Az ige vigasztalása és az imádság sokat segített

2020. október 30., péntek

Még mindig sokan kételkednek, illetve tagadják a koronavírus létezését, ezért megkérdőjelezik az ezzel kapcsolatos korlátozó intézkedéseket. Mások viszont az egészségük és mások védelmében igyekeznek betartani az előírásokat. A két nézetet képviselők sokszor feszülnek egymásnak a világhálón, a vírus tagadók még a konkrét eseteket is megkérdőjelezik, hiteltelennek, kitalációnak tartják, mivel azok nem a saját családjuk vagy ismerőseik körében történt. Az alábbiakban a koronavírus betegségen átesett református lelkipásztor meséli el a történetüket.

Amikor a koronavírus miatt 2020. március 12-én elrendelték az istentiszteletek szüneteltetését, és nagyon sokakban ott volt a félelem és a bizonytalanság, azonnal azon kezdtünk gondolkodni a szintén lelkész férjemmel, hogyan lehetne az Isten vigasztaló üzenete nélkül maradt gyülekezeti tagjainkat bátorítani. Ahogyan más, úgy mi sem tudtunk semmit erről a vírusról, de azt igen, hogy fizikai egészség megőrzése (otthonmaradás, maszkviselet, távolságtartás, kézmosás) mellett a lelki egészségvédelemre is nagy szükség van. Talán ez az, amiről a legkevesebbet beszéltek és beszélnek.

A vírus első hulláma óta betartottunk minden egészségügyi előírást. Amikor kellett otthon maradtunk, maszkot varrtam a családnak és viseltük, kezet mostunk, fertőtlenítettünk, ha valahová beléptünk. Közben folyamatosan imádkoztunk a betegekért, az orvosokért és ápolókért, a gyülekezetünk és családunk tagjaiért. Hálásak voltunk az Úrnak, amikor, ha szigorú feltételekkel is, de végre újra együtt lehettünk az istentiszteleteken. Gyülekezeteink azok közé tartoznak, akik végig maszkot viseltek az alkalmakon, még a legnagyobb nyári melegben is.

A nyári szünetben két családi kiránduláson voltunk. Idehaza Zsolna környékén, majd külföldön. Az itthoniról később kiderült, hogy a legfertőzöttebb területek egyike lett. Külföldről hazatérve pedig azonnal regisztráltuk magunkat tesztelésre és önkéntes karanténba vonultunk. Öt nap elteltével kellett mennünk mintavételre, két nappal később megérkezett mindannyiunk negatív eredménye.

Három héttel később, szeptember elején jelentkeztek rajtam a betegség tünetei, tehát már szűkebb pátriámban fertőződtem meg. Napközben időnként hurutosan köhögtem két napig, de más tünetem nem volt. Majd a harmadik nap délutánján hőemelkedésem lett, később lázam, rázott a hideg, izomfájdalmat éreztem és gyengeséget. Tudtam, hogy valamilyen vírus okozhatja, mert akkor szokott izomfájdalmam lenni. Olyankor az orvosom pihenést, sok folyadékot, szükség esetén lázcsillapítót szokott javasolni. Így tettem hát most is. A lázcsillapítónak köszönhetően négy óra múlva már csak enyhe hőemelkedésem volt, másnap már az sem.

Egy évvel ezelőtt ezekkel a tünetekkel nem mentem volna el orvoshoz, hanem néhány napig otthon maradtam volna. Most azonban úgy gondoltam, hogy mások iránti felelősségből megvizsgáltatom magamat. A kezelőorvosom kezdődő légcső- vagy tüdőgyulladásra gyanakodott. Ő tanácsolta, hogy végeztessem el ismét a tesztet, mivel a gyülekezetben is és a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán is sok emberrel találkozom. Így, ha minden rendben, egy hét múlva nyugodt lelkiismerettel mehetek ismét emberek közé.

