Cikluszáró ünnepi istentisztelet 2020 decemberében a rimaszombati református templomban

Hogyan fogadta a magyar állam kitüntetését, amellyel felvidéki reformátusként nemcsak a két választási ciklusban, tizenkét évig tartó kiemelkedő püspöki, hanem lelkipásztori szolgálatát is elismerték?

Meglepetéssel és jó érzéssel fogadtam. Ilyenkor csak megdobban a szív és érzem, fogják a kezünket. Mindenképpen örömteli. Nagy kegyelemnek tartom azt Istentől, hogy püspökként tizenkét évig szolgálhattam a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat és a felvidéki nemzetrészünket, s hogy lelkipásztorként továbbra is szolgálhatom. Örülök annak, hogy Magyarországnak ilyen kormánya van, amely támogatja a nemzetet, a nemzetegyesítést és gondol a kisebbségbe szakadt nemzetrészekre is.

Egyébként szlovákiai magyarként jó érzés, hogy Magyarország odafigyel a határon túliakra és ily módon értékeli a munkájukat?

Az ember számára mindenképpen fontos, hogy tudja, hová tartozik. Száz év telt el Trianon óta népünk életében, s benne a hányattatások, meghurcoltatások, kitelepítések, megkülönböztetések éveivel. Most viszont azt érezhetjük, hogy mi a magyar nemzethez tartozunk. Nem lehet megmagyarázni ezt az érzést. Ez a szívnek a belső indulata, amely azt mondja: igen, tartozunk valahová, fontosak vagyunk valakinek, fontosak vagyunk Magyarországnak, a magyar kormánynak. S ez fontos ahhoz, hogy az ember öntudatosabb, nyugalmasabb és célratörőbb életet tudjon élni.

Balog Zoltán akkori miniszterelnöki biztos, a Budapest-Hold utcai gyülekezet lelkipásztora és Fazekas László püspök a Pálóczi Czinke István-díj átadásán 2019-ben a rimaszombati református templomban

Az idei kerek életjubileum /60/ is szerepet játszott ebben a szép elismerésben vagy inkább az, hogy püspökként bejezete szolgálatát a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban?

Az illetékes helyen bizonyára ezt is tudatosították az életrajzi adatok alapján, de ebben az esetben feltételezésem szerint inkább az volt a hangsúlyos, hogy befejeztem a tizenkét évi püspöki tisztségemet és ennek kapcsán került sor a díjazásra.

A laudációjában olvasható, hogy a keresztyén értékeket nemzetközi szinten is képviselte, sőt, nem egy alkalommal a zsinati üléseken is felidézte egy-egy ilyen kiállását, illetve figyelmeztetését a túlzó befogadásnak vagy keresztyénellenességnek. Milyen fogadtatása volt az érveléseinek és főleg mely téren volt a legnehezebb megvédeni az értékeket a külföldiek előtt?

