Somogyi Alfréd dékán

Amikor lejárt Lévai Attila dékáni megbízatása, aki jelezte, hogy már nem szeretne még egy négyéves időszakot dékánként kitölteni, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának Akadémiai Közössége Önt jelölte dékánnak. Miért vállalta el a jelölést? Egy újabb tisztségben is szerette volna kipróbálnia magát?

Valahogyan az Úr Isten úgy hozott minden munkahelyemre és a szolgálati területemből adódó tisztségre, hogy nem voltak bennem vezetői ambíciók, ezek eddig mindig megbízásból érkeztek hozzám az Úr Isten segítségével. Amikor Lévai Attila dékán tavaly jelezte, hogy két ciklus után – bár folytathatta volna –, hogy nem szeretné tovább vinni ezt a tisztséget a Református Teológiai Karon, akkor elindult a belső egyeztetések sorozata. Ez nem titok. A megbeszélések után forrott ki: el tudnák képzelni, hogy ha én vinném tovább a dékáni tisztséget. Megmondom őszintén, nekem ehhez egy feltételem, illetve kérésem volt: ha lehetséges, akkor Attila ne vonuljon teljesen vissza, hanem ahogyan mi egy tandemben próbáltuk vinni az ügyeket, ő dékánként, én meg helyettesként, próbáljunk meg váltani, cserélni. Ha ő elfogadja a dékánhelyettesi tisztséget, akkor én vállalom a dékáni tisztséget. Azzal érveltem, hogy Lévai Attila munkáját nagyon nagyra értékelem és tisztelem is őt ezért, hiszen rengeteg mindent elért és megtett a felvidéki református teológusképzésért, lelkészutánpótlásért. Igaz, nyolcéves dékáni múlttal rendelkezik, de igazából a lelkészképzésben már 18 éve ott van: a Calvin János Teológiai Akadémia időszakában titkárként néhai Molnár János igazgató úr mellett, majd dékánhelyettesként, végül dékánként, ami adott számára egy nagyon jó rálátást és tapasztalatot a rendszer működéséről.

Egyébként örömmel fogadta, hogy Önre esett a választás? Vagy nem szerette volna elszalasztani az új kihívás lehetőségét?

Természetesen valamilyen szinten öröm is volt bennem, bár tudva azt, hogy milyen időszak elé nézünk, inkább a kihívást és a többletmunkát látom a dékáni tisztségben, valamint a felelősséget, ami nem baj, hiszen ez ezzel jár. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kitörő öröm volt a részemről, pezsgőt azért nem bontottunk a döntés megszületésekor. Az Úr Isten kezéből fogadtam el és oda is tettem le: ha ő úgy gondolja, hogy itt szeretne látni, akkor úgy fognak alakulni a dolgok. S úgy látszik, itt szeretne látni.Lévai Attila dékánhelyettes és Somogyi Alfréd dékán a Református Teológiai Kar bejárata előtt

Segítséget jelentett a döntésében az, hogy három évig a kar dékánhelyettese volt, amellyel még jobban beleláthatott irányítási folyamatba?

Igen, ez nagyon sokat jelentett, hiszen az egyetem belső működése, a rendszereink, amelybe a kívülálló nem nagyon lát bele, vagy az adminisztrációs teendők, ezeket sokkal jobban meg lehetett tanulni dékánhelyettesként. A dékáni tisztséggel járó munka, – amelyet még csak néhány hete tapasztalok – az ehhez képest jóval több. De az első napokban már olyan dolgokat is oldanom kellett, amelyekkel helyettesként nem volt tapasztalatom. Ilyen például a kinevezések, a munkáltatói jogkörből adódó teendők, munkaszerződések átnézése. Ez a dékán hatásköre, ezekbe a dékánhelyettes nem lát bele. Lévai Attila tanácsaira, – aki nemcsak szolgatársam lelkészként és kollégám a teológián, hanem jóbarátom is, – hála Istennek, ezen a területen is számíthatok.

Milyen célokat fogalmazott meg a megbízatása idejére?

