Márta hívő ember volt, és ekként is élt. Élete a szolgálatról szólt, melyet Isten rá bízott. Igen, nem mindenki van itt sem a frontvonalban, van, akinek a munkájára a háttérben van szükség. Ennek elfogadásához is kell alázat, hiszen így nem kerül az ember az első sorba, hanem a neve – legalábbis a jelenvaló világban – talán rejtve marad, de ez közel sem jelenti azt, hogy az örökkévalóságban ennek ne lenne nagyon komoly értéke. Azonban Márta hitét mégis egy kicsit górcső alá kell venni, és megvizsgálva tanulni belőle. Hite nagyon is volt, de ez behatárolódott a mindennapok hitében. Ez nagyjából azt jelentette, hogy Márta hitt az örökéletben, mint valami távoli, de komoly ígéretben, s tudta, Jézus tud is segíteni, de abban is van egy határ, hogy meddig és ne tovább.

A helyzet pontos megítélésében maga Jézus segít nekünk, hiszen Ő maga válaszol Mártának. Ebben a válaszban azonban nincs kioktatás, főleg nincsenek olyan szavak, melyekkel alkalom adtán a farizeusokat illette. Jézus szeretettel tanította Mártát és igyekezett rávezetni arra, hogy megértse: neki hatalma van az akut, itteni problémákon is, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy éppen nincs velünk.

Komoly böjti gondolat, meddig terjed a hitünk? Úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek a tisztázása közel sem annyira egyszerű, mint amennyire látszik. Elvi, elméleti síkon nagyon messzire ér, és képesek vagyunk hinni, akár naponta is elismételjük a Hiszekegyet, ismerjük az alapvető téziseket (vannak, akik többet, mélyebben is), de amikor eljön a hit próbája, az élet, akkor már más a helyzet. Egy mindennapi helyzetben én meddig tudom tartani a hitemet, és mikor veszi át az uralmat lelkem felett a rettegés, a csüggedés. Nem lehet erre a kérdésre általános érvényű receptet mondani, és főleg nem lehet pálcát törni afelett, akinek a lelke, hite elcsügged, megfárad. Attól kell a megoldást kérni, Aki Mártának is megadta a megoldást: Jézustól. Ámen.

Éles György, a Prágai Magyar Református Missziói Egyházközség lelkésze