A református templom

Egykor a Vág partján épült Deáki csupán egy kőhajításnyira, mintegy négy kilométerre található a járási központtól, Vágsellyétől, s a város szélét jelző házak jól kivehetőek jó időben. Az első dolog viszont, ami Deákiról eszünkbe jut, hogy a kéttornyú, egykor a bencések tulajdonában lévő, Szűz Mária tiszteletére épült templomban őrizték hosszú éveken keresztül azt a misekönyvet, melyben megtalálták a legrégebbi magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet. A kerítéssel körbekerített plébániatemplomot mi is megnézzük, majd mellette tovább haladva hamarosan a hátsó részét mutatva felbukkan a csillagtornyos református templom.

A rőmai katolikus templomban találták meg a Halotti beszédet őrző kódexet

Valószínűleg nem véletlen, hogy a katolikus templomtól nem messze építették fel templomukat a református hívek, később pedig a közvetlen szomszédságában a gyülekezetet szolgáló épületeket: a parókiát, a közösségi  házat és az emeletes református elemi iskolát. Az épített kerítéssel körbevett parókia bejáratánál fogad a lelkészházaspár, majd a konyhával kapcsolatos kinti teraszon ülünk le beszélgetni. Már az elején kiderül, hogy Deákin kívül beszolgálják a leányegyházközségi státuszban lévő Vágselyét és Galántát, de ezen kívül még a környék, zömmel katolikusok lakta településein, szórványban élő reformátusokat is.

Réka korábban hét évig szolgált a barsi egyházmegyéhez tartozó Újlóton, Ákos pedig a teológiai tanulmányainak befejezése után egy évig segédlelkészként Dunaszerdehelyen ismerkedhetett meg hivatásának kihívásokat tartogató sokféle területével. Amikor összeházasodtak, az egyház vezetése az akkor megüresedett deáki anyaegyházközségbe helyezte ki őket, ahol elkezdődhetett a közös szolgálatuk. Mivel az egyházközség egy lelkészi állásra jogosult, így 2013-ben a férjet hívta és választotta meg lelkipásztorául, majd iktatták be a gyülekezet élére. A feleség, Réka pedig beosztott lelkészként szolgál a férje mellett a 2380 lakosú településen, ahol csupán mintegy kétszázan vallják magukat reformátusnak.

Az Édes lelkészházaspár 2013-ban megtartott beiktatási ünnepségen

A lelkipásztor elmeséli, hogy a korabeli feljegyzések szerint a reformációs hullám az 1550-es években elérte Deákit is. A Komáromból induló reformátor, Huszár Gál megjelent a faluban, akinek a hatására az itteni katolikusok reformátusokká váltak. A meglévő, kéttornyú, a 13. században épült templomot elfoglalták a bencésektől és ott tartották meg az istentiszteleti alkalmaikat. A faragott szobrokat és képeket eltávolították. Akkoriban még a szomszédos településekről is Deákira jártak istentiszteletre. A reformáció annyira nagy hatással volt a térség lakosságára, hogy még az innen két kilométerre lévő Vágsellye is reformátussá lett, amire manapság kevesen gondolnak. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig.

Az ellenreformáció idéjén a katolikusokból lett reformátusokat erőszakkal térítették vissza a római katolikus hitre. A történelmi források azonban arról tanúskodnak, hogy a faluban ennek ellenére többen maradtak meg reformátusnak, mint amennyien ismét katolikusokká lettek. Amikor viszont kénytelenek voltak a hívek visszaszolgáltatni a templomot, a falu főterén, – ahol a jelenlegi községháza áll – a megmaradt reformátusok építettek egy nagy imaházat. Ez is rövid időn belül szűknek bizonyult. A gyülekezet azonban csak 1794-ben fogott hozzá a nagyobb templom építésébe, ami három év alatt el is készült –  foglalja össze dióhéjban 250 év történését Édes Ákos lelkipásztor.