Az előttünk álló négyéves időszakot két részre bontanám. Az első az előttünk álló két év. Szlovákiában minden egyetemet teljes akkreditáció alá vonnak. Az Akkreditációs Ügynökség által támasztott kritériumok azonban eltérnek a legutóbbi akkreditáció során meghatározottaktól. Valójában egy teljesen új rendszer szerint kell majd megmérettetni magunkat, illetve az akkreditációval párhuzamosan és ezzel összefüggésben is egy belső biztosítási rendszert kell kialakítanunk, kiépítenünk és működtetnünk. Ez egy elég nagy kihívás, mert ebben eddig nem nagyon volt tapasztalatunk, legalábbis olyan szinten, mint ahogy azt az állami előírások és törvények, valamint az akkreditációs szabályok elvárják. Az elsődleges célunk az, hogy az előttünk álló két évben a jelenlegi tanulmányi programjainkat ismét akkreditáltatni tudjuk. Egyszerűen szólva, jó lenne, ha megtarthatnánk azt, amink van. A Selye János Egyetem kötelékében a Református Teológiai Karnak jelen pillanatban alap-, mester- és doktorképzésre van jogosítványa, illetve az egyetemen elsőként a karok közül mi elnyertük el a docensképzésnek, vagyis a habilitációnak és inaugurációnak, a professzori kinevezésnek a jogosítványait is.

Juhász György rektor és Somogyi Alfréd a dékáni megbizatás átadásakor

Egyébként ez teljesíthető?

Én jó esélyét látom annak, hogy ha jól tesszük a dolgainkat, akkor meg tudjuk tartani valamennyi jogosítványunkat, amivel most rendelkezünk. A kritériumok nem könnyebbek, nem szigorúbbak, hanem mások. Más szempontból kell megfelelni, mint eddig. Elsősorban a tudományosságot, az oktató kollégák publikációit, a tudományos projektekben való részvételt fogják mérni. Ebből kifolyólag az adminisztrációval lesz több dolgunk: jól besorolni azokat a publikációkat, amelyek majd jelentőséggel bírnak az elszámoláskor. Ez az egyik feladat a sok közül.

A következő kétéves időszak miről fog szólni?

Az első két évben nagy fejlesztésre, előrelépésre vagy valamilyen „nagy durranásra” nem szeretnék gondolni. Viszont jó lenne új tanulmányi programokat is elindítani. Erre valószínűleg a második időszakban fogunk majd nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen addig az akkreditáció lefoglalja az időnket. Függetlenül az előttünk álló két évtől, szeretnénk a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal való együttműködésre és a Jóisten segítségére hagyatkozva megemelni a hallgatói létszámot. Az Egyetemes Egyház ugyanis lelkészhiány elé néz. Ez a tény egyes régiókban már eléggé erőteljesen érezhető. Úgy tűnik, mintha a gimnáziumokban vagy szakközépiskolákban érettségizett fiataloknak nem lenne vonzó a lelkészi hivatás. Ezzel nemcsak mi reformátusok, hanem a római katolikusok is küszködnek, – főleg, hogy ha a szlovákiai magyar papok utánpótlásra gondolunk – de az, hogy másoknak is nehéz, az bennünket ne vigasztaljon és nyugtasson meg. Nagyon sok erőt és energiát kell belefektetni közösen az Egyetemes Egyházzal abba, hogy a teológus-utánpótlást, -nevelést és -képzést olyan mederben tartsuk, amely biztosítani tudja – csúnya szóval élve – a munkaerőpiacon, vagyis a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén a gyülekezetekben szolgáló lelkészeket.Még dékánhelyettesként a Református Teológiai Kar tanévzáró ünnepi istentiszteletén

A Református Teológiai Kar a Selye János Egyetem legkisebbike, hallgatóinak a száma a nappali és a levelező tagozattal együtt a református teológián és a misszió-diakónia-szociális gondoskodás szakon alig haladja meg a hetvenet. Mellesleg ebbe a létszámba beletartoznak a doktori tanulmányokat folytató hallgatók is. Hogyan lehetne növelni a karra jelentkezők számát?

