ÉlesztŐ - Feketén-fehéren

2021. július 21., szerda

A Fiatal Reformátusok Szövetsége 2021. augusztus 10-14. között szervezi meg az ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozóját a 16 éven felüli korosztály számára.

„A találkozó témája: Feketén-fehéren, ami mögött a Jézussal megélt személyes kapcsolatunk, illetve annak mindennapi döntéshelyzetei húzódnak. Mi az, amiről az Ige feketén-fehéren beszél? Így érintjük többek közt a párkapcsolat, a gender, az időgazdálkodás, a digitális tudatosság, az egyház és az online világ stb.témáját  is. Egy éve senki nem gondolta volna, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot 2021-ben fogjuk nézni. Ha kíváncsi vagy, milyen lesz a 2020-as ÉlesztŐ 2021 nyarán, gyere, és állj be Isten csapatába! Erre készülve a szürke számtalan árnyalata jelentse most a bizonytalanságot, az elmosódott határokat. A fekete és a fehér pedig azt, hogy van néhány kapaszkodónk, amit Istentől kaptunk azért, hogy biztonságban élhessünk. Gyertek, ragadjuk meg! - – foglalta össze tömören az ötnapos rendezvény várható témáit Kiss Miklós, a Firesz elnöke, a tábor főkoordinátora.

A délelőtti előadásokat Szanyi György hajdúsámsoni református lelkész tartja, a további programokról, előadókról és fellépőkről a www.eleszto.sk oldalon lehet tájékozódni.

A jelenlegi állás szerint - a járványügyi rendelkezések betartása mellett - teszt és oltási igazolás nélkül is lehet táborozni a rozsnyói járásban, minden esetleges változásról a szervezők értesítik a jelentkezőket. Amennyiben a körülmények miatt a tábor elmaradna, a befizetett részvételi díjat teljes egészében visszautalják. 

Elérhetőségek:

www.eleszto.sk

https://www.facebook.com/elesztosk

eleszto@firesz.sk

firesz@firesz.sk

Tel: 00421918540046

 

A 12-17 éveseknek Borzován szerveznek Tinitábort 2021. augusztus 2-7 között. További információk és jelentkezés itt:

https://www.facebook.com/events/1896988550481963?ref=newsfeed

események továbbiak →