„Ez nem turkáló, hanem szociális ruhabolt!”

2021. július 26., hétfő

Öt évvel ezelőtt nyitotta meg irodáját Királyhelmecen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja, elsősorban a házi gondozói szolgálat támogatása céljából. Azóta egy szociális ruhabolt is segíti a rászorulókat, de hamarosan megkezdi működését a helyi élelmiszerbank is.

A város központjától egy kicsit távolabb, a katolikus templommal párhuzamosan, de a főutcáról nyíló nagykapun keresztül lehet eljutni a református egyházközség tulajdonába tartozó, pár éve szépen felújított épülethez, amelynek a falai között talált otthonra a Diakóniai Központ helyi irodája. A bejárattól jobbra térve a szociális ruhaboltot találjuk, ahol többek között iskolatáska, lábbeli, játék is kapható. A nyári hónapokra a kínálat már eléggé megcsappant, de azért még mindig lehet válogatni a kitett ruhák között.

A bejárattól másik oldalon lévő helyiségben tárolják az adományozott ruhákat becsomagolva, ahol a téli és az őszi ruházatot, illetve cipőket, beleértve azokat a felajánlásokat, amelyek pár napja érkeztek, de még nincsenek rendszerezve. A mellette lévő helyiség pedig irodaként szolgál. Itt beszélgetünk Lőrincz Ildikóval, a Diakóniai Központ királyhelmeci koordinátorával.„Az idősek gondozását célzó projektünk még mindig fut, mivel nagy szükség van rá. Húsz ápolót foglalkoztatunk. Vannak, akik egész nap egy rászorulót gondoznak, de van, hogy valakihez több idős ember is tartozik attól függően, hogy ki milyen gondoskodást igényel. Természetesen a szolgáltatás nem ingyenes, fizetni kell érte a meghatározott teljesítések alapján.

Később, mások tapasztalataiból is kiindulva megláttuk a szükségét egy szociális ruhabolt nyitásának itt Királyhelmecen, de közben futottak más projektjeink is, úgy mint az iskolatáska vagy a tanszerek gyűjtése a rászoruló családok számára” – foglalja össze röviden az eltelt öt év eredményét Lőrincz Ildikó, aki elárulja azt is, hogy amikor a Diakóniai Központ megnyitotta az itteni irodáját, sokáig nem is tudtak sem a helyiek, sem a környékbeliek a létezésükről, illetve többen még a diakónia, szeretetszolgálat jelentésével sem voltak tisztában. Fokozatosan kerültek be a köztudatba, akin segítettek, az továbbadta a hírét másoknak is, s így egyre többen keresték fel őket. 

„Lassan tudatosult az emberekben, hogy miért is jöttünk létre, mi a célunk. Sokan eleinte a házigondozói szolgálat miatt tértek be hozzánk, hogy szeretnék a hozzátartozójukat gondozni, mert már nem lehet őket egyedül hagyni. Vagy gondozót kértek mellé. A szociális ruhaboltot pedig tavaly tavasszal, a 2020-as évben, a pandémia kezdetén nyitottuk meg. Sokáig emiatt zárva is voltunk, de ennek ellenére igyekeztünk segíteni a rászorulókon. Mivel nem jöhettek be az üzletbe, ezért kértük, írják össze egy papírra, hogy mire van szükségük. Mi az igénylés alapján elkészítettünk egy csomagot, amit aztán átadtunk.

Most, hogy már szabadon be lehet jönni az üzletbe, teljesen más a kiszolgálás, hiszen mindenki maga válogatja ki, hogy mit szeretne. Sőt, megnőtt a vevői kör is” – mondja Ildikó, aki nem titkolja azt sem, hogy aki betér hozzájuk, azzal megpróbálnak elbeszélgetni először arról, hogy miért keresték fel őket, kitől szereztek tudomást erről a lehetőségről, majd a sorsuk alakulásáról is érdeklődnek, hogy megismerve a gondjaikat jobban tudjanak rajtuk segíteni, illetve kapcsolatot építsenek ki velük. Úgy véli, hogy a beszélgetéseknek egyfajta gyógyító célzata is van.