Több alkalommal is előfordult, hogy nekem szegezték a kérdést: mit akarunk mi, magyarok? Ugyanis bárhová mentem, mindig téma volt az, hogy Szlovákiából jövő magyar vagyok, aki magyarul végzi a lelkipásztori szolgálatait.  Mit jelent ez? Miért van ez így? – tették fel többször is a kérdést, és mindig el kellett magyaráznom miért élnek Szlovákiában magyarok, hogyan kerültünk ide, s miért nem akarunk beolvadni, asszimilálódni a szlovákságba. Nehéz volt ezt a nyugat-európai konferenciákon úgy interpretálni, hogy az értehető legyen a másféle gondolkodásúak számára is. Azok a keresztyén értékek, amelyeket képviselünk és amelyek értékké váltak a számunkra azáltal, hogy egy olyan rendszerből jövünk, amely azokat semmissé akarta tenni, – a múltat végképp eltörölni – ezért nagyon oda kellett figyelni arra, hogy mi ezt hogyan interpretáljuk, s melyek azok a sarokkövek, amelyek mentén életünket fel kell építeni. És ezt bizony nagyon sok esetben meg kellett védeni. Egy példát mondok erre. Amikor Brazíliába utaztam egy nemzetközi csoporttal, meglátogattunk az ottani  német kisebbségi egyházat, s kíváncsiak voltunk arra milyen elvek alapján szerveződött meg. Elmesélték, hogy már az elején feltették maguknak a kérdést az egyház alapításánál: a vallási vagy a nemzeti hovatartozás legyen a döntő? Az előbbi mellett döntöttek, ezért templomaikat megnyitották a portugálul beszélő brazilok előtt is. Velem volt két erdélyi magyar lelkipásztor is. Nekünk szegezték a kérdést, hogy mi, szlovákiai és romániai magyarok miért nem tesszük ugyanezt? Elnézést kérve elmagyaráztuk, hogy a két esetet nem lehet összehasonlítani, mert mindkettőre más történelmi összefüggésből kell tekinteni. Rámutattunk arra, hogy a németek Braziliába menekültek, önként jöttek, s vállalták az ezzel járó nehézséget, mi viszont nem menekültünk sem Szlovákiába, sem Romániába, hanem mi itt voltunk mindig, itt éltek az elődeink, akiket sajnos 1920-ban elválasztottak egy tolvonással az egységes magyar nemzetrésztől. Meg akarjuk őrizni önmagunkat, hogy a lehető legtovább tudjuk magyarként nevelni a gyermekeinket és élni az őseink földjén. Hozzátettük, hogy nem zárkózunk el azok elől, akiknek szlovák vagy más nyelven kell hirdetni az evangéliumot, s ezt meg is tesszük. Az elsődleges számunkra viszont az, hogy Isten bennünket magyarként egy olyan területre helyezett, ahol feladatunk van.Eskütétel a zsinat nyitó istentiszteletén 2015 februárjában - Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok

Úgy látja, hogy veszélyben vannak a keresztyén értékek? Ha igen, akkor ez miben mutatkozik meg? Gondolok elsősorban a migrációra ....

Úgy gondolom, a migráció és más országokból, nemzetekből érkezők befogadása már csak valaminek a következménye. Egy olyan társadalmi-gazdasági-globális problémának, ami ellen nagyon nehéz harcolni. De amire viszont nagyon oda kell figyelni a világban, főleg ami itt, Európában tapasztalható, az a nagymértékű Isten-ellenesség. Azok az országok, amelyek eddig bástyái voltak a keresztyénségnek és a keresztyén értékekre építették nemcsak a családi, hanem a társadalmi életüket is, például Hollandia, Svájc vagy akár Németország, most olyan zuhanórepülésben vannak ezen a téren, hogy teljes félelemmel és aggódással tölti el az embert. Nem is beszélve arról, hogy mindenhonnan érkeznek a hírek, de a médiumok közvetítése által még egyre világossabbá válik, hogy a legüldözöttebb vallás a keresztyénség. Talán Néró császár idejében sem volt ennyi áldoza a keresztyénüldözésnek, mint manapság, bár akkor kevesebb ember élt a földön. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy az egyház, s általa a lelkipásztorok olyan irányt mutassanak az embereknek, amely az életet és a megtartatást eredményezi, nem pedig a halál kulturáját terjeszti.Lelkésztovábbképzés Berekfürdőn

Mikortól van jó kapcsolatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Magyarországgal és ez milyen területen mutakozik meg a legjobban?

