Bizonytalan világban élünk. Nem biztos a holnap, nem biztos a munkahelyünk, az egészségünk, nem biztos, hogy kapunk-e oltást, s az az oltás megvéd-e bennünket? Egyáltalán nem biztos, hogy az ősi földünkön megalakult fiatal ország, amelyben pillanatnyilag élünk meg tud-e küzdeni napjaink embert és hitet próbáló kihívásaival. Nem biztos, hogy valamelyik szerettünk nem lesz koronavírusos, nem biztos, hogy mi magunk túléljük-e ezt a pandémiát? Hogyan maradhatnék meg? Mi az, ami biztos ebben a bizonytalanul imbolygó világban? Az okos ember ilyenkor kapaszkodót keres, mert tudja, hogy ha süllyed, akkor kintről, a biztos partról, a vízen kívülről kell egy faág, egy érte nyúló erős kéz, egy kapaszkodó. Nem kapaszkodhat a víz habjaiba, mert azok vele együtt süllyednek el. Ma sem kapaszkodhat az ember evilági dolgokba. Mert nem tart meg minket az egészségügy, nem tartanak meg a politikusok, nem bízhatunk a szívósságunkban, a maszkunkban, a pénzünkben, az oltásban, a kapcsolatainkban, hisz a vírus elviszi a sztárokat és a politikusokat is, a gazdagot és a szegényt is. Állj meg, nézz körül: ugye bizonytalan minden körülötted? Hová jutottál? Hová jutottunk?

Mi/Ki hát akkor a menedék? Hol van a biztos hely, a menedék? Miben, kiben bízhatunk? Ki az, aki megmarad miközben ez a teremtett világ szemlátomást süllyed? Nos, a válasz itt is, mint minden más egzisztenciális kérdésünkre: Jézus Krisztus! Ő az, aki a nem láthatóból a láthatóba jött az első karácsony éjszakáján, s Szentlelkével ma is itt van. Az örökből a teremtett, bűnös, múlandó világba. Ő a híd, amin keresztül átmehetünk az örökkévalóságba, Ő a kapaszkodó! Az emberré lett Szeretet, a testet öltött Ige. Amikor a golgotai kereszten kitárta a karját, azt Érted tette: várja, hogy hozzá gyere, az Ő ölelésébe. Isten szeretetéből Ő azért jött 2020 évvel ezelőtt erre a múlandó világra, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! (Jn 3,16)

Kedves olvasó, neked van-e már kapaszkodód? Vagy csak úgy ész nélkül mégy bele a holnapba nem törődve az üdvösségeddel, szeretteid és a saját magad megmenekülésével? A döntés mindig a miénk. Megfoghatom azt a kapaszkodót, vagy bízhatok továbbra is csupán a magam erejében?

Minden bizonytalan ebben a világban, de az imák, a testvéri, tanítványi imák átjárják a karantént, összekötik a híveket, átívelnek pillanatnyi gúnyhatárokon, biztosabbak, mint bármi ezen a világon. Még lehet jönni, még lehet megtérni, megbánni a bűneimet és az Atyai házhoz közeledni Jézuson, a kapaszkodón keresztül, aki át tud vinni a süllyedő világunkból az Ő örök országába. Jézus keze ma is ki van nyújtva feléd. Megragadod végre?

János első levele első fejezetének a 17. verse világosan írja le napjaink helyzetét: „Ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” Pontosan! Aki hiszi és hitből cselekszi az Ő akaratát. Hát erre hívlak, drága testvér! Elég volt az önzésből, az Isten nélküli életből! A világunk süllyed, lépnünk kell. Ha még most sem döntesz, akkor el fogsz veszni. Egyenes és világos beszéd ez.  Aki nem tér meg, az el fog veszni. Nos? Maradsz a régiben, a mára bizonytalanná váló teremtett világban?  Teheted, jogodban áll, de kár lenne Érted! Isten a gyermekévé teremtett, s Ő mindegyik tékozló fiát a keblére öleli, ha azok visszatérnek az atyai házhoz. Mit kell hát tennem? Megkeresni a biztos pontot, a  kősziklát, az örök maradandót ebben a világban. Ez pedig az Isten és az Ő beszéde. „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak“ (Mk 13,31) Legyen hát így, kedves olvasó. A bizonytalan múlandóban vedd észre az örököt, a teremtett beteg világban a hibátlan  Teremtőt. Őbelé kapaszkodj, az érted nyúló átszegezett kézbe, és megmaradsz. Cselekedd az Isten akaratát, s rádöbbensz, ezt cselekedni öröm, gyönyörűség.

Aki az Isten akaratát -τὸ θέλημα τοῦ θεοῦ - cselekszi, az marad meg örökké. Nos, a theléma-θέλημα kifejezés nem csak akaratot, de örömöt, gyönyörűséget is jelent. Az Isten útján járni nem megkeseredés, hanem megtartó öröm és gyönyörűség. Erre hív ma bennünket a mi szerető, megváltó Urunk. „ Szolgáljatok az Úrnak örömmel“ – mondja a 100. zsoltár 2. verse, a 40. zsoltár pedig így fogalmaz: „Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van“ Két út van előttünk: megkeseredve és félelemben a teremtett világgal együtt elveszni – mert ez a teremtett világ elmúlik – vagy pedig az örökbe kapaszkodva, Istennek igent mondva az Ő gyönyörűséges akaratát cselekedve megtalálni végre az én utamat, s élni, boldognak lenni. Cselekedd hát az Ő akaratát, s boldog leszel, megmaradsz, megmented a lelkedet az örökkévalóságra. Így legyen. Ámen

Mudi Róbert berzétei lelkipásztor