Velünk van az Úr, ő erős, és megsegít! Körlevél egyházunk gyülekezeteihez

2022. március 02., szerda

Egyházunk Zsinat Elnöksége az orosz-ukrán háború kitörése óta folyamatosan figyelemmel követi az eseményeket. Igyekszik minden segítséget megadni a menekülőknek és az Ukrajnában maradtaknak is. Az alábbi körlevélben részletes beszámoló olvasható az ez idáig elindított segítségnyújtásról és a jelenlegi helyzetről.

Kedves Lelkész Testvérek! Kedves Segítő és Adakozó Hittestvérek!

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége továbbra is aggodalommal és együttérzéssel figyeli az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket. Krisztustól kapott küldetésünk alapján igyekszünk folyamatosan segítő jobbot nyújtani a bajbajutottaknak és a rászorultaknak. Ennek gyakorlati kivitelezése érdekében létrehoztunk egy válságstábot, amely csoport folyamatosan figyeli a fejleményeket, koordinálja egyházunk segítő cselekményeit, illetve arról naprakész információval szolgál mind az egyház vezetése, mind pedig az érdeklődők számára. A válságstábbal kapcsolatot tartani a fugio2022@gmail.com e-mail címen lehetséges.

E körlevél a jelenleg aktuális információk alapján készült el. Ennek tekintetében egyházunk továbbra is kéri és biztatja a gyülekezeti közösségeket adakozásra a háború sújtotta rászorulók és menekültek megsegítése érdekében. A pénzadomány többcélú felhasználás tekintetében előnyösebb, hiszen mindig a bajban lévőktől jelzett aktuális szükségre lehet általa gyorsan reagálni. A pénzgyűjtés folyamatos, és minden héten szerdán juttatjuk célba a megelőző héten összegyűlt összeget. Pénzadományaikat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának számlaszámára lehet átutalni: SK15 0200 0000 0025 4004 5751. A megjegyzésben legyenek szívesek feltüntetni: „KÁRPÁTALJA”.

Ugyanakkor szeretnénk köszönetünket kifejezni mindenkinek, akik eddig már jelentős élelmiszer- és drogériaadományokat gyűjtöttek össze. Mindenképpen hasznos és célba érkező segítségek ezek, amikkel a határon folyamatosan átérkező menekülteket támogatjuk és erősítjük; illetve tartalékraktárak felöltését is szolgálják, hogy az Ukrajnában hamarosan bekövetkező humanitárius katasztrófából eredő áruhiány gyors kompenzálását szolgálják majd. Hála Istennek és a jó szándékú Adakozóknak, ezen raktáraink jelen pillanatban megteltek. Ugyanakkor a további élelmiszer-, drogéria- és egészségügyi adományok felajánlását is szívesen fogadjuk. Egyház-diplomáciai úton ezen adakozásokat is eljuttatjuk a rászorulóknak – ebben segítségünkre van a Magyar Református Szeretetszolgálat –, így biztosítjuk a kedves Adakozókat a felől, hogy ezek a készletek biztonságosan és célirányosan átjutnak a határon.

Szeretettel köszönjük meg mindazon gyülekezeteknek és magánszemélyeknek, akik menekülteknek ajánlottak fel szálláshelyet. Annak érdekében, hogy a rászorultak összehangoltan tudjanak eljutni majd egy-egy szálláshelyre, egyházunk válságstábja fog segítséget nyújtani. A szálláshelyek számának bővítése céljával továbbra is szívesen fogadunk felajánlásokat a fentebb jelzett e-mail címen keresztül.

Várjuk önkéntesek jelentkezését is – szintén a válságstáb e-mail címére –, akik közre tudnának működni az adományok előkészítésében, illetve egy-egy napon tudnának segédkezni a határnál vagy éppen a szálláshelyen a menekültek ellátásában; valamint tudnának vállalni autóval személy- és adományszállítást. Kérjük, hogy a jelentkezők legyenek szívesek feltüntetni, hogy konkrétan miben tudnának segédkezni.

Az összefogásnak nagy ereje van, és kérjük, hogy Isten áldja meg igyekezetünket. Köszönjük a kedves Testvérek buzgó helytállását e vészes időben! Ugyanakkor a kézzelfogható segítségnyújtás mellett is ne lankadjunk meg a szüntelen imádkozásban sem, nem feledve, hogy eme szükséghelyzetet egyedül csak az Istentől érkező békesség szüntetheti meg.

Rimaszombat, 2022. március 2.

Isten kegyelme és áldása legyen Önökkel!

Porubán Ferenc főgondnok és Géresi Róbert püspök

 

események továbbiak →