Jól lehet ismerem az egyházunk korábbi kapcsolatát is a magyar kormánnyal, de ez a kimondottan gyümölcstermő, mondhatni jó barátság a Fidesz-KDNP kormányra lépésével kezdődött. Nagyon közeli együttműködés épült ki egyházunk, a magyar kormány és kormányzati szervei között. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy többször is nagyon komoly, több milliárd forintos támogatási csomagot kapott egyházunk a tulajdonában lévő épületeinek a rendbe tételére, fenntartására, a lelkészi szolgálat megerősödésére, hanem a Kárpát-medencei Óvodaprogram keretén belül óvodák építésére is. Úgy vélem, hogy az a kormány, amelyik odafigyel a kisebbségbe szakadtakra, annak mindenképpen szükséges olyan kapcsolatokat kiépítenie azok képviselőivel, amely alapján együtt tudnak munkálkodni az öntudatuk megerősödésén a megmaradásuk érdekében.2019-ben adták át Komáromban a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében a Csillag óvodát és bölcsődét

A Fidesz-KDNP kormányzása óta van ez így, vagy ez a kapcsolat inkább 2015 év végétől lett a legjobban gyümölcstermőbb a hét magyar egyházmegye részére a szinte évenként érkező jelentős támogatások révén? Mi mindennel lett gazdagabb a felvidéki reformátusság ennek köszönhetően?

Nemcsak arról van szó, hogy Magyarország kormányával kerültünk jó kapcsolatba, hanem a Kárpát-medencében élő a magyar reformátusokkal is, akiket 2011-ben sikerült egyesíteni a létrejött Magyar Református Egyház által. Egy olyan lehetőség nyílt meg előttünk, amely még jobban arra késztetett bennünket, hogy egységes népben és nemzetben gondolkozzunk. Hála Istennek, Magyarország kormányának is ez volt és ma is ez a törekvése, hogy egyesüljenek azok az indulatok és akaratok, az az érzés, ami bennünket egységesített és összefogott. A magyar kormány támogatása elősegítette azt, hogy a gyülekezetek is ráébredtek arra, vannak, akik odafigyelnek ránk, s van lehetőségünk az előrelépésre, s arra is, hogy mi bátran kiállva megvalljuk kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért akarjuk szinesíteni és szebbé tenni a világot, a környezetünket. Ez az anyagi támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a templomaink, parókiáink újulhattak meg, a lelkészek lakhatósága kellemesebbé, korszerűbbé vált, templomokat építhettünk és építhetünk, valamint huszonnégy új épülettel – bölcsődékkel és óvodákkal – tudjuk gazdagítani a felvidéki magyarság részét képező oktatásügyet. A támogatásból a nagyon rossz anyagi helyzetben lévő református iskolákat is tudtuk segíteni, de jutott a fejlesztésekre is. Jelenleg két tornaterem is épül, valamint tervbe van véve egy alapiskola megépítése. A pénzcsomagnak köszönhetően az elmúlt esztendőkben közösségépítő rendezvényekre is tudtuk hívogatni egyháztagjainkat, amelyek gazdagították és erősítették nemcsak egyházunkat, de a felvidéki népünket is.

Egység napja 2019 májusában Debrecenben 

Tizenkét évig volt püspök, 6 évig püspökhelyettes Erdélyi Géza korábbi püspök mellett, tehát mintegy 18 év egyházkormányzást tudhat maga mögött. Visszatekintve az eltelt időszakra, mit tart a legnagyobb sikernek az egyház életében?

Isten kegyelmének tartom azt, hogy megbízatást kaptam először a püspökhelyettesi, majd a püspöki tisztség betöltésére. Egy fecske nem csinál nyarat szólással élve, én sem tudtam volna sok mindent tenni a mellettem lévő szolgatársak, tisztségviselők nélkül, akik mindent megtettek azért, hogy lépéseket tudjunk tenni az egyházunk érdekében Isten dicsőségére. Én ezt tartom nagyon fontosnak, hogy olyan szolgatársak vettek körül, akikkel együtt tudtunk gondolkodni, és teljes mértékben megbízhattunk egymásban. Ez elősegítette azt is, hogy az egyházunk vezető szervei, az egyházmegyék, vagy akár a gyülekezetek is érezhették ebben az időszakban az egységes vonalvezetést. Az elmúlt esztendőben megtartott választások talán ennek is köszönhetően mindenütt zökkenőmentesen zajlottak le. Hálásak vagyok Istennek, hogy ez így történt. Úgy gondolom, nem is lehet igazán sikerekről beszélni, mert csak azt tettük, ami ránk bízatott, s ezért miénk orcánk pirulása. Ennek ellenére mégis nagy hálával tartozok Istennek és mindazoknak, akik ebben bennünket segítettek. 

