Athén az attikai kultúra középpontjaként vált híressé. A tudomány, a műveltség, a művészetek fellegvára, Szókratész, Platón, Arisztotelész és Szolón városa ez, ahová Pál apostol a 2. missziói útján érkezik meg, de már ekkor a kereskedelemnek Korinthus, a tudománynak pedig Alexandria a központja.

Pál Athénban nagyon felháborodott a rendkívüli bálványimádás láttán. Athénban a Sátán jobban elvette az emberek eszét, mint más városokban, hisz az emberek itt nagyobb őrültséggel hódoltak istentelen és bűnös szertartásaiknak. Egy olyan város, amely a bölcsesség székhelye, minden mesterség forrása, a kultúra anyja volt, vakságban és esztelenségben az összes többi várost felülmúlta. Isten eltűrte, hogy az athéniak a legnagyobb esztelenségbe süllyedjenek, hogy minden időre bizonyságul szolgáljanak arra, hogy az éles emberi értelem minden műveltségével és tanultságával együtt csak oktalanság, ha Isten országáról van szó.

Pál lelke háborgott – szent haragból származó felindulás járta át a lelkét, mely fokozta buzgóságát a szolgálatban. Felháborodott, amikor látta, hogy Isten nevét istentelenül gyalázzák, és tiszta tiszteletét megrontják. Számára mindennél értékesebb volt Isten dicsősége. Isten háza iránti féltő szeretet emésztette s még erősebb ösztönzést kapott.

A zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő pogányokkal vitatkozott, prédikált a piacon. Később kapcsolatba került néhány epikureus (az élet célja nem az ismeret hajszolása, hanem a gyönyör) és sztoikus (abban van a bölcsesség, ha az ember mentes az erős érzelmektől, érzéketlen az örömre vagy a bánatra, s önként enged a természeti törvényeknek) filozófussal. Ezek a filozófusok hallották Pált és fecsegőnek, idegen istenségek hirdetőjének tekintették, mivel Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Megragadták és az Areopágoszra vitték. Az Areoszpágosz törvényszék volt, de nem adták át Pált a bíráknak, hanem azért vitték őt oda, hogy nagy sokaság előtt komoly vitát folytassanak vele, s megengedték neki, hogy a hit titkairól beszéljen. Egy tanács ülésezett itt. Ez előtt a tanács előtt kellett kifejteni minden új tanítást, és ez eldöntötte, lehet-e azt tanítani Athénban vagy sem. Így került Pál az Areopágosz közepére, lehetőséget kapva arra, hogy szóljon a néphez. Pál pedig megragadta az alkalmat és elmondta beszédét, bízva abban, hátha abból a nagy tömegből egyeseket megnyerhetne Krisztusnak.

Pál a pogányokhoz beszélt, nekik nem volt ószövetségi hátterük, úgyhogy találnia kellett valamilyen közös érdeklődésre számot tartó témát, amellyel elkezdhette mondanivalóját. Azzal a megfigyeléssel kezdte, hogy az athéniak nagyon vallásosak. Hogy Athén valóban vallásos város volt, azt jól igazolta az a tény, hogy a hírek szerint több bálvány volt benne (3000), mint ember! Pál, amikor azokra a bálványokra gondolt, amelyeket látott, visszaemlékezett egy ilyen feliratú oltárra: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Ebben a feliratban találta meg a kiindulási pontot az üzenetéhez.

Az apostol két fontos tény felismerését látta. Első az Isten létezésének ténye, a másik, hogy az athéniak tájékozatlanok felőle. Ez adott természetes átmenetet Pálnak, hogy felvilágosítsa az athéniakat az igaz Istenről. Pál úgy mutatta be Istent, mint aki a világot s abban mindent teremtett. A világ Tőle függ, Ő az Ura és Gazdája. Nem azokban a pompásan feldíszített, emberkéz által készített templomokban lakik, amelyekre az athéniak olyan büszkék, nem tisztelhető áldozati kultuszuk által. Semmire sem szorul rá, Ő ad mindent. Az igaz Istennek nincs szüksége semmire az embertől, mert Ő ad életet, leheletet és mindent, amire szükség van. Ő az ég és a föld Ura, mindenekfölött való a hatalma.