Nagy segítséget jelenthet a karunk számára az egyházzal való együttműködés. Géresi Róbert püspök úrral egyeztetve, közösen levelet írtunk a lelkész kollégáknak, megkérve őket, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, fiatalokat, akikben látják az elhívást a lelkészi vagy diakónusi szolgálatra, illetve szívesen folytatnának teológiai tanulmányokat, vagy akiket érdekel a szeretetszolgálati munka, próbálják meg egy kicsit erőteljesebben közvetíteni, irányítani a komáromi teológia felé. Tudjunk róluk, hogy felvehessük velük a kapcsolatot, akár személyesen is. Ilyen megkeresésre a nagy karok nem gondolhatnak, mert ahol 60-80 vagy több száz jelentkező van, nincs is rá kapacitás, hogy ezekkel a potenciális jelöltekkel leüljenek és elbeszélgessenek arról, hogy mi a feltétel, az elvárás, mire is számíthatnak a felvételi során. Amikor tanulmányi programonként, évfolyamonként 10 – 12 hallgatóban gondolkodunk, akkor ezt fel tudjuk vállalni, hisz magának a lelkészi szolgálatnak is egy óhatatlan és nagyon fontos eleme a személyes kapcsolattartás. Miért ne próbálhatnánk felvenni a kapcsolatot azokkal a fiatalokkal, akikről jó tanúságtételt tett a lelkésze s azt mondta rá, látom, belőle jó diakónus vagy lelkész lenne. Ha ebben a lelkésztársak tudnak segíteni, s ha ebben partnerek leszünk, akkor hiszem, hogy lesz előrelépés. Ez az egyik összetevő. A másik, amelyikben erősen bízunk, az az Istennek a segítsége és kegyelme. Nagyon sokat kell imádkoznunk azért, hogy az Úristen a lelkészi utánpótlást kirendelje, ami gyakorlatilag úgy csapódik le, hogy hallgatókat hoz, indít és küld ide hozzánk a komáromi teológiára. 

Kell-e esetleg tartani attól, hogy nem lesznek érdeklődők?

Nem. Jelentkező lesz, csak a számuk a kérdés.

A 90-es évek elején, 30 évvel ezelőtt nagyon sokan érdeklődtek a teológiai tanulmányok iránt, ezen igények kielégítésére nyitotta meg kapuját 1994-ben Komáromban a Calvin J. Teológiai Akadémia, s Ön is ott volt az elsők között. Mi vonzotta Önt erre a pályára?

Nekem eddig olyan ötven esztendőt adott a Jóisten, hogy sokszor kellett erre a kérdésre választ adnom, hiszen az egyetemi tanulmányaim után újságírói, pontosabban rádiós és televíziós szerkesztői pályára léptem. Menet közben végeztem el a teológiát és úgy jöttem haza Budapestről, a Duna Televízióból Felvidékre, a lelkészi szolgálatra. Nem mindennapi történet, hogy egy vezető híradósból lelkipásztor lesz. Bennem ez az elhatározás azonban nagyon korán, már gimnazista koromban megszületett. A rendszerváltozás előtt azonban nem mertem kitenni pedagógus szüleimet annak, hogy Budapesten elkezdjem a teológiai tanulmányaimat, ahová felvettek. Ezt csak úgy tudtam volna megtenni, mint a 80-as évek közepén, illetve második felében az Erdélyből Magyarországra áttelepültek, pontosabban menekültek. Elzártam volna magamtól a hazajövetel és a szülőkkel való kapcsolattartás lehetőségét, ezért inkább elmentem Pozsonyba, a Comenius Egyetem Bölcsészkarára, magyar–történelem szakára. Ezeket a tanulmányaimat – történelemből – nem fejeztem be, de így indult el az újságírás. 1994-ben, amikor hírét vettem, hogy Komáromban indul a Calvin János Teológiai Akadémia, beiratkoztam és az első végzős évfolyammal sikerült végeznem, 1999-ben. Erdélyi Géza akkori püspök 1999 szeptemberében kibocsátott segédlelkészi szolgálatra, fél év elteltével otthagytam a televíziót, hazajöttem és beléptem a lelkészi szolgálatba Apácaszakállasra. Azóta itt szolgálok református lelkipásztorként.

Somogyi Alfréd dékán

Akkoriban nagyon sokan jelentkeztek teológiára. Kíváncsiságból vagy elhívásból?

