5Móz 26 és Mt 9,9–17

(ÓSZ) „Kivittem házamból a szent tizedet, oda is adtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek, pontosan úgy, ahogy megparancsoltad” (13). Amivel megáld az Úr, legyen az fizetés, nyugdíj vagy segély, annak egy tizedét vissza kell adni neki. 10-ből 1-et. Erre buzdít az ige. Te hogyan állsz ezzel? Azt vettem észre, hogy aki így tesz, és jövedelmének tizedét Isten dicsőségére szánja, annak örömet okoz ez a felajánlás, és nagyon tud örülni a számára megmaradtnak. Ezen aztán Isten bőséges áldása van. Aki viszont mindent magának tart meg, annak ez valahogy mindig kevés lesz. Öröm helyett pedig irigység, aggodalom, stressz jellemzi az életét. Nyaralásunk idején egy olyan magyarországi faluban voltunk, ahol 6 család néhány éve úgy döntött, hogy szeretnének helyben lakó lelkészt, és ezért felajánlották a tizedüket. Ma van templomuk, parókiájuk, gyülekezeti teremük és ottlakó lelkészük.

Fohász: Uram, tudom, nem naiv a Te beszéded, hogy jobb adni, mint kapni. Mert én érzem és hiszem, hogy ez egy életünkbe épített törvényszerűség. Áldd meg a dicsőségedre szánt tizedeket és a nekünk megmaradó nagyobb részt is. Ámen.