A református templom

Az akkor gyülekezetet mintegy 350 – 400 református képezhette, a kétszerese a jelenleginek. A templom mérete ugyan nagyobb lett, de 90-100 év elteltével a gyülekezetnek ez a templom is kicsi lett. 1888-ban kibővítették:  nyolc méterrel lett hosszabb, másfél méterrel pedig magassabb. A türelmi rendelet után pedig tornyot is építhettek hozzá, ami 1820 őszére készült el, s fel is szentelték. A bővítésnek köszönhetően jelenleg 300-an férnek el a templomban, de szükség esetén akár ötven széket is ki lehet tenni – mondja a lelkipásztor, aki példaként megemlítette, hogy a közelmúltban megszervezett egyházmegyei énekkari találkozón 380-an vettek részt, de a 2013-ban lelkészbeiktatással egybekötött templomfelújítási hálaadó ünnepi istentiszteleten viszont már több mint négyszázan zsúfolódtak be, igaz, akkor többen is álltak.

Ezek azonban csak egyedi esetek, s már régóta nem telik meg a templom hívekkel. Még a koronavírus-járvány előtt is a gyülekezet 25 százaléka járt templomba, vagyis ötvenen, ami szép számnak mondható. Örvendetes az is, hogy ez a szám nem csökkent a hosszú hónapokig tartó bezárást követő újranyitáskor sem, de többen sem lettek“ – jegyzi meg Édes Réa lelkész hozzátéve, hogy voltak, akik egészségügyi okokra hivatkozva maradtak távol. Az viszont egyértelművé vált a számunkra, hogy az emberek vágyakoztak vissza az Úr házába, nem volt bennük félelem, s érezni lehetett, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokan egyfajta belső megújuláson is keresztül mentek. A járvány megmozgatta az emberek gondolkodását és a sokféle dolgokhoz való hozzáállását is“.

Édes Réka és Ákos lelkészházaspár

Erre kapcsolódva Édes Ákos ugyanakkor megemlít egy múltbeli feljegyzést, mely szerint Deákin a sok áldozatot követelő kolerajárvány után megtartott istentiszteleten a gyülekezet mind a 301 tagja részt vett, hogy hálát adhasson Istennek a szabadításáért. Réka hozzáteszi, való igaz, hogy akkor ez egy nagy esemény volt, s azért voltak olyan sokan. „Nálunk ez így sajnos nem mutatkozott meg, bár kérdéses, hogy más alkalommal is ennyire megtelt-e a templom“.

A múlt vizsgálata után a jelenre fókuszálva a lelkipásztor elmondja, hogy egyfajta missziós közegként tekintenek erre a térségre, hiszen a deáki református anyaegyházközség mellett a galántai és a vágsellyei leányegyházközségek is hozzájuk tartoznak, ahol rendszeresen végeznek szolgálatokat. „Nemcsak istentiszteleteket tartunk, de látogatjuk a kórházakat, az idősek otthonát, temetünk, esketünk, keresztelünk, kiszolgáltatjuk az úrvacsorát, sőt, ha szükséges, tartunk házi úrvacsorákat is.

A három gyülekezet mellett még további 19 településen szórványban élő reformátusok is hozzánk tartoznak: Pozsonyeperjestől kezdve egészen Nyitra irányába Cabalycsáporig, Alsószerdahelyet is beleértve, akiket szintén el kell látni szolgálatainkkal. A legtöbb helyen, úgy mint Galántán és Vágsellyén valamelyik környező faluból – Negyedről, Vágfarkasdról, Zsigárdról, vagy éppen Deákiról – származó, betelepült reformátusok élnek. A szórványfalvak is ugyanígy alakultak ki, reformátusként jelentős katolikus többségű faluba nősültek, ott élik a mindennapjaikat, de gyermekeiket már református templomban kereszteltetik meg“ – ad magyarázatot a szórványgyülekezetek keletkezésére a lelkipásztor.

A református templom orgonája

Mivel több település is tartozik az Édes lelkészházaspárhoz, a szolgálatokat megosztják egymás között. Deákin és Galántán minden vasárnap tartanak istentiszteletet. Korábban ez utóbbi helyen csak kéthetente volt, de áttértek a heti rendszerességűre. Egyedül Vágselyére járnak kéthetente istentiszteletet tartani, de mivel csak négy kilométerre található Deákitól, így ezt a lehetőséget is kihasználhatják az ottani hívek.

