E zsoltár a maga teljességében buzdítás Isten dicséretére. A Szentíró hangsúlyozza, hogy a szívből jövő imádság lelkünk lélegzetvétele. Isten gyermekeiként naponta kapcsolatban kell állnunk Teremtő Urunkkal. E meghitt és őszinte kapcsolatra elsősorban imádságaink által kerül sor, melyek lehetnek rövid, akár néhány szóból vagy pár mondatból álló imák és könyörgések. Fontos, hogy mindegyiket a Szentlélek indíttatására fogalmazzuk meg bensőnkben. Komoly intés ez a mai ember számára, akinek sokszor nincs ideje imádkozni, vagy legalábbis ezt állítja. De, akiknek az imádkozás létfontosságú erővel bír, azok időt szakítanak arra, hogy csendes magányukban, vagy családi körben leboruljanak Teremtőjük színe előtt, s könyörögjenek Hozzá lélekben és igazságban.

Amikor gyermeki lelkülettel leborulunk Isten szent színe előtt, akkor kifejezzük iránta érzett hálánkat és alázatunkat. Ezekkel a szívünkből fakadó őszinte érzésekkel közelítünk Teremtőnk felé. Nemcsak mi, hanem az ószövetségi korban élt istenfélők is minden alkalommal hálatelt szívvel borultak le az Úr színe előtt, hogy így fejezzék ki iránta való hálájukat. Mózes, Eliézer (nevének jelentése: az Úr az én segítségem), Józsué, Dávid, Salamon és a próféták is mind arccal a földre borulva imádkoztak az Úrhoz. Mindnyájan érezték, hogy van miért naponta köszönetet mondaniuk Istennek és tudták, vallották, hogy a Seregek Urának karjaiból őket senki soha ki nem ragadhatja.

Megváltó Jézusunkról is feljegyezte a rendkívül művelt orvos-evangélista Lukács, hogy a Gecsemáné kertjében térdre esve imádkozott. Pál apostol is így cselekedett, amikor Krisztus szeretetének ismertetéséről tett tanúbizonyságot az Efézusi levélben: meghajtotta térdét az Úr előtt. (3,14) Jól tudjuk, hogy az Úr szemében nem a külsőség fontos, hanem az, ami az emberi szívben van. De mégis kedvét leli abban az Úr, ha alázatos magatartással közelítünk felé, akárcsak a gyermek az ő szerető és gondviselő szülei felé. Elvégre a Szentháromság Istenhez emeljük fel szívünket, hozzá könyörgünk, életünk Urához és megtartójához és Megváltójához. Hisszük és valljuk, hogy Isten szent és örök, hogy ennek alapján kell viselkednünk, ehhez kell tartanunk magunkat mindenkor, ha Őhozzá közelítünk. Alázattal, térdre borulva imádkozni Istenhez mindenkinek ajánlatos és helyénvaló.

Ezzel fejezzük ki Atyánk iránti tiszteletünket, szeretetünket és odaadásunkat. Dániel próféta történetét bizonyára mindnyájan jól ismerjük. A Szentíró feljegyzése szerint a Babilonban nagy karriert befutott Dániel napjában háromszor térdre borulva imádkozott szobája nyitott ablakánál, Jeruzsálem felé fordulva. Akkor is így tett, amikor tudta, hogy ellenségei bármikor rátörhetnek és Istenbe vetett hitéért az életével fizethet. Mégsem ijedt meg, mert számára Isten szent közelsége mindennél fontosabb volt. Mi vajon tudunk térdre borulva imádkozni Urunkhoz? Nem tűnik-e ez régies magatartásnak, amit ma kevesen gyakorolnak? Adja az Úr, hogy mindannyian, családtagjainkkal együtt tudjunk térdre borulva könyörögni Őhozzá, aki Édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban. Az Úristen előtt ez kedves cselekedet és megáld minket érte.

Fontos megtanulnunk gyermeki alázattal és őszinte szívvel imádkozni, kikérni mennyei Atyánk véleményét mindennapi dolgaink végzéséhez, legyenek azok események, döntések, elhatározások. Ha kíváncsiak vagyunk Isten véleményére, akkor türelmesen várunk az Ő atyai válaszára, s kegyelmes vezetésére bízzuk magunkat. Adja az Úr, hogy bármikor imádkozunk, az Ő gondolatainak megismerésére törekedjünk, mely a Szentlélek gyümölcse. S ha őszinte szívvel kérjük mindezeket, akkor az Úr megadja ezeket nekünk az Ő Szent Fia, a mi Szent Megváltónk érdeméért. Ámen.

Kozár Péter garanyi lelkipásztor