Advent járvány idején

2020. december 15., kedd

Advent első vasárnapján a járványügyi szabályok betartásával közös adventi alkamat tartottak a Barsi Református Egyházmegye lelkipásztorai a garamsallói református templomban.

Az idei ádvent más, mint az eddigiek, ahogy az egész évünk más és valószínűleg a karácsonyunk is. Nemcsak azért, mert az ember változik, hanem a világ beteg. Fertőzések, kórházak, halál, intézkedések, rendelkezések ma, amik holnap már másként hangzanak, tiltások, lezárások, 6 emberes istentisztelet, karantén-egyre több ember, család számára, tesztelések, aztán megint más.Mindez rányomta, rányomja a bélyegét az egyházi életünkre is. Annyi mindent terveztünk még az év elején, minden szinten. S alig valami valósulhatott meg mindebből. Igaz, ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik, a szolgálat új módjait és eszközeit tanuljuk, de attól még a közösség hiányzik. Hiányzott, ahogy a nagyobb egyházmegyei alkalmak is.

Istennek hála, az adventünkben mégis megvalósulhatott egy alkalom a barsi egyházmegyében. Advent első vasárnapján, Garamsallón tartatott az egyházmegye adventi istentiszteleti alkalma. Nem voltunk annyian, amennyien egy-egy egyházmegyei alkalmon összejövetelen, de ez érthető is.

A helyi lelkipásztor köszöntése után Révész Csilla tiszteletesasszony elénekelt egy gyönyörű adventi dicséretet. Ficzere Tamás nyitrai lelkész imádsága után Révész Tibor zselízi lelkipásztor szószéki igehirdetése következett az adventi várakozásról, majd a liturgiai részt Dukon András pozbai lelkész imája zárta.

Egy adventi vers hangzott el Túrmezei Erzsébettől, majd dicsőítő ének hangszeres feldolgozásban. Gitáron Doncs Zsombor és fuvolán Klukon Adél játszott.

Az egyházmegyei alkalom Kassai Gyula esperes ünnepi gondolataival fejeződtek be.  Szeretetvendégségre nem volt mód. Arcmaszkban ültünk, de együtt voltunk Isten házában, az Ő igéje mellett. Soli Deo gloria!

Ambrus Erika

Kép: Mente Róbert

Népszámlálás 2021

események továbbiak →