Réka elismeri, hogy a három kiskorú gyermekük nevelése mellett sokszor gondot okoz úgy beosztani az idejüket, hogy abból mindenki számára egyformán jusson és senki se érezze azt, hogy mellőzve, illetve háttérbe van szorítva. Az elmúlt években még egy negyedik, a szomszédos, sókszelőcei gyülekezetet is be kellett szolgálnunk, illetve még most is, mert az ottani lelkipásztor ismét anyasági örömök elé nézett, s egy időre nem tudja szolgálatát ellátni.

„Azt a gyülekezetet is megszerettük, de egy-egy vasárnap így négy istentiszteletünk is van, s ha az öt iskolákhoz és egy óvodához, ahol hittant tanítunk, hozzávesszük a sókszelőcei alapiskolát is, akkor van mit tennünk hétfőtől vasárnap estig, s nem panaszkodhatunk, hogy kevés a szolgálati lehetőség“ – fűzi hozzá Édes Ákos, majd elárulja, hogy Deákin kívül a többi helyen nincs is református templom, illetve saját közösségi hely a gyülekezeti tagok számára.

A református templom belső tere

Vágsellyén a Feketeházy János Magyar Ház épületében bérelnek egy nagy termet, amelyben a 18-25 gyülekezeti tag kényelmesen elfér. Galántán pedig az Apostoli Egyház templomának egyik helyiségében tartják az istentiszteletet. Nagyobb ünnepi alkalmakkor,  például karácsonykor, amikor akár 65 vagy 80 személy is eljön, használhatják az emeleti nagy helyiséget. Megemlíti, hogy Galántán a gyülekezet már több éve szorgalmazza, hogy saját ingatlant vásároljon vagy pedig építsen a város központjában.

„Nagyon sok erőfeszítést is tettek ennek érdekében. Több találkozót szerveztek vállalkozókkal, polgármesterrel, képviselőkkel. A törekvéseik azonban mindig zsákutcába futottak. Kiderült ugyanis, hogy nincs sem szabad épület, sem pedig telek, ahol megvalósíthatnák tervüket. A külvárost viszont elvetették, mert az aktív, 15-20 gyülekezeti tagtól az távol esne. Így marad a jelenlegi, kényelmesebb állapot, az apostoli egyház templomába eljárni“ – konstatálja Édes Ákos.

Édes Réka és Ákos 

Kiderül az is, hogy a három gyülekezet – Deáki, Vágsellye és Galánta – tagjai tartják egymással a kapcsolatot. Ez már az előző lelkész /Szabó Erzsébet/ idején kialakult, a mostaniak pedig nemcsak erősíteni szeretnék ezt a kötődést, hanem elmélyíteni is. Szerveztek már közös gyülekezeti alkalmakat az idősek számára vagy templomkerti napokat a családosoknak.

„Együtt voltunk és örültünk egymásnak. Odafigyelünk arra is, hogy a kátéoktatás a mindhárom gyülekezetből lévő leendő konfirmandusok számára itt Deákin legyen megtartva, ahol nemcsak a lelkésszel, hanem egymással is megismerkedhetnek, s egyfajta gyökérként is tud növekedni és erősödni közöttük. A gyermektáborok megszervezésének is ez az egyik célja“ – közli a lelkipásztor.

Azonban ez sem megy olyan könnyen – veti közbe Édes Réka. – A gyermektől indul el, mint ahogyan sok minden más, hiszen ezt mondja az Úristen: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket. Eljön a gyermek és jól érzi magát, a szülő pedig ennek örül. Elkezdünk beszélgetni, a szülők megismernek bennünket, rajtunk keresztül pedig azt, akit szolgálunk: az Úristent. S akkor így már van egy lehetőség arra, hogy az a gyermek a szülőt is esetlegesen bevonzza, vagy vele együtt bejöjjön az Úr házába, illetve később, hogy akár tagja legyen a gyülekezetnek. Ez a szép ebben, hogy sohasem rajtunk múlik. Mindig van módunk megtapasztalni, hogy az Úr kegyelme által megszólítja a szíveket és csatlakoznak hozzánk, de nemcsak innen, hanem máshonnan, akár katolikus múlttal, de itt kötnek ki nálunk.

