„A hetényi gyülekezettel az egyik vasárnap délelőtt közöltem, hogy ellátogatok Felsőnémetibe a határhoz, de nem szeretnék üres kézzel menni. Vinnék magammal egy személyautónyi gyorsan fogyasztható élelmiszert, szendvicseket, illetve folyadékot egyfajta segítségnyújtásként a háború elől menekülők számára” – mondja Palcsó Attila hozzátéve, hogy a gyülekezet tagjai alázattal és tisztelettel vették a felkérését és azonnal jelentkeztek is segíteni.

A gyülekezet asszonyai kétszázötven darab szalámis-sajtos zsemlét készítettek el. Ugyanannyi palackozott vizet, sóst, dzsúszt és perecet vásároltak a hívektől érkezett adományokból. 

„Előzetesen egyeztettem a menekültek ellátását koordináló szervezőkkel, hogy mire lenne szükségük, illetve jeleztem, ha már ott leszek, akkor önkéntes szolgálatot is vállalok a határnál” – meséli a lelkipásztor, megjegyezve, hogy az odautazásának egyébként ez volt a harmadik célja, vagyis hogy másként is hasznossá tegye magát.

„Napközben utaztam, estére érkeztem meg Felsőnémetibe. Miután a személyautómból kiraktuk a szendvicseket és a palackozott folyadékot, két-három órás szolgálatra osztottak be a határra.

A háború elől menekülők az ukrán határellenőrzést követően érkeznek meg az egy úgynevezett első kontaktus helyszínére, ahol az egyházi segélyszervezetek önkéntesei teljesítenek szolgálatot. Tőlük kapják meg a gyorsétkeztetéshez szükséges szendvicseket, kifliket és a zsemléket, palackozott vizet, illetve amire szükségük van, vagy amire bemutatás után rábólintanak. Nagyon sok esetben karon ülő gyermekekkel érkeznek az anyukák. A határon szolgálatot teljesítő szlovák katonák segítenek a nőknek és az idősebbeknek átvinni a nehéz táskákat a szlovák oldalra. Úgy gondolom, ez egy nagyon fontos szolgálat. Bár, amikor én voltam kint a határnál, nem nagy tömegben, hanem 8-10-es létszámú csoportokban érkeztek a menekültek. Mindig egy kis szünet után jött egy kisebb csoport. Viszont folyamatosan az egész éjjeli szolgálatom ideje alatt. Másnap délutánig voltam kint a határon” – idézi fel az ott töltött időt Palcsó Attila.

Elmondja azt is, ahhoz, hogy az adományok egy gyűjtőpontra érkeznek, s innen kell a határhoz vinni. A távot legtöbbször személyautóval tették meg. Amikor viszont ez nem volt lehetséges egyéb akadályok miatt, akkor bevásárlókocsikat vettek igénybe és azzal szállították a határhoz a frissítőket. Minden a határon dolgozó rendőrök engedélyével zajlik és csak a belügyminisztérium által kibocsájtott önkéntes igazolványokkal lehetett közlekedni a menekültek között, vagyis akárki most már nem mehet oda.

„Nagyon együttműködőek a rendőrök, a katonák a határon, nem akadályozzák, hanem segítik az önkéntesek munkáját. A szlovák-ukrán átkelőnél jelenleg csak az egyházi segélyszervezeteknek engedélyezett az önkénteskedés, ők is szervezik meg az időszakosan segítőket. Igyekeznek mindig annyi önkéntest biztosítani, amennyire akkor éppen szükség van. A felsőnémeti határzónába egyébként sem lehet csak úgy bemenni” – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Az egész ottani szolgálata, ami menekültek fogadását foglalta magába, s a sok-sok gyermek érkezésének a látvány viszont nagyon fájdalmasan érintették. Lehetősége volt beszélgetni a melegedéssel egybekötött pihenő alatt a diakónia sátrában két menekült családdal. Szívesen megmutatták a maguknál lévő felvételeken, hogy milyen körülmények között éltek, s mi mindent kellett hátra hagyniuk.

„Nagyon megdöbbentő volt mindezt megtapasztalni. Azon az éjszakán, amikor én ott szolgáltam személyautóval érkezett egy öttagú család. Nagyon örültek annak, hogy átjöhettek a határon. Több napon keresztül utaztak, de már annyira fáradtak voltak, hogy képtelenek voltak tovább menni, ezért kértek szállást, illetve pihenési lehetőséget a határnál. Próbáltak egy kicsit megmelegedni. Nagymama, nagyapa és a menyük jött a két gyermekével Közép-Ukrajnából. A nagyapának a testvére Csehországban él, akivel már a háború elején felvették a kapcsolatot, mikor a harcok hevesebbé váltak, szólt nekik, hogy ne maradjanak tovább Ukrajnában, hanem induljanak el. Egy mezőgazdaságilag nagyon gazdag, termékeny területről érkeztek. S mutatták, hogy milyen óriási hagymát és uborkát termesztenek a kertükben. Megkérdeztem tőlük, hogy mi lesz ezekkel, készülnek-e majd vissza? Mit terveznek a jövőben? Azt válaszolták, amint vége lesz a háborúnak, szeretnének visszamenni. De a harci események miatt el kellett jönniük. A nagymama mondta is, hogy a fejük felett röpködtek a rakéták. Értetlenül nézték az eseményeket, s nem értik még most sem, hogy miért kell háborúzni” – idézte fel az egyik család menekülésének a történetét.

Palcsó Attila elmondta, azok, akik támogatják a háborút és fegyverekkel akarják a céljukat elérni, menjek ki a határba és nézzék meg a menekülőket, s tegyék fel maguknak a kérdést: Szeretnék-e ezt továbbra is?

„Egyszerűen nem lehet elmondani, hogy milyen szenvedést okoz ez a háború az egyének és a családok számára. Megdöbbentő számomra az is, hogy keresztyéneknek kell így menekülniük és kilátástalan helyzetbe kerülni. Azt mondtuk a menekülőknek, hogy a szeretet az, ami a részünkről várja őket. Ők pedig elmondták, azért imádkoznak, hogy minél hamarább vége legyen a háborúnak és béke legyen, s a fiúk, az unokáig édesapja életéért is. Mi pedig megerősítettük őket abban, hogy mi is imádkozunk értük” – mondta Palcsó Attila lelkipásztor.

A felsőnémeti határon szolgálatot teljesítők továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését az alábbi telefonszámon: +421 908 844 161.

Iski Ibolya

Fotó: Palcsó Attila