, ahogyan az az eskü szövegében elhangzott.

Gimnazista koromban nagyon sok osztálytársam keresett meg és kérték a segítségemet különböző problémákkal kapcsolatban. Édesapám lelkipásztor Kassán, nagyapám is az volt /Kostyánszky Dániel/, s talán ebből is adódott, hogy valószínűleg én is tudnám segíteni az embereket.

Nagyon sokszor valamilyen módon szolgáltam a gyülekezetben Kassán és másutt is, s ez aztán ahhoz vezetett, hogy erre a pályára lépjek. Természetesen nem azért, mert az elődeim is lelkipásztorok voltak s nekem pedig a nyomukban kell járnom folytatva ezt a tradíciót. Sok minden más is szerettem volna lenni szakácstól kezdve fényképészen keresztül építészmérnökig, vagy akár festőművész. Sokféle ötlet felmerült bennem, míg végül eldöntöttem, hogy lelkipásztori pályára lépek. Ez egyfajta belső döntés volt. Senki sem kényszeritett rá, édesapám is elcsodálkozott, amikor bejelentettem, hogy lelkész szeretnék lenni. Sok mindenen ment keresztül a családunk, mert ez a szolgálat nemcsak a csodaszép dolgokból áll, hanem nagyon sok harcból is, s ebből bőven kijutott nekünk.

Magyarbődön nagyon kedvesek a gyülekezeti tagok, megértjük és szeretjük egymást, de lehet lesznek nehezebb időszakok is, de hiszem, hogy Isten mellettünk lesz. Ebben nekem jó példa édesapám és nagyapám, mert kitartottak a nehézségek ellenére is, s ott maradtak azokon a helyeken, ahová őrállóként állították őket és végezték a szolgálatukat.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László, archív