2014-ben mindketten a második ciklusukat kezdték meg Egyházunkban. Püspök úr, hogyan fogadta az újrajelölést, majd a megválasztást, a gyülekezetek ismételt bizalmát, és milyen tervekkel kezdte az új ciklusát, maradtak-e be nem fejezett feladatok az előző időszakból?

2014-ben sokkal magasabb volt a kapott szavazatok száma, mint az azt megelőző ciklusban. Ez a bizalom jele volt, és feltehetően voltak Isten kegyelméből olyan eredmények is, melyeket a gyülekezetek értékeltek. Több olyan terv is elkezdődött, amelyeket mindenképpen tovább lehetett és tovább kellett vinni. Például az ökumenizmus terén elindult folyamatot említhetem. 2019-ig a Szlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke voltam, és nagyon jól tudtuk az egyházak vezetőivel a közös munkát végezni. Sőt, 2013-tól a római katolikus egyház képviselőivel és a zsidó hitközségek elnökével együtt létrehoztuk a Szlovákiai Keresztyén Egyházak Legfelsőbb Képviselőinek Tanácskozását, amely reményt adott arra, hogy közösen tudunk fellépni több, egyházainkat is érintő társadalmi és politikai kérdésben. A misszió terén is kibontakozott egy folyamat, amely a gyülekezetek megerősítését (pl. családi és egyházmegyei napok) vagy a lelkészek közösségének összekovácsolását szolgálta. Ezen a téren láttam előrehaladást, és szerettem volna ezekben továbblépni. Hála Istennek, ezek részben meg is valósultak.

Főgondnok úr, mit jelentett az Ön számára az ismételt jelölés, majd megválasztás, és milyen új tervekkel vágott neki az újabb hat esztendőnek?

Az újrajelölést erkölcsi kitüntetésnek fogadtam az egyházközségektől. Az újraválasztást a Teremtő Isten akaratának és a teljes bizalom jelének tartottam. Továbbá a 92%-os bizalmat kihívásként éltem meg, amely nagyon lekötelezett és serkentett a szolgálatra. Az ajándékba kapott küldetés lehetőséget nyújtott a megkezdett egyházépítési célok folytatására. Főgondnokként folytathattam a 2014-ben megkezdett egyházmegyei presbiteri képzéseket. Szolgálatomat az Egyetemes Egyházban úgy végeztem, hogy megerősítsem a főgondnoki tisztségviselés felelősségét, betöltésének méltóságát úgy, hogy példát mutassak a gyülekezetek tisztségviselőinek. Erre irányult az igyekezetem, és hogy ez mennyire sikerült, azt az idő fogja megmutatni. A főgondnoki és püspöki tisztségviselésben az alaptörvényben megírtakat látom a legfontosabbnak: „egyetértésben viseljék a felelősséget, és kormányozzák az egyházat”. Úgy hiszem, hogy hat év után az a legnagyobb örömöm, hogy a püspök úrral egy volt az irányvonalunk, és sem a szolgálatban, sem a személyes viszonyban nem voltak nézeteltéréseink, problémáink egymással. A kettőnk kapcsolatára jellemző egyetértés és harmónia talán abból is ered – ami Egyházunk történetében ritkán fordul elő – hogy mindketten egy (a komáromi) gyülekezet tagjai vagyunk.

Főgondnok úrnak mi volt a fő célkitűzése?

Presbiter testvéreim bizalmából végezhettem az elmúlt huszonegy év szolgálatát az Egyetemes Egyházban Isten iránti alázattal, az eskühöz hűen, szívvel-lélekkel és imádkozva. A főgondnoki tisztséggel járó teendőket szóban, hitben, életvitelben, magatartásban és kiállásban igyekeztem végezni.

Három évvel ezelőtt ünnepeltük a reformáció 500. évfordulóját, és ez alkalomból számos kül- és belföldi rendezvényen képviseleték Egyházunkat. Melyik volt a püspök úr számára a legkedvesebb külföldi, főgondnok úr számára pedig a legkedvesebb belföldi egyházi rendezvény?