Ez nem turkáló, hanem szociális ruhabolt! – figyelmeztették kezdetben a vásárlókat. Igaz ugyan, hogy mindenki annyi ruhát vásárol, amennyire futja. A használt ruhákért, de minden egyébért is, ami megtalálható a boltban, játékokért, cipőkért, csupán szimbolikus összeget, húsz centet kell fizetni. Lőrincz Ildikó elmondja, hogy vannak azonban olyanok is, akik többet is fizetnek a ruhákért, mert megtehetik, s talán restellik is a kevés összeget. Havonta egy alkalommal azonban ingyen is vásárolhatnak azok, akiknek a munkaügyi hivatal szociális osztálya igazolja, hogy nehéz anyagi helyzetben vannak és csak szociális segélyből tudják magukat és családjukat fenntartani. Az igazolás alapján regisztrálják őket, s bekerülnek a rendszerbe, amely alapján követni tudják a vásárlások időpontjait. A mennyiség azonban ebben az esetben korlátozott, különben, ha lehetőség lenne rá, egy-két ember rövid időn belül kiürítené a boltot – magyarázza a koordinátor, hozzátéve, hogy egy személy legfeljebb 3-4 darab ruhát vihet el, így egy család akár 20 darab ruhát is kaphat havonta térítésmentesen.

Azonban ahhoz, hogy a szociális bolt jól működjön, szükség van felajánlásokra, adományokra. Többnyire magánszemélyek hozzák el a már nem használatos ruháikat, lábbelijüket, vagy a gyülekezetek hirdetnek gyűjtést a hívek körében, amelyet eljuttatnak a központba a lelkész vagy egy önkéntes által. A ruhák állapota legyen olyan, hogy aki felajánlotta, az is szívesen elfogadná, ha nehéz helyzetbe kerülne, vagyis ne legyen lyukas, koszos, foltos, de penészes és dohos sem, hanem tiszta. Nem szükséges őket kivasalni, mert a raktározáskor úgyis összegyűrődnének – hangsúlyozza az adományozás szabályát Lőrincz Ildikó.Megnézzük a raktárként működő szomszéd helyiséget, ahol zsákokban tárolják az adományozott ruhákat, jelenleg a hűvösebb időben és a télen használatosakat. Mivel fokozatosan érkeznek adományok, azokat is itt helyezik el, majd átválogatják őket, illetve időnként a korábban érkezetteket is átnézik. A szezonális ruhákat pedig azonnal átviszik a boltba, kiteszik a fogasokara és a polcokra. Ha hiány van az időjárásnak megfelelő ruhákból, akkor azokat pillanatok alatt el is viszik – tudjuk meg, bár van olyan hét is, amikor csak egy-két ember téved be a boltba. Amikor viszont a segélyből élők megkapják a juttatásukat, szinte kétpercenként adják egymásnak a kilincset. Olyankor hihetetlenül sokan térnek be hozzánk – mondja Ildikó, egyrészt azért, mert a gyerekeknek szükségük van új ruhára az iskolába, a férj, ha munkába jár, akkor neki is kell ruha. De jól jön egy új terítő, ha a gyerekek kiöntötték rá a kakaót, vagy új függöny, ha elszakították.