Az örökbe fogadott reformációs emlékkő

A lelki élet után az egyházi javakkal való törődésre terelődik a beszélgetés. Édes Ákos elmondja, hogy az utóbbi tíz évben igyekeztek a gyülekezet mind a négy ingatlanjáról – templom, parókia, gyülekezeti ház és az egykori református iskola épülete - gondoskodni, fejleszteni, szépíteni olyan ütemben és mértékben, ahogyan érkeztek a támogatások vagy futotta az egyházközség kasszájából.

Közben átsétálunk a református templomhoz, amelynek pár lépéssel a bejárata előtt helyezték el a reformáció évében a budapesti Kálvin téren átadott köztéri installációs emlékkövek hiteles másolatának egyikét. – Egyik presbiterünk hívta fel rá a figyelmünket, s azonnal jelentkeztünk, hogy mi is szeretnénk egyet. Mi a Luther Márton és Gyökössy Endre idézetével feliratozott 72. számú követ választottuk, de talán jobbat nem is találhattunk volna – magyarázza a lelkipásztor.

A Gulyás Lajos martír lelkipásztor emlékét őrző tábla

A templom oldalsó falán szembetűnik a Kisújfalun született Gulyás Lajos martír lelkipásztor emlékét őrző, 2013-ban készített tábla. 1957-ben háromgyermekes apaként Győrött kivégeztek. Édes Ákos elmondja, hogy a gyülekezet azért őrzi az emlékét, mert ebben a templomban kötött házasságot Puskás Gabriella református tanítónővel.

A református templom belső tere

„A templom és a parókia teljes egészében megújult. Az egykori református iskolán a tetőt cseréltük le, valamint a nyílászárókat, de a teljes belső tér is megszépült. Már csak egy külső szigetelés maradt el. Az épületet többen is bérlik, s ebből van némi plusz bevétele az egyházközségnek. A gyülekezeti ház is óriási változáson ment keresztül az elmúlt években. Az egyre inkább megnövekvő gyülekezeti alkalmak számára, ennek köszönhetően még előnyösebben tudjuk felhasználni az épület adta lehetőségeket úgy a nyári gyermektábor, a templom kerti nap, egy nagyobb presbiteri gyűlés vagy akár egyházlátogatás megszervezésére. A gyülekezeti háznak már csupán az első helyiségeit kell felújítanunk, valamint egy külső borítást kell kapnia, hogy teljes pompájában szolgálja az alkalmainkat“ – ismerteti még a jövőli terveket Édes Ákos.

Édes Ákos lelkipásztor, háttérben a református templom, mellette a gyülekezeti ház

A templomból visszasétálva Réka elárulja, hogy számára  nem volt teljesen egyértelmű a lelkészi pálya választása. A bátyja /Szénási Szilárd esperes, martosi lelkipásztor/ az Úr elhívásának engedelmeskedve döntött a lelkészi szolgálat mellett. „Mivel én vagyok a fiatalabb, hosszú időn keresztül volt bennem egyfajta kétely, hogy azért vagyok-e itt, mert az Úristen így akarta. Vagy inkább azért, mert volt előttem egy jó példa, illetve szülői ráhatás is.

De az Úristen kegyelme az, ami mindannyiunk életében kimunkálja és megadja a választ arra, hogy hol az ő igazi helye. Én ezt értettem meg hosszú évek után, hogy azért vagyok lelkész, – akár voltam hét éven keresztül Újlóton lelkipásztor, vagy most már a férjemmel együtt 2010-től Deákin – mert az Úristen a születésem előtt arról döntött, hogy majd én az Ő szolgája legyek.

Jó helyen vagyok, bár úgy érzem, nem vagyok rá méltó, de minden nap hálás vagyok érte a férjemmel együtt, hogy az Úristen így is felhasznál bennünket. Senki sem tökéletes, mi sem vagyunk azok, az Úr mégis megengedi, hogy szolgáljunk neki“.