Mivel ez egy nagyon kerek évforduló, és mint ilyen, csak egyszer van – mondta Fazekas László –, már jóval korábban megkezdődtek az előkészületek.  Az egyik ilyen alkalom 2017 augusztusában volt, amikor a magyarországi református és evangélikus egyház képviselőivel együtt utazhattunk Wittenberg városába. Itt több előadáson vettünk részt, megtekinthettük a wittenbergi templomot, a Luther-kertet, ahol már jóval korábban, 2014. március 15-én mi is elültettük Egyházunk birsalmafáját. Rendkívül jelentős esemény volt a Kolozsvárott tartott reformációi alkalom a Generális Konvent képviselőinek és Magyarország Kormányának, többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek jelenlétében. A Farkas utcai református templomból több mint ötszáz palástos lelkész vonult a város főterén át a Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégiumba. Aztán beszélhetnék a budapesti Papp László Sportarénában megrendezett nagy reformációi ünnepségről is, amely az egész Kárpát-medence reformátusságát megmozgatta.

Rimaszombatban a Generális Konvent Elnökségének ülése összekapcsolódott a reformáció megünneplésével – vette át a szót a főgondnok –, melynek keretén belül felavattuk a gályarabok emlékművét, és átadtuk rendeltetésének a Csillagházat. Komáromban is volt egy nagyon szép alkalom, amikor a rajnai egyházkerület elnökével, Manfred Rekowskival és a külügyi főtanácsossal, Barbara Rudolffal közösen elültettük a „testvér reformációs fát”. Ennek a kislevelű hársfának a testvére Wittenbergben van. Úgy a wittenbergin, mint a komáromi fán egy kis tábla jelzi az utókor számára a jeles évforduló emlékezetét. Vallom, hogy a reformációnak 2020-ban is nemzetmegtartó és megújító ereje van.

Az elmúlt hat évben a magyar kormány jóvoltából nagy beruházások valósultak meg Egyházunkban. Arról kérdezzük a püspök urat, mikor kezdődött el, és hol tart jelenleg ez a folyamat?

Magyarország Kormánya mindig is támogatta Egyházunkat, de 2010-től, a Fidesz-KDNP kormányra jutásától történelmi jelentőségű dotációt kaptunk. Egyházunk vezetése egy stratégiai tervezetet nyújtott be a miniszterelnökséghez, Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz. Ezt hagyta jóvá Magyarország Kormánya, és Balogh Zoltán akkori emberi erőforrások minisztere 2015. december 5-én a somorjai templom hálaadó istentiszteletén átadta az egymilliárd forint támogatásáról szóló okiratot. Ezt az összeget a stratégiai terv alapján megfelelő módon igyekeztünk felhasználni. 2016-ban száz gyülekezet építkezhetett, vagy javíttathatta épületeit. A gyülekezetek kivétel nélkül a saját pénzüket is hozzátették. Erről egyházmegyei szintű hálaadó istentiszteleteken számoltunk be, melyeken a magyar kormány képviselői is részt vettek. Továbbá iskoláink eszközbeszerzéseit is jelentősen támogattuk. Egyházunk számára nagy jelentőséggel bíró építkezések is megvalósultak. Ilyen volt a komáromi Timóteus ház, a rimaszombati Csillagház és Kassán a Firesz épületének javítása, Magyar Református Központtá alakítása. A következő években folytatódott ez a folyamat, sőt, még több gyülekezet kapott támogatást, és regionális projektek is megvalósultak. Iskoláinkat sikerült megfelelő szintre emelni. A 2018-ban kapott támogatásból indítottuk a műemlék templomok javítását, amely még most is folyamatban van, kapcsolódva a 2019-ben megszavazott támogatásra.

Püspök úr említette iskoláink felújítását is. Jelenleg hogy áll ez a folyamat?

Sajnos a szlovák állami törvények diszkriminálják az egyházi iskoláinkat. Az intézményeink fejlesztésére szánt összeggel szerettük volna elérni az állami iskolák szintjét, ami úgy gondolom, hogy sikerült. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy tornatermet építünk a vajáni és a rozsnyói iskolának. Léván kollégiummá alakítottunk egy épületet, Alistálon pedig egy új, multifunkciós épületrész épült fel. Rimaszombatban elkészült az alapiskola épülete, és javítás alatt van a gimnázium épülete. A martosi és érsekkétyi intézményeink is kaptak támogatást. Hála Istennek, iskoláink látogatottsága – egy kivétellel – jónak mondható. Sajnos, a lévai gimnáziumba a 2020/2021-es iskolai évre nem volt elegendő jelentkező, s így nem tudtak első osztályt nyitni.

