Igemagyarázat – Zsolt 62,2-3,8-9

2020. október 18., vasárnap

„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk.”

Ezekben a napokban arra lettem figyelmes, hogy csendesebb lett körülöttünk sok minden. Kevesebb autó-zaj hallatszik a falunk utcáján, szinte alig lehet látni embereket, mert mindenki a maga otthonában végzi a „nem igazán megszokottnak” mondható dolgait.

A Bibliát olvasva éppen a Zsoltárok könyve került elém, amely hiszem, hogy emberi életünk minden helyzetében, minden körülmény közepette bátorító, hitet ébresztő és elgondolkodtató erőforrás lehet mindannyiunk számára. Mert nekünk, Testvéreim szükségünk van az isteni szóra, az útmutatásra, mert olyan sokszor meggyengülünk, elerőtlenedünk, nem látjuk a kiutat és olykor-olykor úrrá lesz rajtunk a félelem és a hitetlenkedés.

Amikor elolvastam a 62.zsoltárt, akkor megpillantottam, hogy ennek a zsoltárnak a címe: „Megnyugvás Istenben” Maga a zsoltáros is, Dávid sok mindent átélt és megtapasztalt élete során. Mégis az Istennél talált megnyugvást, csendességet, Ő hozzá menekült, bármi érte őt. Dávidhoz hasonlóan vajon mi, ma élő keresztyén emberek mit teszünk? Hogyan viselkedünk 1-1 élethelyzetben? Kit keresünk, ha baj, nehézség, betegség tör ránk? Úgy hiszem ezek nagyon fontos kérdések, melyekre nekünk választ kell adni.

Mert nagyon sokszor emberi dolgok, lehetőségek után futunk- hátha megoldódik a helyzetünk. De az Istenben bízó ember, akinek fontos az Isten, az Ő véghetetlen kegyelme és gondviselő szeretete- az az ember megtapasztalja a mindennapokban: hogy „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” /Zsolt.46,2/.

Milyen jó, hogy Isten kiváltságot adott nekünk: hiszen mi kereshetjük Őt, Elébe járulhatunk, letehetjük Elé a mi terheinket, megtalálhatjuk Nála életünk célját, megerősödhetünk és békességet találhatunk Nála.

Mindezt úgy kaphatjuk meg, ha valóban kitárjuk szívünket Őelőtte és imádságban kérjük Tőle mindezt.

Uram, a csendre vágyom! – van, amikor ezt mindannyian kimondjuk, mert a csendben az Isten magát ajándékozza nekünk és Ő akar hozzánk szólni Igéje és Lelke által. Járja át szívünket most is ez a bizonyosság, amit a zsoltáros így fogalmaz meg: Mert „csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig”.

- kősziklám, ami azt jelenti, hogy egy biztos alap, egy biztos pont az életemben,

- szabadítóm, hiszen nincsen más, aki megszabadítana engem minden bűntől és nyomorúságtól és

- erős váram, ami egy olyan támasz, ami mellett nem inoghat meg az életem.

Milyen jó ezt hallani, de nemcsak meghallani, hanem átélni ezekben a napokban, amikor oly sok minden másképpen alakul, amikor úgy érezzük, hogy felborult körülöttünk sok minden. Bízzunk Istenben, az Ő kimondhatatlan szeretetében, hiszen Ő képes volt Fiát, Jézus Krisztust is értünk feláldozni a golgotai kereszten, hogy mi el ne vesszünk, hanem életünk legyen.

Ezért jó, ha minden nap oda járulunk imádságunkkal az Úr Isten elé, hogy a csendben megtapasztaljuk az Ő áldásait, mindazt, amit nekünk ajándékoz. Ahogyan egyik költőnk ezt megfogalmazta versében:

Oly jó Istenre csendben várni –
Istennel rövid a messzi út,
hisz nemcsak az út, a cél is Ő,
s nem veszít időt, ki várni tud.

Oly jó Istenre csendbe várni,
gyermekként, boldog önfeledten;
nagy műve rejtett s titok úgy is
amit cselekszik keze csendben,

Oly jó Istenre csendben várni,
a világ bármit is felelne…
Ajándéknál is nagyobb néha
a várás győzelmes kegyelme

Együtt valljuk mi is a zsoltárossal: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.”

Adja Isten, hogy ez valóban így legyen! Ámen.

Nagy Andrea hanvai lelkipásztor

események továbbiak →