Ha egy rászoruló betér hozzánk, s elmondja, hogy mire lenne szüksége, de az nálunk éppen nincs, akkor a közösségi oldalunkon felhívást teszünk közzé, s általában egy-két napon belül meg is érkezik az adomány. Volt olyan eset is, hogy valakinek bútorra volt szüksége, egy másik pedig éppen lecserélte, de jelezte felénk, hogy szívesen felajánlaná egy rászorulónak. Nekünk csak abban kellett segíteni, hogy a bútor eljusson a célszemélyhez. Ez is egyfajta siker a részünkről, hogy így is tudunk segíteni.A szociális ruhaboltot is megnézzük. Ottjártunkkor a kínálat már szegényesebb volt, mivel pár nappal korábban kivásárolták a legújabb szállítmányt. Csak egy-két asszony válogatott bátortalanul a ruhák között, akiknek felhívták a figyelmét arra, hogy az ablak alatt található ládában lévő ruhákból is lehet vinni, de azokért nem kell fizetni. „Ezek olyan ruhák, amelyekért már pénz sem kérhetünk, de lehet, hogy valaki ennek is hasznát veszi” – magyarázza Lőricz Ildikó, aki összehasonlításként elmonda, hogy a szociális ruhaboltjuk attól más egy hasonló szolgáltatást nyújtótól, illetve turkálótól, hogy ők rákérdeznek arra is a hozzájuk betérőktől, milyen kapcsolata van az egyházzal és az Istennel, hívő emberek-e. Ha nincs kapcsolata, akkor megérdeklődik, hogy mi ennek az oka, s megpróbálják őket rávezetni arra, hogy jó, ha valakiben tudnak hinni, vagy ha gondjuk van, akkor tudjanak kihez fordulni abban bízva, hogy a kérésük nem marad válasz nélkül”.Ildikó elmeséli, hogy volt egy idős asszony, aki betért hozzájuk, nem is igazán vásárlás céljából, de elbeszélgettek vele, s úgy látja, hogy ennek eredményeként elindult a hit útján. A bátorításra elment a templomba, az istentiszteletre, igaz, csak az utolsó sorba mert beülni. „Gondolom, már ez is egy nagy lépés volt a részéről. Nekünk pedig egyfajta visszajelzés is, hogy, ha nem is tudtunk neki abban segíteni, amivel hozzánk fordult, de hiszem, hogy meghallgattatik a kérése. Ez is egyfajta módja az Istenhez való vezetésnek, hogy a szeretetszolgálatban meglássák Isten szeretetét, mint ahogyan az ige is mondja, aki kér, annak adatik – hangsúlyozta a koordinátor.Sok terve van még a Diakóniai Központnak, beleértve a királyhelmeci irodát, de mint mondja, mindegyik elképzelésük nagyon is projektfüggő. Ha sikeres lesz a tervezetük, akkor meg tudják valósítani, ha elbukik, akkor sajnos nem. Most azon dolgoznak, hogy egy élelmiszerbankot nyissanak Királyhelmecen. Ennek első lépése már meg is történt, sikeresen beregisztráltuk a projektünket – közli örömmel Lőrincz Ildikó, aki bízunk abban, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor az elkövetkező egy-két hónapban el is tudják indítani az új szolgáltatásukat.Ennek feltétele még a szerződéskötés a nagy élelmiszerláncokkal, illetve üzletekkel, akiktől átvesszük a szavatossági határidő lejárta előtti élelmiszereket. Az még egyezség kérdése, hogy azokat elhozzák-e nekünk, vagy pedig mi megyünk értük. Az élelmiszereket egy-két napon belül pedig továbbadjuk a hátrányos helyzetűeknek. Ez is hasonlóan működne, mint a szociális ruhabolt, vagyis nem lesz ingyenes, hanem fizetni kell érte, igaz, ebben az esetben is szimbolikus összeget. Azt szeretnénk, ha egy-két euró fizetség fejében kaphatnák meg a kiválasztott élelmiszercsomagot. Ha mi megyünk érte, költségbe kerül, de ott van még az ezzel járó adminisztrációs munka is. Manapság egy nonprofit szervezetet pedig nem könnyű fenntartani – ecseteli a jövőbeli terveket Lőrincz Ildikó, aki nem titkolja azt sem, hogy egyelőre sikeres a szociális ruhaboltjuk. Bevételük – amelyeket adományként fogadnak el a ruhákért –, is szépen van belőle, amihez viszont nagyon sok ruhát el is kell adniuk.

„De nem emiatt működik a ruhabolt, sem pedig majd az élelmiszerbank. Ez elsősorban szeretetszolgálat a rászorulóknak. Nem a pénzért végezzük a munkánkat, hanem azért, mert úgy érezzük, erre szükség van. S amíg vannak ötleteink, s ehhez támogatók, addig végezzük a feladatunkat”.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

Népszámlálás 2021

események továbbiak →