Magyarországnak köszönhetően a Felvidéken is szépen halad a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program. Az elmúlt évek eredményei alapján hogyan látja püspök úr ezt a folyamatot?

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program felvidéki letéteményesei lettünk, ugyanis az új óvodák építésére a református egyház kapott kizárólagos lehetőséget. Jelenleg tizenkilenc óvodát és öt bölcsődét építünk. Vannak gyülekezetek, ahol az óvodához bölcsőde is épül. Az elmúlt években nyolc óvodát és egy bölcsődét adtunk át. Erre az évre is terveztünk óvoda- és bölcsődeátadásokat, de a járványhelyzet miatt ezek az alkalmak a következő esztendőben valósulnak majd meg. Remélhetőleg jövőre felépül minden tervezett óvoda és bölcsőde. Ez egy nagyon nagy és szép munka.

Főgondnok úr, miért fontos számunkra az óvodafejlesztési program?

Az óvodaprogram megindítása előtt készült egy statisztika, hogy hány magyar gyermek nem jut be magyar óvodába helyszűke miatt, s ez egy nagyon fontos tényező volt az óvodaprogram beindításánál. Nagy kihívást jelentett a számunkra. De a jövőt látva, mégis úgy döntött az egyház vezetősége, hogy vállaljuk a felelősséget, mert ez egy hit-, anyanyelv- és életmegtartó program. Örülök annak, hogy a gyülekezetek is fölvállalták az óvodaprogramot.

Köztudott, hogy egyre kevesebb a teológiai hallgató. A ’89-es fordulat után megnyílt Komáromban a Calvin János Teológiai Akadémia, majd 2004 őszétől a komáromi Selye János Egyetemen a Református Teológiai Kar. Teológián kívül diakóniát, missziológiát, szociális munkát is lehet tanulni. Püspök úrnak mi a véleménye arról, hogy egyre csökken az érdeklődés a lelkészi pálya iránt?  

Ennek három okát látom. A társadalmi fordulat után sok üres szolgálati hely volt az egyházunkban, amely a teológusképzés elindulása után, az első teológusok szolgálatba állása következtében betelt. Jelenleg viszont ismét több gyülekezet lelkészi állása üresedett meg. Másodszor nincs megfelelő lelkészi életpályamodell, amely minden más foglalkozásban megvan. Persze az evangélium szolgálatát nem szeretném egy professzióként kezelni, viszont azt látni kell, hogy minden szolgálattevő szeretne egy mindenki által elvárt és természetesnek tartott előrehaladást látni az életében úgy az anyagiak, mint más terén. A kezdő lelkészek fizetése minimálbér csupán, ami a későbbiek során is csak néhány euróval emelkedik. Ezt az államtól kapott támogatásból tudjuk biztosítani. Itt mindenképpen meg szeretném megemlíteni, hogy az állami dotációt befolyásolják a népszámlálási adatok. 2021-ben ismét lesz népszámlálás, melynek eredményétől nagyban függ az állami támogatás mértéke.  Ha jövőre 10%-kal csökken a reformátusok száma a 2011-es népszámlálási adatokhoz viszonyítva, akkor csökken az állami dotáció is. Harmadszor pedig egyre erősödik a szekularizáció. Az ember autonóm lénnyé vált, ami azt jelenti, hogy saját törvényei szerint éli az életét, s egyre kevesebbet törődik Isten törvényével. Ezt az elfordulást az egyháztól a teljes jogú egyháztagok számának csökkenésében is érzékeljük. Vannak gyülekezetek, amelyek nehezen tudnak templomot, parókiát fenntartani, elnéptelenednek, sokszor a gyülekezet területén élők érdektelensége miatt.

Az egyetemi évekkel nem fejeződik be a lelkészek képzése, ugyanis a szolgálati évek idején is rendszeres továbbképzési alkalmakat biztosít az Egyházunk. Hogy értékeli püspök úr ezeket az alkalmakat?