Zsinati ülés a Csillagházban

Volt ebben az időszakban olyan lépése, amit később megbánt, vagy nem tudott felvállalni? A szlovák gyülekezetek képviselőivel való konfliktusra is gondolok..

Most már az idő távlatából nézve úgy gondolom, keményebben kellett volna fellépnem több esetben is. Gyenge voltam, amikor személyi ügyekről volt szó. Elhatározásomban ugyanis arra építettem, hátha jobb belátásra lehet bírni az érintettet, hátha meggondolja magát, vagy akkor mégsem úgy gondolta, hanem másképp. Hibának tartom azt, hogy nem léptem fel erélyesen és keményebben. Ami az egyházon belüli szlovák-magyar viszonyt illeti, az egy nagyon érzékeny téma volt egy ideig, amelyet a Magyar Református Egyházhoz való 2011-es csatlakozásunk váltott ki a szlovák testvérek között. Számunkra fontos volt az egyesülés és ekkor adódott a megfelelő alkalom. Számoltunk azonban azzal is, hogy ebből bizonyos problémák, nemtetszések adódhatnak a szlovák református testvérek részéről, s ez a félelnünk be is igazolódott. A renitenskedőket, zavarkeltőket viszont nem a törvény ostorával büntettük meg, önkényesen, talán ahogyan kellett volna, hanem vártuk a részükről azt a fajta megértést, ami bennünk is megvan a másik nép és nemzet iránt, akik hasonló helyzetbe kerülnek, mert mindannyiunknak itt kell boldogulnia.MagyA Magyar Református Központ átadása Kassán 2017. szeptember 17-én – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Fazekas László püspök, Kiss Miklós Firesz-elnök

Harmincötödik éve szolgálja a reformátusokat, amelynek a legnagyobb részét a komáromi gyülekezet megválasztott lelkipásztorként töltötte. Amikor 19 évesen, még jóval a rendszerváltozás előtt a teológiát választotta, bár eredetileg nem erre a pályára készült, mi volt az, ami erőt adott Önnek, hogy ne kényszerként tekintsen a tanulmányaira, hanem isteni elhívásként?

Az érettségi után tényleg mást szeretttem volna tanulni. Volt is bennem emiatt egy dac, de Isten „egy bizonyos helyzetben“ látást adott. A kíváncsiság is vezérelt, s az a belső tudat, hogy van valaki, aki engem vezet és irányít, s az életemet rendezni akarja. Ez volt az az indulat, ami miatt végül a teológiát választottam, ahol már egyértelművé vált és világos lett a számomra, hogy ez az én utam. Aztán már nem is tiltakoztam ellene. Sőt, örvendezéssel fogadtam minden ezzel járó lehetőséget, úgy a külföldi tanumányt, mint bármilyen alkalmon való részvételt, betekintést az egyház életébe, majd később a segédlelkészi vagy a lévai lelkészi szolgálatot. Természetesen nem volt minden zökkenőmentes ezen az úton, de meggyőződéssel vallom: Isten kézbe tartja az életemet és a családomét is, amiért nagyon hálás vagyok.

Református óvoda átadása Tornalján 2019 augusztus végén

Isten mindig tudja mit miért tesz, illetve mit miért nem enged meg, mert már előre látja, hogy hol szeretné az embert látni?