Nem hiszem, hogy azokat az évfolyamtársaimat, illetve az utánam jövő CJTA-s kollégákat csupán a kíváncsiság vagy az egyháztörténeti, szisztematikai vagy bármilyen lexikális tudás iránti vágyakozás hozta volna a teológiára. Ahogyan megismertem őket és lelki testvérek, illetve barátok lettünk, számomra egyértelmű volt Isten elhívása. A Szentlelkének munkálkodása volt ez azokban az időkben, amikor nagyobb létszámú évfolyamok kezdték el a teológiai tanulmányaikat. Hiszem, hogy az Úr Isten, ahogyan azt kirendelte a rendszerváltás után néhány évvel, amikor ugyancsak látszódott egy erőteljes lelkészhiány, ugyanezt a kegyelmét most is fogja gyakorolni rajtunk. Nem fog bennünket, felvidéki reformátusokat, olyan nehéz helyzetben hagyni, mint a rendszerváltozás előtti utolsó években, amikor egy lelkipásztor akár 4-5-6 anyaegyházközséget is be kellett szolgálnia, mert akkora volt a lelkészhiány. Bízom az Úr Isten kegyelmében, hogy ezt a mostani, egyelőre nehéznek látszó időszakot az Ő segítségével át fogjuk vészelni. S lesznek hallgatóink. Én hiszek ebben.

Kevés esetleg a mai fiatalok számára a motiváció, hogy a lelkészi pályát válasszák? Vagy esetleg valami más van a háttérben?

Értem a célzást. Elhiszem, hogy egy lelkészi fizetésből nehéz egy család egzisztenciáját megteremteni. Abban azonban biztos vagyok, hogy a belső elhívás hangja egy olyan halk hang, ami a mai zajos világban és abban az ingerközegben, amiben a mai fiatalok vannak, nagyon könnyű vagy elhallgattatni, vagy nem meghallani, esetleg nem ráhallgatni. Amikor segítségért folyamodunk a lelkésztársakhoz, hogy buzdítsák azokat a fiatalokat, akiknél érzik ennek a „belső hangnak” a meglétét, azt azért tesszük, hogy segítsünk a fiatalnak ezt a hangot meghallani és ráhallgatni. Ne azt nézze csupán, hogy milyen fizetésből – 400-500 euróból –fogja segédlelkészként eltartania az éppen alakuló családját. Nem árulok el titkot, diplomás lelkészeink a jelenleg érvényes minimálbérrel kezdik szolgálatukat, s erre kell családot alapítani. De az Úr Isten mindig kirendeli azt, amire szükség van, s megtart bennünket. A mostani lelkészgárdában lehet nagyon nehéz sorsokat látni, ugyanakkor nagyon nagy áldásokat, kegyelmeket és megtartásokat is tudunk megtapasztalni, amikor mi, lelkészek egymás szemébe nézünk. Isten gondviselése működik ma is, erre lehet hagyatkozni. Az egyházban is megfogalmazódott az az igény, éppen a lelkészutánpótlás okán, hogy jó lenne végiggondolni és kidolgozni egy lelkészi életpálya modellt. Ebben mi nyitottak vagyunk, s tudásunk, hitünk alapján – a teológia részéről – ha tudunk, segítünk az egyháznak. Géresi Róbert püspök úr ebben a közös gondolkodásban számít ránk, a Református Teológiai Karra is. Fontos lenne ezt minél előbb elkészíteni, nemcsak a hallgatói létszám, hanem elsősorban a lelkészutánpótlás biztosítása miatt.Nyitott nap 2020 februárjában a Selye Egyetemen, amelyen a Református Teológiai Kar is bemutatkozott

Segíthet a mostani járványidőszak abban, hogy többen induljanak el a lelkészi pálya vagy a szeretetszolgálat felé?