2010 óta kötelezővé tettük a lelkésztovábbképzőket. Kezdetben ellenállást tapasztaltunk, most szinte várják a lelkipásztorok ezeket az alkalmakat. Az előadásokon kívül van idő beszélgetésekre, problémákról, örömteli eseményekről egyaránt. Ezek a találkozások mindenképpen összekovácsolják a lelkészközösséget. Az első továbbképzőket saját költségen szerveztük, és általában egynaposak voltak. Aztán próbáltunk pályázni, de akkor került mégis egyenes vágányra az egész, amikor Magyarország Kormányától kaptunk támogatást, és elindítottuk a Kulturális és Közművelődési Központunkat. Főként ebből a támogatásból fedezzük a lelkésztovábbképzőket, amelyhez a lelkipásztorok is hozzájárulnak bizonyos összeggel. A berekfürdői országos lelkésztovábbképzőn eleinte az előadásokat a szlovák testvérek számára tolmácsolással oldottuk meg, majd a későbbiekben csupán a nyitó és záró alkalom – áhítat és istentisztelet – lett közös és kétnyelvű. Az előadásokat pedig ki-ki a saját anyanyelvén hallgatja.  Ezenkívül vannak még őszi továbbképzők is, a nyugati – pozsonyi, komáromi és barsi – egyházmegyék számára Nagybörzsönyben, a keleti – gömöri, abaúj-tornai, zempléni és az ungi – egyházmegyék számára pedig Mályiban. A szlovák ajkú egyházmegyék általában Nagymihályban szokták megszervezni a saját őszi továbbképzéseiket.

A lelkészek segítői a presbiterek és a kántorok. Ezért a lelkipásztorok képzésén kívül Egyházunk nagy súlyt fektet a presbiterek és kántorok képzésére is. Főgondnok urat kérdezzük, hol, milyen rendszerességgel szokták ezeket az alkalmakat megszervezni, és hogyan értékeli ezeket a rendezvényeket.

Képzett lelkészhez egy képzett gondok, presbiter illik. Nagyon sok területe van az egyházi szolgálatnak, és a tisztség betöltése felelősséggel jár. Ezért vannak a képzések. A presbiterek első egyházmegyei képzésére 2014-ben Komáromban került sor, majd nyugattól kelet irányába haladtunk. Magyarországi és itthoni szakemberek előadásait hallhattuk, amelyet örömmel fogadtak a presbiterek. Amíg nem volt a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség, addig az egyházmegyék koordinálták a presbiteri konferenciákat, amelyeknek olyan erős hagyománya van, hogy a presbiteri szövetség képzései ezzel nem tudták felvenni a versenyt. Így 2018-ban be is fejeződött a presbiteri szövetség által szervezett képzések sora. Az is fontos, hogy a presbiterek hitben járó emberek legyenek. A hitben járó presbiter az Istentől kapott talentumával szolgál, és örömet talál benne, ha ajándékként azt a közösségének át tudja adni. Ezért továbbra is fontosnak tartom a presbiterek képzését. Hogy milyen formában lesz ez majd később megszervezve, az már egy további dolog.

A képzett lelkipásztorhoz képzett kántor illik. Az Országos Református Kántorképző Tanfolyamot Mórocz Ildikó indította 1994-ben Komáromban, ahol társszervező szolgálatot teljesítettem addig, amíg Süll Kinga egyházzenész átvette a kántorképzést. Ezek után a képzés helyszíne elkerült Alistálra, majd 2018-tól Rimaszombatba, az új digitális orgonákkal ellátott Csillagházba. 2019-ben ünnepi istentisztelet keretében tartotta meg az országos kántorképző tanfolyam a 25 éves jubileumát. A kántorképző sok tehetséges kántort és karnagyot nevelt fel, amiért köszönetemet fejezem ki a szervezőknek, az oktató kántoroknak és az egyházközségeknek is, akik elküldték a kántorképzőre gyülekezeteik tagjait, és az anyagi áldozatot is felvállalták.

A diakónus is a lelkész munkatársa. Egyházunk mellett működő diakóniai központ tevékenységéről püspök urat kérdezzük, hogyan értékeli munkájukat, és mivel tudná őket biztatni a jövőre nézve?