Az Édes lelkészházaspár

Ákosnál egy kicsit más volt a helyzet. A gyermekkorában elveszített édesapja villanyszerelő volt, ezért is válaszolta büszkén, – amikor hat éves korában jövendő hivatásáról faggatták a kíváncsi felnőttek – hogy villanyszerelő szeretne lenni, de hozzátette: vagy pap. „Az egyik bejött. Középiskolásként, a komáromi Mariánum Egyházi Gimnáziumot látogattam, ekkor kezdtem el tudatosan templomba járni, sőt a hétközi istentiszteletekre és bibliaórákra is elmentem.

Néhány lelkes református osztálytársnőmnek köszönhetően pedig tagja lettem a Firesz kórusnak. Olyan sok helyzetben megszólított engem az Úr, amellyel még jobban megerősítette bennem azt az elhivatást, amivel gyermeki felbuzdulásból még mosolyt fakasztottam az emberek arcán. Így a gimnáziumi évek alatt már tudatosan készültem a teológiára“ – emlékszik vissza az Isten által vezetett útra hivatásának kiválasztásában, s egyáltalán nem bánta meg, hogy így döntött. Elárulja, hogy fiatalabb korában előtte lebegett egy kép, hogy lelkészként egy kis faluban szeretne szolgálni.

Az egykori refomátus iskola

„De nem így indult. A teológia elvégzése után kibocsátottak szolgálatba és Dunaszerdahelyre helyeztek, ahol egy évig voltam segédlelkész. Minden szolgálati területet kipróbálhattam: betegek látogatása és áhítat tartása a kórházban és az idősek otthonában, hittanóra a közeli iskolákban, bibliaórák felnőtteknek és az ifjúságnak, illetve istentiszteleti alkalmak. Mindezek előkészítettek engem arra a szolgálatra, amelyre nem sokkal később a feleségemmel együtt vállalkoztunk.

Az Úr végül a kis falut is megadta Deáki révén a számomra, ráadásul két városi – Galántát és Vágsellyét - gyülekezetet is, s valóban, amit a segédlelkészi szolgálatom alatt elsajátíthattam, azt itt is bőven kamatoztathatom. Van egy szolgálati minimum, amire a lelkész kötelezve van: istentisztelet és a kazuális alkalmak megtartása: temetés, esketés, keresztelés, valamint a sákramentumok kiszolgáltatása. De mindaz, amit ezen felül tesz, amivel a szolgálatát kiteljesítheti, az már a saját ügyességére, akaratára, erejére, tetrekészségére van bízva“.

A lelkészházaspár lelkesen beszél a sokféle szolgálatuk kihívásairól, mégis felmerül a kérdés, hogy ha esetleg jönne egy másik helyről meghívás, akkor élnének-e ezzel a lehetőséggel? „Nem“ – válaszol határozott nemmel a tiszteletes asszony, amit Ákos azzal egészít ki, hiszi, hogy az Úristen a helyükre vezérelte őket.

A parókia épülete

„Egy kicsit vicces képpel ábrázolnám. Gyermekkoromban olyan házakat rajzoltam magamnak, amelynél a kapu bejárata fölött egy áthidalásos szerkezet volt és boltíves gang tartozott a házhoz. Amikor először jöttünk a feleségemmel Deákira, azonnal meglepődtem a felismerésen, mert az udvarba vezető kiskapu teteje fedett és áthidalás volt rajta.

A második meglepetés akkor ért minket, amikor megláttuk a boltíves-ganggal rendelkező parókia épületét. Mi ez ha nem égi jel? – gondoltuk mindketten. De egyébként a lelkiekre tekintve is úgy hisszük, hogy az Úr rendelt ide bennünket. A helyünkön vagyunk. Nekünk ennek a helynek a békességéért kell fáradozunk. Ahogyan az ige is mondja: Fáradozzatok annak a városnak a békességéért... És valóban igyekszünk is így tenni.

A parókia épülete az udvarról nézve

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, Baros Róbert /2/