Délután megpróbáltunk regisztrálni ismét azzal a Covid-pass-szal (Ez egy 9 jegyű azonosító melyet első alkalommal kap az ember PCR teszt esetén, mely biztosítja a tesztelt személy anonimitását), amit az első alkalommal is kaptunk, de a rendszer többszöri próbálkozásra sem engedett jelentkezni, állandóan elutasított az első vizsgálat negatív eredményét alapul véve. Más talán ennyiben is hagyta volna a dolgot, mi azonban felhívtuk azt az információs számot, amelyet a kormány által létrehozott koronavírussal kapcsolatos internetes felületen találtunk. Azt tanácsolták, hogy a kezelőorvosom jelentsen be mintavételre. Ez másnap megtörtént, harmadnap kellett mennem tesztelésre. Addigra már jól éreztem magamat, bár egy kicsit még gyenge voltam és köhögtem. És bár alapinformációink már eddig is voltak a vírusról, mélyebben csak most kezdtünk vele foglalkozni.Másnap, péntek délután telefonon felhívtak a Járási Közegészségügyi Hivatalból és közöljék, pozitív lett a PCR tesztem. Megdöbbentem, hiszen sem a mi, sem a barátaink és ismerőseink körében nem volt még senki, aki találkozott volna pozitív emberrel, vagy ismert volna ilyen személyt. Bevallom megijedtem és félelem vett erőt rajtam, hogy mi lesz most? Közölték, hogy aznaptól számolva az egész családnak tíz napig karanténban kell maradnia velem együtt és a többieket is behívták tesztelésre. Kikérdeztek, hogy tíz napra visszamenőleg kikkel találkoztam, volt-e rajtunk maszk, mennyi időt töltöttünk egymás társaságában (meg kellett adnom az ún. kontakt személyeket). Férjem és a gyermekeink hét nappal később, szerdán voltak mintavételen, csütörtökön a férjemet is felhívták, hogy pozitív lett az eredménye. Aznaptól számolva újabb tíz nap karantén várt ránk. Annak letelte után újból mehettünk volna emberek közé, mi azonban úgy gondoltuk, hogy végeztetünk egy ellenőrző tesztet a környezetünk megnyugtatására, hogy már biztosan negatívak vagyunk, illetve, hogy nem fertőződtek meg a gyermekeink. Ezt sem volt egyszerű elintézni, de Istennek legyen érte hála, mindannyian negatívak voltunk.

Az ismert súlyos tünetekhez képest férjemnek és nekem is enyhe lefolyású volt a betegségünk. Számomra ez a betegség inkább lelkileg volt megterhelő, mint fizikailag. Akarva akaratlanul önmagunkhoz kötöttük a környeztünkben felmerült fertőzéseket. Nekem nehéz volt feldolgoznom, hogy akaratomon és tudtomon kívül mást is megfertőzhettem. Hogy pl. az egész család hetekre karanténba kerülhetett a fertőzésem miatt. Főként, ha van, aki esetleg azt mondja, hogy felelőtlen voltam. Hiszen, ha csak belegondolok, hogy egy lelkipásztor csak egy hét alatt mennyi emberrel kerül kapcsolatba. Istentisztelet, úrvacsora, temetés, hittan, bibliaóra stb.

Itt kerül elő a lelki egészség kérdése. Le tudom-e tenni Isten kezébe ezt a dolgot is, vagy csak őrlődöm rajta, gyengítve vele a szervezetemet is? Én megtapasztaltam, hogy az ige vigasztalása és az imádság sokat segít a gyógyulásban.

Nagyon sok múlik a környezeten is. Azon, hogy érezze a beteg, gondolnak rá: írnak neki, hívják, imádkoznak érte. Ez lelkileg erősít és fontos a gyógyuláshoz. A lelki gyógyuláshoz. Bennünket sokan hívtak. Nem volt olyan nap, hogy ne kaptunk volna 2-3 telefont, sms üzenetet vagy e-mailt gyülekezeti tagoktól, szolgatársaktól. Ezek nagyon jól estek, megerősítettek. Ezúton is még egyszer köszönjük mindazoknak, akik imádkoztak értünk, gondoltak ránk, lelkileg támogattak bennünket.

Számomra sokat jelentett és egészen új megvilágításba került ez alatt az időszak alatt a következő ige: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) A Covid-19 egy vírus, ami megbetegít, de ki lehet belőle gyógyulni. Természetesen, minden ember szervezete másképpen reagál rá, ahogyan minden más megbetegedésre is. A tőlünk telhető módon mindent meg kell tennünk, hogy másokat ne veszélyeztessünk, azonban nem szabad a tőle való félelemben élnünk az életünket. Nekünk hatalmas Urunk van, aki megengedheti, hogy beleessünk, de van ereje meggyógyítani is belőle, ha úgy látja jónak. És ezt az erőt adja nekünk is ahhoz, hogy szeretettel tudjunk támaszai lenni azoknak, akik elesett állapotban vannak. Végül pedig a józanság lelkét is kaptuk, hogy se a vírustagadók, se a félelemben élők oldalára ne essünk át, hanem józanul és egymás iránti felelősséggel tudjunk élni.

Szénási Lilla martosi beosztott lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar tanszékvezető tanára 

Fotó: gyülekezeti archív

Népszámlálás 2021

események továbbiak →