Isten az emberiség valamennyi népének Ura. Egy egységből, Istentől való az egész emberiség. Az athéniak és minden más nép gőgös, lenéző, más nemzetet semmibe sem vevő vérségi öntudata hazug. Isten a föld egész felszínét az embernek szánta, alkalmassá téve azt az emberi élet számára. A népek földrajzi határát és történelmi küldetését Ő határozta meg. Hazát és megbízatást adott a népeknek. Népek támadnak és népek tűnnek el a történelem színpadáról. Népek támadnak és velük egy új korszak kezdődik, népek tűnnek el és velük lezárul egy-egy korszak. Isten bölcsességével előre meghatározta, mennyi ideig akar megtartani egyes népeket. Saját kezének erejével véghez viszi azt, amit bölcsességével elhatározott.

Az embernek kötelessége keresni Istent. Isten elénk jön, és olyan világos jelek által teszi láthatóvá magát, hogy a tudatlanság ne legyen mentségünk. Azok, akik nem fordítják minden igyekezetüket Isten keresésére, visszaélnek ezzel az élettel, és méltatlanok arra, hogy a földön lakjanak. Isten igazi megismerése az Ő ajándéka, és a hit, amely egyedül vezet az Ő helyes megismeréséhez, csak a Lélek általi megvilágosodásból származik. Istent nem kell hosszú kerülőkkel vagy fáradtságos úton keresni, mivel Őt mindenki megtalálhatja saját magában, ha észre akarja venni. S ha az emberek Isten nemzetsége, akkor lehetetlen Istenről úgy gondolkodni, mint arany-, ezüst- vagy kőbálványról. Ezeket művészet és emberi kitalálás alkotta. Ezek bálványok az emberek származékai, míg az emberek Isten teremtményei.

Pál rávilágít a bálványimádás balgaságára, amit Isten évszázadokon keresztül elnézett, hisz az emberek vakságra voltak ítélve, amíg Isten ki nem jelentette magát nekik, hirtelen  felragyogtatva az evangélium világosságát a pogányoknak. Ez Isten sokféle bölcsességének az egyik megnyilvánulása, mely minden emberi értelmet meghalad. De most azt hirdeti az   embereknek, arra figyelmeztet, hogy figyelni kell Istenre, amikor beszél. Ma, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket.

Isten hív eddigi életünk tévelygéseiből, hogy magához kapcsoljon bennünket. Isten megtérésre buzdít. Azt parancsolja minden embernek, hogy térjenek meg, mert az Isten kijelölt egy napot, amelyben meg fogja ítélni a világot igazságban egy férfi, az Úr Jézus Krisztus által, akit erre rendelt, akit Isten feltámasztott a halálból.

A megtérés az ember egész életirányának megfordítása, olyan fordulat, amelynek következtében az ember élete középpontjában már nem önmaga, hanem az élet Ura és a másik ember került. Az igehirdetés vezet el Isten megismerésére. Megvilágosítja az Istenhez vezető utat. Isten megismerésének elmulasztását számon kéri majd a feltámasztott Jézus által, az ítélet napján. Isten előtt minden ember meg fog jelenni egykor, akár tudomást vesz Róla, akár nem, akár hisz Benne, akár nem. Akitől az ember életét kapta, annak köteles elszámolni vele. Az igazságos bíró előtt meg kell állnia mindenkinek, Isten elől senki sem térhet ki. Krisztus feltámadásával megmutatta, hogy Ő a világ ítélő bírája, uralma az  egész földre kiterjed, igazságos ítélete alól senki sem vonhatja ki magát. Hála legyen Istennek, aki Fiában elénk tárta az üdvösség útját, aki minden nap megtérésre hív, felajánlja kegyelmét, hogy mindaz, aki hisz, megtartasson, üdvözüljön!

Voltak, akik kinevették, kigúnyolták Pált Athénban, de beszéde még sem volt eredménytelen. A hallgatók között akadtak olyanok, akik hitre jutottak, akik csatlakoztak hozzá, mint Dienes (Dioniziosz), az Areopágosz 30 főből álló tanácsának egyik tagja, aki Athén szellemi elitjéhez tartozott. Egy Damarisz nevű asszony, ki megtérése által lépett az élet útjára. Így a hanyatlásnak indult Athénban is, ha elenyésző létszámban, de lettek keresztyének. Megjelent az új élet irányába mutató, az új életet jelző keresztyén ember, létrejött a Krisztus váltságmunkáját hirdető egyház az Úr gyökeresen új munkáját hirdető újjáteremtésének jeleként. Ezért Istennek legyen hála!

Tóth Szilvia, a Bári-Csarnahói Társult Egyházközség lelkipásztora