Jézus Krisztus példázata egy távolba utazó előkelő emberről beszél, aki mínáit, vagyis pénzbeli vagyona egy részét osztja szét tíz szolgája között. Ő a távolba megy, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, de szolgáit mégsem hagyja ott nincstelenül. Tíz szolgának tíz mínát oszt szét egyesével. Majd visszajön és számon kéri őket, hogy ki hogyan kereskedett. Jézus ezt a példázatát ráadásul eszchatologikus szövegkörnyezetben mondja el, vagyis egy olyan helyzetben, ahol a hallgatósága a véget, a végidőket várta. Mert közel volt Jeruzsálem, közel volt szenvedéseinek helye.

Mindezt olvasva mi is hasonló helyzetben látjuk magunkat. Mintha az Úr elutazott volna, elköltözött volna, ránk hagyott volna egy-két fillért, és most is azt várná, hogy gazdálkodjunk, kereskedjünk, ne fecséreljük el ezt a karanténba, járványba ágyazott időt.  Mintha keveset osztana, és sokat várna.

Ahogy azonban végig olvassuk ezt a példázatot, látjuk azt, hogy a külföldről hazatérő előkelő ember, aki megszerezte a királyi méltóságot, minden szolgáját egyformán kéri számon, hiszen a mínáit is egyformán osztotta szét közöttük. Nem kérdez rá a szolgák körülményeire, nem faggatja ki őket, hogy pontosan hogyan kereskedtek az ő távollétében.  Nem kérdezi, hogy: Te mire vállalkoztál? Milyen körülmények között éltél? Egyedül voltál? Beteg voltál? Magányos voltál? Kirándultál? Otthon maradtál? Féltél a járványtól? Otthonról nézted az istentiszteleteket és vártad, hogy vége legyen már ennek a kényszerhelyzetnek?  Szörföltél a közösségi oldalakon és meg se vártad, hogy vége legyen az egyik igehirdetésnek már kattintottál a másikra? Jártad a boltokat, hogy mindenféle tartós élelmiszert felhalmozz? Varrtál szájmaszkot, vagy nem? Otthoni karanténban a házad egyszerre volt iskola, zeneiskola, kórház és templom? Imádkoztál, hogy minél előbb legyen vége ennek az egésznek, és Isten hatalmas keze gyógyítson végre? Az evangélium egyszerűen ezt mondja: magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.

 Ki hogyan kereskedett…  Meg akarta tudni, hogy ki hogyan tudta „túlélni” a gazda távollétét abból az egy mínából, ami nem számított egy mesés összegeknek. Ez a fő kérdése Jézus példázatának. Hogyan tudunk túlélni, hitben megélni és átélni bármilyen olyan vészhelyzetet, amikor Isten távollétét tapasztaljuk meg. Ki hogyan fogja fel, ki hogyan kereskedik, ki mire váltja be az Úr vagyonát?! A hangsúly nem a pénz mennyiségén van, hanem használatán, illetve azon a nyereségen, amelyet hoznia kellene. Jézus elmondja, hogy ez az előkelő úr határozottan kedvezni akar a szolgáinak: elfogadja a tízszeres és az ötszörös nyereséget is.  Csak a semmittevésre, a kendőbe göngyölgetésre haragszik. Csak azzal nem tud kiegyezni, aki a félelmetes és könyörtelen, büntető Istenben hisz!

A középkori pusztító járványok idején, amikor a keresztyén emberek sem értették a kórok biológiáját, sokan isteni büntetésnek tekintették azt. Mohóságukért, istentagadó életükért, eretnekségükért és paráználkodásukért. Ebből következőleg úgy vélték, csak az Isten előtti bűnbánat állíthatja meg a ragályt. Nyugat-Európában, különösen a német területeken, ekkor emelkedett fel a flagellánsok testvérisége, akik nagy csoportokban vonultak városról városra, miközben magukat korbácsolva azért imádkoztak, hogy Isten könyörüljön meg az embereken, és szüntesse meg a pestis pusztítását. És éppen ezzel a nyilvános, bár kétségkívül jóhiszemű szolgálatukkal váltak a kór terjesztőivé. Vagyis a látványos önostorozás, a testi önsanyargatás, az utcára vonulás nem segített, sokkal inkább ártott. Nem kivonulásra várt akkor sem az Úr, hanem az ő javainak csendes, akár otthoni, családi kamatoztatására.

Mi segít most rajtunk? Elsősorban az, ha annak irgalmában hiszünk, aki értünk vállalta a megkorbácsolást, aki szembe nézett a legsúlyosabb betegségekkel és tudott gyógyítani a legnagyobb veszedelmek között is. Nézzünk fel Jézusra, aki nem mesés vagyonnal ajándékoz meg bennünket a járvány idején, hanem önmagával, a hit drága kincseivel, hogy abból kereskedjünk, azt forgassuk a szívünkben, abból következzenek irgalmas cselekedeteink.

Tarr Ferdinánd kistárkányi lelkipásztor