Én meg gondozom őt – A marcelházi református árvaház története

2020. október 23., péntek

A felvidéki reformátusok két világháború közötti történetében kiemelt helyet foglal el a Komáromtól mintegy tizenöt kilométerre fekvő falu, Marcelháza. A helyi lelkésznek és a kis református gyülekezet kegyes híveinek köszönhetően itt jött létre a szlovenszkói és kárpátaljai reformátusok első felekezeti árvaháza, mely egyúttal a korszak legjelentősebb református ébredési mozgalmának, a kiskoszmályi mozgalomnak a kezdetét is jelentette.

„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be…” (Mk 9,37)

1928. márciusában 25-én, egy napsütötte vasárnap délután – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – a gyülekezet lelkészének, Nehézy Károlynak a parókiáján gyűltek össze bibliaórára a buzgóbb hitű egyháztagok. Mindenki elmondta az aznapi aranymondását, melyet annak rendje és módja szerint meg is vitattak. Ezt követően sorra került a lelkész aranymondása is: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett?” (Mt 2,2). A beszélgetés során arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus nemcsak a mennyben van test szerint is jelen, hanem itt a földön is. De milyen formában? – merült fel a kérdés. Egy lány adta meg a választ egy bibliai idézettel: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be… (Mk 9,37). Tehát valahányszor elhagyott kisgyermeket látunk, akkor ennek alakjában Jézus jár testet öltve köztünk.” „Ezekután ki adna szállást, ki adna élelmet, és ki gondozná őt?” – hangzott a lelkipásztor kérdése. Mindenki érezte, hogy nem lehet játszani a szavakkal, mert azoknak súlyos és visszavonhatatlan következményei lesznek. Ekkor a lelkész felesége szólalt meg: „Én adok neki szállást is, élelmet is”. „Én meg gondozom őt” – szólalt meg egy árva lány, aki már évek óta a lelkész családjánál lakott. És ezzel megszületett az árvaház.Az első két árva április 2-án költözött be az árvaházba, pontosabban, az annak helyet biztosító parókiára. Kezdetben meglehetősen rossz körülmények uralkodtak az intézményben, volt olyan eset, hogy a patkánylyukból kellett reggelre visszaszerezni valamelyik árva ruhadarabját. Az árvaház felállításának híre hamar elterjedt a környező településeken, és mivel mindenütt volt kallódó árva vagy gondozásra szoruló gyermek, így az intézmény lakóinak a száma is gyorsan növekedett.

Az 1929-es év számos változást hozott az árvaház életében. Áprilisban megkezdődött a régi lelkészlak bontása és az új építése. Az ekkora már nyolcra szaporodott kis gyermekseregnek és nevelőjüknek külön épületet kellett keresni. Egyre sürgetőbbé vált az árvaház saját lábra állítása gazdasági szempontból is, addig ugyanis a lelkészházaspár saját költségen kosztolta az árvákat, ruházatukat és egyéb szükségleti cikkeiket pedig a helyi, valamint a velük szoros kapcsolatot ápoló lévai és az evangélikus felsőszeli bibliakör tagjai biztosították. Ők együttesen kötelezettséget vállaltak azért is, hogy ha az árvaház valamilyen oknál fogva feloszlana, az árvákat nem hagyják sorsukra, hanem magukhoz veszik és felnevelik.

Az egyik helyi presbiter csekély összegért bérbe adta kétszoba-konyhás házát az árvaház számára, így a parókiáról 1929 áprilisában ide költöztek az árvák.

Az árvaház fejlődésével párhuzamosan egyre több adomány érkezett, mely előrevetítette egy olyan nagyobb épület megvásárlásának a lehetőségét, mely – az alapítók eredeti elképzelésének megfelelően – már nemcsak árvaházként, hanem számos egyéb belmissziói tevékenységnek a központjaként is működött volna. Az új épület megvásárlásának a jogi hátterét biztosította az 1930-ban létrehozott Béthel Egylet.

Az egyletre hamarosan szükség is volt, mivel a Barsi Református Egyházmegye anyagi támogatásával 1931. július 2-án a Léva melletti Kiskoszmályon sikerült egy megfelelően tágas kastélyépületet vásárolni. Az immáron húsz árva és három nevelő költöztetése július 23-án zajlott. A marcelházi gyülekezet tagjai sírva búcsúztatták a szívükhöz nőtt kis árvákat. A Kiskoszmályba való költözéssel új korszak vette kezdetét az árvaház történetében.

Galó Vilmos, Kálvinista Szemle 9/2020

események továbbiak →