Nincsenek még a koronavírus-járvány időszaknak szociológiai felmérései, hogy valójában milyen hatást gyakorolt az emberekre. Így csak a saját benyomásomat tudom elmondani. Szerintem segíthet, mert a bezártságnak az érzése, s annak, hogy maga a közösség, egy gyülekezet is, amely jelen pillanatban még mindig ki van zárva a templomából, lelkileg ki van éhezve, s a lelket is táplálni kell. Megerősödött az a szolgálati lehetőség is, amit segítőszolgálatnak nevezünk. Például: egy fiatal, aki szeretettel néz a két utcával odébb lakó nagyszüleire, de nem akarja őket megfertőzni, azért a bevásárlást elintézi helyettük és leteszi a táskát az ajtó elé. Meg lehet, hogy a nagyszülők szomszédjainak is bevásárol. Ilyen eddig nem volt. Hiszem, hogy a fiataloknak, de valamennyiünknek a lelkében is az Úr Isten ezt a mostani nehezen elviselhető és komoly teherrel járó időszakot úgy alakítja ki, hogy az mégiscsak jó lesz. Hiszem, hogy ha elmúlik a tiltás, a karanténidőszak, akkor hitükben nagyon sokan megerősödve és a gyülekezetet keresve fognak jönni.

Milyen új tanulmányi szakban gondolkodnak? Korábban azt nyilatkozta, hogy a szakápolói képzést indítanának, amellyel bővítenék az oktatási kínálatot. Milyen stádiumban van jelenleg ennek a folyamata s mikorra várható a tanulmányi program akkreditálása?

Éppen a mostani időszak, a koronavírus-járvány és az egészségügyi helyzetet mutatja meg a legjobban, hogy nagy szükség van az ápolókra. Felvidéken pedig a magyar ápolókra is. Az a gondolat, hogy szakápolói programot indítson a kar, jó pár évvel korábban fogalmazódott meg az egyetemi vezetésben. Azóta próbáljuk ezt lépésről lépésre előmozdítani. Nem könnyű történet. Addig, amíg a klasszikus tanulmányi programokat úgy, mint a teológiát, a missziológia-diakónia-szociális gondoskodást, vagy a Tanárképző Karon a tanítói szakokat a szakpárosítással az oktatásügyi minisztériumnál kell akkreditáltatni, addig az egészségügy területén létrejövő képzést ezen kívül szükséges még az egészségügyi minisztériumnál is. Minden tanulmányi szakhoz meg kell találni a megfelelő személyeket, akik azon a szakterületen szereztek képesítést és megvan hozzá a PhD fokozatuk, docensi és a professzori kinevezésük is. Mivel a Selye János Egyetem Szlovákiában az egyetlen magyarul oktató egyetem, nekünk arra is figyelni kell, hogy az oktatóink bírják a magyar nyelvet. Szinte hihetetlen, hogy alig van magyar nyelven tudó és PhD fokozattal, doktorátussal rendelkező szakápoló. A magyar docensek és professzorok esetében még nehezebb a helyzet. Az új szak elindításának egyik nagy akadálya azoknak a szakembereknek a megtalálása, akik tudnák garantálni, oktatni ezt a szakot. Már egy ideje próbáljuk megkeresni a megfelelő embereket, s igyekszünk eleget tenni azoknak az állami előírásoknak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ez a tanulmányi program a belátható időn belül elindulhasson. A gyakorlókórház kérdéséről és egyéb akadályokról nem is beszélek.Mennyire jelent a református teológia vonzóerőt a magyarországiak, vagy a többi határon túli magyarok számára, mivel a nyelv nem jelent akadályt?

Tekintettel arra, hogy a Selye János Egyetem egy államilag akkreditált egyetem, ezért ránk is érvényes a Szlovákiában hatályos felsőoktatási törvény, amely lehetővé teszi, hogy aki nappali tagozaton tanul, az kérhet individuális tanulmányi tervet. Aki pedig megfelelő indokkal kéri, annak meg is adjuk. Ennek köszönhetően nagyon sok nem szlovák állampolgárságú hallgatóink is vannak, akik család és munka mellett tudnak ily módon nálunk tanulni. Elsősorban magyarországiak, de vannak Erdélyből is, akik individuális tanulmányi terv alapján a hétvégi konzultációkra jönnek el, majd vizsgáznak, s így készülnek a lelkészi vagy diakónusi szolgálatra. Örülünk mindazoknak, akik Isten szolgálatára lelkészként vagy diakónusként a szeretetszolgálat mindennapi gyakorlására készülnek.