Az egyház életében a diakónia nagyon fontos helyet foglal el, mivel nagy szükség van arra, hogy hitünket a cselekedeteinkben is megmutassuk. Még a 2009-es választási ciklus megkezdése előtt megalakult a diakóniai központ, mely a kezdetekben még gyerekcipőben járt. A célunk az volt, hogy az információkat eljuttassa a gyülekezetekhez, hogy maguk a gyülekezetek végezzék helyileg a szeretetszolgálatot. Emellett természetesen szükség volt a diakóniai központ saját tevékenységére is. Első ilyen dolog volt a káresetek elszenvedői részére a gyűjtések és adakozások megszervezése, vagy a betegek ellátásának bebiztosítása. Az elmúlt időszakban nagyon komoly projektekbe fogtak bele. Kapcsolatba léptek a Csehtestvér Evangélikus Egyház diakóniájával, a magyarországi szeretetszolgálattal és az Euro-Diakóniával. Uniós támogatásból megvalósították például a házi gondozást, és volt olyan időszak, hogy 70-75 alkalmazottal dolgoztak. A komáromi irodán kívül az igazgatónő, Demeter Ibos Henrieta a rimaszombati zsinati irodában is kapott egy helyiséget, és keleten, Királyhelmecen is sikerült kiépíteni egy központot alkalmazottakkal. Nagyon szép munka kerekedett ki az egészből, hiszen a házi gondozás mellett Királyhelmecen használtruha-boltot indítottak, mely a kevés anyagi fedezetből élőknek nagy segítséget jelent. Ezenkívül Komáromban a helyi gyülekezet által Magyarország Kormányától kapott támogatásból felépített és 2020. szeptember 3-án átadott mosodát is a diakóniai központ üzemelteti. Ez is olyan céllal alakult és indult, hogy a rászorulókon segítsen. Itt szinte fillérekért történik a mosatás. Nagyon fontos, hogy mindenki számára elérhetővé váljanak ezek a szolgáltatások, amelyek mindenki javát és Isten dicsőségét szolgálják.  Mindezzel azt szeretnénk erősíteni és hangsúlyozni, hogy az egyház jelen van a társadalomban, és szeretetünkkel, szolgálatunkkal próbálunk megoldást nyújtani.A fentiekben csak egy kicsi szegmensét érintettük az elmúlt hat esztendő feladatainak és eseményeinek. Beszélgetésünk végére érve püspök úr mit üzen utódjának, mit tartson szem előtt?

Útravalóként csak azt tudom mondani, hogy a püspöki tisztség, a püspöki szolgálat az tényleg szolgálat. Nem magunknak, hanem annak szolgálunk, aki elhívott bennünket. Elsősorban nagyon fontos az Úr Jézussal való élő kapcsolat, mert így lehet kérni a szerinte való megoldást is a felmerülő problémákra. Szívünk szeretetében kell hordozni azt a közösséget – az egész egyházat – amely a vezetőkre bízatott. Tulajdonképpen a püspöki tiszttel felruházott, megválasztott tisztségviselő számára minden kedves, ami építő az egyházon belül, és mindig bántó az, ha valahol nehézségek, problémák adódnak. De ezeket is meg kell tudni oldani. Azt kívánom, hogy az új vezetőség Istentől kapott bölcsességgel, szeretettel – kérve mindig a tiszta látást – próbálja az egyházat továbbvinni és vezetni itt a földi létben, és hiszem, hogy akkor áldás lesz a munkájukon.

Főgondnok úr, mit tanácsol, mire ügyeljen különös tekintettel az eljövendő főgondnok?

Ahogy a mobiltelefont naponként vagy másnaponként szükséges föltöltenünk, úgy nekünk is szükségünk van napi lelki kapcsolatra: imádkozzon a vezetőség, és szolgálja hűen egyházunkat. Utóvégre látják, hogy az előző szolgálatban levő gárda még itt van, akik próbáltak hűen szolgálni, és ebbe a láncba csatlakozik bele a következő szolgálattevő is egy láncszemmel. Kívánom, hogy a főgondnok bölcsességgel és közös megértésben tudja kormányozni az egyházat a társelnök püspökkel. Dolgozzon, alkosson, szolgáljon, imádkozzon, hogy a főgondnoki szolgálatot becsben tudja viselni napi 24 órában. Látó szemeket és halló füleket kívánok a főgondnoknak, hogy meglássa a presbiterek, gondnokok szolgálatában az aktuális kihívásokat, és azokban tudjon nekik segíteni.

Kálvinista Szemle 2020/12 Fritz Beke Éva

Fotó: Turányi József