Dr. Adorján Gusztáv Tamás búcsúztatása

2020. november 04., szerda

DR. Adorján Gusztáv Tamás főigazgató, önkormányzati képviselő, egyházkerületi főgondnok, Nyíregyháza díszpolgára, 2020. október 21-én, életének 67. évében örök nyugalomra tért. Búcsúztatására a református egyház szertartása szerint 2020. november 11-én, szerdán 12 órakor kerül sor a nyíregyházi Északi temető főravatalozójában (Nyíregyháza, Pazonyi út 5.).

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség dr. Adorján Gusztáv Tamást saját halottjának tekinti, és osztozik a család gyászában. Adorján Gusztáv Tamás életrajza

Adorján Gusztáv 1954-ben született Kérsemjénben, ahol édesapja lelkészként szolgált. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1972-ben, de egyházi kötődése miatt csak két évvel később vették fel az orvosi egyetemre, diplomát 1980-ban szerzett. Az egyetem elvégzése után a nyíregyházi Megyei Kórházba került a szülészet-nőgyógyászati osztályra, ahol később főorvosként dolgozott.

2010 júliusában kinevezték a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 2015 februárjától az Intézmény főigazgató főorvosa lett. Egy évvel később Nyíregyháza díszpolgárává választották. Elhivatott orvos volt, szakmai felkészültségét országszerte elismerték. Több társaság, egyesület, alapítvány vezetőségi tagja volt, aktív közéleti és egyházi tevékenységet folytatott. Nyíregyházán egyéni önkormányzati képviselőként is dolgozott városáért. Az utóbbi években a FIDESZ városi frakciójának vezetője volt.

Emellett aktív szerepet vállalt egyházunk életében, három cikluson keresztül volt presbiter a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben, 2015-től pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoki tisztségét töltötte be.

reformatus.hu

Népszámlálás 2021

események továbbiak →