A keresztyén ember is sokszor lázadozik, mert nem akarja megérteni Isten döntéseit és akaratát. Eltervezzük, hogy melyik irányba szeretnénk menni, holott mégis az ellenkező irány a helyes. Hasonlóan, mint Jónás, aki Tarzisba indult, nem pedig Ninivébe, ahová Isten küldte. A végén aztán mindig kiderül: minden úgy volt jó, ahogyan Isten vezetett. A Bibliai azt mondja: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. (Róm 8,28)“ Csak meg kell tanulnunk meglátni azt a jót Isten döntéseiben és szándékában, ami a javunkat szolgálja, nem pedig ragaszkodni ahhoz, amit kiterveltünk. Ez kellene, hogy legyen a keresztyén ember életének a lényege: ráhangolódni Isten vezetésére és akaratára.

Cikluszáró ünnepi istentisztelet végén 2020 decemberében

Egy választási ciklust még bevállalhatott volna, ugyanis csak az idei évtől, a most kezdődött választási ciklustól érvényes az a korlátozás, mely szerint két választási ciklus után már nem lehet betölteni ugyanazt a tisztséget. Mellesleg még életkorban is belefért volna egy hat éves megbízatás. Hat évvel korábban is volt egy ilyen elhatározása, hogy többé már nem indul, de végül megváltoztatta. A tavalyi választások előtt azonban már nem lehetett Önt meggyőzni, hogy ismét induljon. Miért? Elfáradt?

Át kellett gondolnunk a szintén lelkipásztor feleségemmel a családi életünket, – s mivel, ahogyan említettem, lelkipásztor is vagyok Komáromban – az itteni gyülekezeti szolgálatokat. Tizenkét esztendő hosszú idő, s ez alatt nagyon sok minden történt. Részemről viszont nem fáradságról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy míg ez idő alatt igyekeztem emberileg a lehető legtöbbet átadni az egyház számára, s a szolgálatokban és döntéshozatalokban részt venni, addig az egyházunk legnagyobb egyházközségében – mivel sokszor voltam hivatalból távol – a feleségemre hárult a gyülekezet vezetése. Úgy gondolom, két választási ciklus éppen elegendő volt arra, hogy teljes erőmből, odaszánással végigvigyem és szolgáljam püspökként az esztendőket. Lassan a nyugdíj felé haladva /tíz évet még lehetne szolgálni/ szeretném, ha a gyülekezetem életébe ismét aktívan és tevékenyen részt tudnék venni. Ugyanakkor láttam azt is, hogy mindenképpen hasznos, ha valaki friss erővel tudja felvállalni a szolgálatokat, s újként, új tervekkel és meglátással tud szolgálni Isten dicsőségére és egyházunk javára. Mindent egybevetve belső meggyőződéssel döntöttem így. Az előző választási ciklusnál zaklatott voltam, ha arra gondoltam, hogy nem vállalom. Most pedig megnyugodott bennem a lélek. Úgy érzem, ez a jele annak, hogy Istennek ez volt a szándéka: letegyem a püspöki tisztséget és a komáromi gyülekezeti lelkészeként végezzem tovább a szolgálatot. Ezen kívül éreztem azt is, hogy minden ember életében van egy felfutási idő, tele kreativitással, tenniakarással, de az életkor növekedésével mindenkinek tudnia kell, hogy hol van a határ, amikor még reálisan át tudja gondolni azt, hogy mivel bír és hány évet tud még erőben szolgálni. Van ugyanis egy lelki, pszichikai határ, amelyen átbillenve már talán nem tudja annyira világosan látni saját és a körülötte lévők, vagy annak a szervezetnek az életét, amelyben tevékenykedik. Ez is motivált abban, hogy befejezzem a püspöki szolgálatot, s ebben Isten is megnyugtatot. Nem háborogtam emiatt sem akkor, sem most, hogy letettem a püspöki tisztet és nem jelöltettem magam ismét.

Molnár Sándor zsinati tanácsos, Fekete Vince főgondnok, Balog Zoltán akkori miniszterelnöki biztos, Fazekas László püspök, Géresi Róbert püspökhelyettes a 2019-es őszi zsinat nyitó istentisztelete után a Csillagházban

Nagyobb nyugalmat szeretett volna, egy kicsit lelassulni, amelyre már amúgy is egy éve inti az embereket a koronavírus-világjárvány?

