A legmeghatározóbb távolság

2021. augusztus 11., szerda

Minden a tervek szerint alakul – csak ezek nem ez én terveim – hangzott el többször az ÉlesztŐ előkésztő napjain, hogy aztán megannyi előkészület után Felvidék református fiataljai végre találkozhassanak egymással. A viszontlátás örömével, a megtett út emlékeivel és a megpihenésre hívással vette kezdetét augusztus 10-én a 2020-as ÉlesztŐ, amit a futball Európa-bajnoksághoz és az olimpiához hasonlóan idén nyáron tartanak meg.

„Az a reményem, hogy hitben, szolgálatunkban, és az Úrban megerősödve mehetünk majd haza – és a fiatalok, akik hazatérnek, többek lesznek, mint ahogy idejöttek, hitükkel beszövik környezetüket” – köszöntötte Kiss Miklós főkoordinátor, a Firesz országos elnöke az ÉlesztŐ résztvevőit.

A tavaly nyárra tervezett találkozó a vírushelyzet miatt egy évet csúszott, de a „feketén-fehéren” mottó nem változott – a szervezők szerint csupán aktuálisabb lett. E gondolat mentén várják különböző előadások és programok a résztvevő fiatalokat, hogy életük fontos kérdéseire közösen kereshessenek válaszokat.

„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!”

– örüljetek együtt ezen a héten, de ezt nem csak én mondom, hanem a Prédikátor könyve is – fogalmazott Porubán Ferenc, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka. Mint mondta, az Úr azt kívánja, örüljünk együtt, aztán ezzel az örömmel menjünk haza és ezt az örömet adjuk tovább.

Együtt az aszfalton

„Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!” – Kiss Miklós az ÉlesztŐ nyitóistentiszteletén Márk evangéliuma 6. részének 31. verse alapján hirdette az igét: „Ezen a héten találkozhattok egymással, az elmúlt hónapokban megannyi áldozatot hozó önkéntesekkel, és magával Jézussal is” – hangsúlyozta a lelkipásztor. Hozzátette: Krisztus arra hív, hogy „jöjjünk”, amikor pedig valóban haladunk, már van mögöttünk egy megtett út, sikerek, kudarcok, mosolyok, könnyek. „Amikor eljátszom a fekete és a fehér gondolatával, egy ilyen út jut eszembe: frissen elkészített, fekete aszfalt és rajta fehér csíkok – folytatta. – Az a reményem, hogy az Úr elkészítette nekünk ezt az utat – ami nem mindig ideális és egyenes, de amikor azt mondja, »jöjj«, akkor nemcsak vezet rajta, hanem ott vár a végén.”

A főkoordinátor arra is emlékeztetett, hogy az ÉlesztŐ nem a programokról és a táborozásról szól, hanem arról, aki valóban fel tud bennünket éleszteni: Isten fiáról, aki azért adta az életét, hogy mi feléledhessünk. „Azért üzeni nekünk ma is, hogy jöjjünk, mert vágyik a velünk való kapcsolatra és a közös útra, hogy azon együtt menjünk végig. Ezen a közös úton ott van a kapcsolat és a személyes találkozás, amire elkötelezetten és kitartóan hív – azért, mert valóban kíváncsi ránk” – foglalta össze Kiss Miklós. Mint mondta, ezért hagyjuk hátra, amit csak tudunk és érkezzünk meg a saját lakatlan helyünkre – „ami számunkra ezen a héten ezt a hegyekkel körbezárt, kis falut jelenti, ahol felfelé nyitva van az ég.”

Nincs fél méter


„A »jöjjetek!« azt jelenti, hogy csökkentsük a távolságot – életünk legmeghatározóbb távolsága pedig körülbelül 30-40 centiméter. Az a táv, ami a fejünktől a szívünkig tart – hívta fel a figyelmet a főkoordinátor. – Sokszor eszünkkel tudjuk, hogy Isten hív, tudjuk azt is, mi a jó és a rossz, de ez mégsem ér el a szívünkig. Nehezen megtehető ez a távolság, ezért ezt vigyük most az Úr elé.” Ebben segít, amikor Jézus elhív egy lakatlan helyre, hogy megpihenjünk: ilyenkor lehetőségünk van felfrissülni és feléledni, mert Atyánknak hatalma van arra, hogy újat kezdjen velünk és bennünk. Bár a bűn sokszor elhiteti, hogy nincs folytatás, Istennel lehetőségünk van tovább menni – a pihenésre pedig azért van szükségünk, hogy legyen erőnk a folytatáshoz.

„Emlékezzünk: sok esetben először meg kell pihennünk, hogy aztán tovább mehessünk az úton és folytathassuk azt, amit az Úr egyedül rajtunk keresztül akar elvégezni. Az elhívással mindig jár egy küldetés is – ezt ne csak tudjuk, hanem érezzük is meg!” – zárta gondolatait Kiss Miklós.

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szarvas László

események továbbiak →