Igemagyarázat – Ézs 50,15

2021. január 14., csütörtök

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem."

A Heidelbergi Káté a református egyház alapvető hittételeit tartalmazza. Felépítése a fenti zsoltár alapján három részből áll. Hitvallásunk tanít a nyomorúságról, a megszabadításról és a dicsőítésről. Az ember nyomorúságos állapotba került. Nyomorúságunkat Isten törvényéből ismerjük meg. Közbenjáróra és Szabadítóra van szükségünk. Ugyanakkor elmaradhatatlan a hála, amire káténk a zsoltárvers alapján fel is hívja figyelmünket.

Nyomorúság. Jézus azt mondja, a világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot! (Jn 16,33) Sokféle nyomorúságunk van. Vannak belső küzdelmeink, s vannak külső harcaink. Félelmek, ínség, engedetlenség, veszteségek, hiány, betegségek, szükséglet, viszályok, s végül a halál. Nyomorúságaink ellenére azonban bízhatunk, ahogyan Péter levelében olvasható: élő reménységünk van! „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt 1,3–4)

Az Atya elküldte hát a Szabadítót, nem fordított hátat az emberiségnek. Váltságul küldte el hozzánk az Ő egyszülött Fiát, mert úgy szerette és szereti a világot, hogy azt akarja, akik hisznek Őbenne ne vesszenek el, de örök életük legyen. (vö. Jn 3,16) Örök élet. Élet, mely nem ér véget. Élet, ahol halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,4)

Felismerve nyomorúságos állapotunkat, megvallva Jézusról, hogy Ő az élő Isten Fia, van-e bennünk hálaadás mindazon ajándék iránt, amivel Ő megajándékoz minket! Észrevesszük-e, hogy minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. (Jak 1,17)

„… és te dicsőítesz engem.” Ehhez a ponthoz érve eszembe jut a tíz leprás története. „Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?” (Lk 17,15–17)

Hálaadás és dicsőítés kéz a kézben jár. S mégis milyen sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Hogy milyen nyomorúságos helyzetből jöttünk s az örök ország felé tarthatunk.

Sándor Veronika újlóti lelkipásztor

Népszámlálás 2021

események továbbiak →