Sőt, nem is mindig feltétel a magyar nyelv ismerete, hiszen a végzősök között voltak más nemzetiségűek is.

Jelenleg is van egy német állampolgárságú, Németországban élő doktoranduszunk, aki reménység szerint az idén fog végezni. De korábban volt olyan is, aki Ausztráliában élt és itt doktorált nálunk német, illetve angol nyelvű disszertációval. Ugyanakkor nemcsak a doktoranduszok hozzák a nyelvi színességet. A teológus és diakónusképzés mindenki előtt nyitott. Voltak már szlovák anyanyelvű hallgatóink is. Számukra is biztosítjuk a megfelelő szlovák nyelvű képzést minden tantárgyból. A nagy számok törvénye szerint és az eddigi tapasztalatunk azt mutatja, hogy döntő többségében magyar nemzetiségű hallgatók választanak bennünket. Ami természetes is, mert a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, bár már nem olyan mértékben, mint az első köztársáság idején, még mindig magyar többségű. Bízom abban, hogy ezt a mostani népszámlálás is ezt fogja megerősíteni és sokan lesznek, akik majd azt fogják mondani: magyarnak és reformátusnak lenni érték.Mivel lenne elégedett ennek a négyéves időszaknak a végén?

Az utóbbi hónapok bezártságában az Úristen megtanított arra, hogy nemcsak négy évre, hanem akár egy hétre is nehéz előre tervezni. Fogadjuk el azt, ami az Ő kezéből jön, mert minden napnak megvan a maga baja. Nagyon hálás lennék az Úristennek, hogy ha négy év múlva, amikor befejezem a dékáni tisztséget, el tudnám mondani: a teológus hallgatóink közül legalább 8-10-en a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban fognak szolgálatba lépni és lelkészként megállják a helyüket. Jó lenne, ha el tudnánk mondani jó pár év múlva, hogy a diakónia-missziológia-szociális gondoskodás szakunkon is van annyi hallgató, amennyire szükség van a gyülekezetekben és az egyházi szeretetintézményekben. A maximális kvóta, amit minden évben meghatározunk, az 40, de ha ennyi nem is, akkor az az évfolyamonkénti 15-20 hallgató nagyon jó eredmény lenne, s nagy hálára kötelezne bennünket az Isten iránt. Bízom abban, hogy a Jóisten segítségével, a Református Teológiai Kar oktatói gárdájának, az egyetem Karriertanácsadó Központjának, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház jelenlegi vezetésének és lelkészi karának a közreműködésével sikerül ezt elérni. Ha sok munkát teszünk bele, akkor a Jóisten megáldja a dolgos kezeket.

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, Fritz Beke Éva, archív

Életrajz

Füleken járt alapiskolába, majd a helyi gimnáziumban érettségizett, Kovács Sándor osztályában. Olyan kiváló tanáregyéniségek keze alatt tanulhatott, mint Fehér László, Kálosi János és Vassányi Aurél. 1988-ban felvételt nyert a Comenius Egyetem magyar-történelem szakára, amelyet nem fejezett be. 1994 – 1999 között református teológiát tanult Komáromban a Calvin János Teológiai Akadémián, majd mesteri képzést szerzett 2006-ban a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. Kisdoktri (ThDr.) munkáját 2008-ban védte meg, majd 2010-ben szerezte meg a nagydoktori PhD. fokozatot.

1991 – 1996 között a Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségében a hír- és publicisztikai műsorok szerkesztője, majd négy évig, 2000-ig a Duna Televízióban először külpolitikai, majd vezető szerkesztő. 2002-től 2006-ig a Szlovák Televízió Tanácsának tagja, 2014-től a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán egyetemi oktató – adjunktus. 2000-től a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház önálló lelkipásztora Apácaszakállason.

Kutatási területete a református egyházjog, egyházjogpolitika, református egyháztörténet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház XX. századi története.

A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének külső tagja, a Magyarországi Reformátu Egyház Doktorok Kollégiumának rendes tagja, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatának választott képviselője (2008–2020), a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsának tagja (2015-2020l), a SZRKE Zsinata Jogi Bizottságának elnöke (2008–2020), a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese (2015–2020).

Nős, felesége pedagógus, négy felnőtt gyermekük van.