Nem az volt a célom, hogy nyugalmasabb körülmények között teljenek a napjain, bár van ilyen vetülete is, de a gyülekezetben van elég munka, sőt még ki is találunk dolgokat, amit szeretnénk elvégezni. Ez a járvány tény és való, lelassított mindenkit, bennünket is, de viszont én tavaly március óta úgy gondolok erre, mint egyfajta böjti időszakra. Meg kell tanulnunk így is böjtölni, lemondani a megszokott dolgainkról, s jó, ha a társadalom, a polgárok is ezt teszik, hiszen nem lehet ugyanazon a fordulatszámon lefutni az egész életünket. Ezt az időszakot mindenképpen jó kihasználni arra, hogy egy kicsit átgondoljuk az életünket, mi a fontos, vagy mi kevésbé, mi az elsődleges, mi a másodlagos, s ennek alapján rendezni a sorainkat. Még tíz év van előttem a végleges nyugdíjazásig, de Isten a megmondhatója, hogy mennyit hagy ebből szolgálni. Viszont mindenképpen azzal a tűzzel és elhivatástudattal szeretném folytatni, amilyennel kezdtem a szolgálataimat. A legnagyobb tisztség mindenképpen az igehirdetői, amikor az egyik ember a másiknak az evangéliumot hirdeti, s benne elmondja azt, hogy Isten mennyire szereti. Ez egy nagyon komoly szolgálat, s így minden szolgatársam, – aki ezt a szolgálatot végzi –nagyon komoly tisztségben van. Szeretném ezt itt a komáromi gyülekezetben, ameddig Isten engedi tovább vinni. S munka van bőven. A gyülekezetnek vannak intézményei is: a Timóteus idősotthonunk, a Csillag óvodánk és bölcsődénk, a Lydia mosoda. Felújításra szorul a templomunk Nagyon sok még a tennivaló, amit szeretnék ugyanolyan erővel, lendülettel és indulattal végezni, mint azt korábban tettem.Zsinati ülés Rimaszombatban, a Csillagházban 

A Komáromi Református Egyházmegye megválasztott lelkipásztori képviselőjeként azonban továbbra is a zsinat alkotó tagja lesz. Miért vállalta el a jelölését? Szerette volna még munkájával, tapasztalatával segíteni a Zsinat munkáját?

Ez viszont mindenképpen ott volt a gondolataimban, hogy az a tapasztalat, ami püspökként összegyűlt bennem az eltelt évek alatt, az valahogyan kamatozzon. Vagyis szeretném, ha szolgálatommal, meglátásommal, tapasztalatommal, vagy akár ismeretségemmel segíthetném mindazok munkáját, akik tovább viszik az egyházunk életét, vagy az egyházkormányzati és szervezési kérdésekben eljárnak. Örülök annak, hogy az egyházmegye presbitériumai arra méltattak, hogy mint leköszönt püspököt beválasztottak a zsinatba, és így zsinati tagként tudom segíteni továbbra is az egyházunkat.

Pár hónapja már nem püspökként szolgál az egyházban. Jól döntött? Nem bánta meg a döntését?

Semmiképp sem bántam meg. Most a járvány idején viszont nem lehet teljes erőbedobással végezni azt a munkát, amit elterveztünk a feleségemmel. Egy éve szinte csak a minimális szolgálatokra összpontosítunk, azokra, amelyek engedélyezettek a korlátozások miatt vagy szükséges elvégezni. De semmiképpen nem bántam meg a döntésemet, sőt, örülök annak, hogy vissza tudtam lépni és le tudtam mondani arról, hogy továbbra is jelöltessem magam a püspöki tisztségre. Úgy gondolom, hogy ezzel segítettem egyházunknak, és mindazoknak is, akikben volt elhívatás és lendület, hogy magasabb tisztséget betöltve tudják szolgálni az egyházat.A komáromi református templomban

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Szarvas László, archív