Ha nem lesz lelki megújulás, akkor jövő sem lesz

2020. szeptember 11., péntek

„Tavasztól őszig minden nap átjövök a templomba, kitárom az ablakokat, ajtókat. Szeretek itt lenni. Ezekben a padokban ültek az elődök, hallgatták az igehirdetést. Engem áthat ennek a szakrális térnek a kisugárzása. S valóban nagyon szép Árpád-kori templomunk van, amit meg kell őrizni az utókor számára. Ezért meg is tesz mindent a gyülekezet. De a lényeg nem ezen van, hanem a minket szerető Úr Istenen” – vallja Varga László lelkipásztor, aki tizenhét éve szolgál a lakszakállasi-szilasi gyülekezetben.

A Komáromot és Pozsonyt összekötő 63-as főút leágazásánál található település Lakszakállas és Túriszakállas egyesülésével jött létre, s csaknem teljesen egybeépült a szomszédos Szilassal, de hozzá tartozik Madérrét is. A falu közepén egymás mellett áll a református  és a katolikus templom. Velük szemben a református parókia, mellettük az egykori Amádé család kastélya. A községi hivatal is ebben a háromszögben található, de az iskola és óvoda is. A  településen 1250-en élnek. Az egykor szintiszta református faluban ma már csak a lakosság harmada vallja magát ehhez a felekezethez tartozónak.Az Árpád-kori református templom

„A teológia elvégzése után tíz hónapig voltam helyettes lelkész Megyercsen, majd Lakszakállasra helyeztek. A gyülekezet időközben megszeretett,  meghívott lelkipásztorául. Azóta itt vagyok. Az előző helyen eltöltött időszak azonban meglehetősen kevés tapasztalatot adott, de első feladatomnak a gyülekezetépítést tartottam. Ehhez fel kellett mérnem a terepet, hová kerültem, milyenek a lehetőségek. Ami nem volt könnyű, főleg a közösség múltja miatt.  Idekerülésem előtt közel ötven évig ugyanis nem volt megválasztott és itt lakó lelkésze. Ez pedig elég nagy nyomot hagyott a hívekben. Sok minden leépült, megszűnt, holott egy nagy múltú közösségről van szó. Erről mesél nemcsak a templom története, hanem a gyülekezet lelki élete is. Ugyanakkor mindig ott volt bennem az a vágyakozás is, hogy az Úr Isten megáldja a közös szolgálatunkat, és megújulhatnak a látható tárgyi elemek:a parókia és a templom“ – idézi fel a kezdeteket a madari származású lelkipásztor. Elmondja, hogy nem egyedül kellett hozzálátnia ezeknek a feladatoknak, bár ma már kis létszámú a gyülekezet,  de az aktívakra, akik nélkül nem is lehetne gyülekezetet építeni, mindig számíthatott.Varga László lelkipásztor

„Ehhez szükséges volt a felülről, az Úr Istentől jövő erő, amely biztatást ad a szolgálathoz. Mivel a gyülekezet építése a kisgyermekekkel kezdődik, azonnal felvettem a kapcsolatot a helyi és a szilasi /Lakszakállas társegyházközsége/ óvodával, s azóta – egy év kivételével – hetente fél órát töltök velük – mindkét helyen. Úgy alakította az Úr Isten, hogy a nagyon pici gyerekektől is sok erőt lehessen kapni. Bár elég távol áll tőlem az óvodai hitoktatás, mert ehhez külön karizma szükséges, s nem is hiszem, hogy nekem ez megadatott, de ettől függetlenül közöttük vagyok. Sőt, nagyon élvezem! Óriási kihívás egy férfi embernek, negyven évesen óvodába menni. De van egy hathúrú gitárom, ami nagy segítségem. Az ódodások pedig nagyon szeretik, ha zenélek nekik“ – eleveníti fel a gyerekek közötti szolgálatát. Megemlíti azt is, hogy nemcsak az óvodákkal, de a falu vezetésével is jó az egyházközség kapcsolata. Támogatják őket mindenben, amire csak szükségük van.

Itt állt az egykori református iskola. A telek egy csere révén hamarosan visszakerül a gyülekezethez

„Ez egy nagyon nehéz múltú gyülekezet, ami megterheli a jelenünket, hiszem, hogy az Úr Isten ezt tudja és látja. Sok mindent előkészített úgy, hogy az évszázadok során is megmaradjon itt a gyülekezet. Mikor idekerültem, nem voltak bibliaórák. Először a felnőtteknek, majd a fiataloknak indítottuk el, később fiatal nőkből álló 15 tagú énekkar is alakult. A próbák elején volt egy igei bevezetés, beszélgetés is az énektanulás vagy gyakorlás közben. A férfiakkal már nehezebben találtam meg a hangot. Egyébként ők zárkózottabbak is“ – mondja az új szolgálati területek bevezetésével kapcsolatban, hozzátéve, hogy az iskolában hittant tart a tanulóknak. „Az Úr Isten itt is mindent szépen előkészített, mert soha nem volt semmilyen gond emiatt az iskola vezetésével. Hallottam több lelkésztől és hitoktatóktól is, hogy bizony harcolniuk kell a hittanórákért. Itt viszont semmi nem akadályozta ezt, inkább támogatták“.

A református parókia

Lakszakállas három kicsi falu egyesítésével jött létre, itt van a templom és a parókia is. Az egyházközség társegyháza Szilas, ahol mintegy ötszázan élnek. A két falunak együttvéve ma már alig a harmada református. Ez egy érdekes jelenség, mert a reformáció után, az 1560-es években szinte mindkét falu reformátussá vált. A földesúr viszont megmaradt katolikusnak, aki meghatározta a falu arculatát, s folyamatosan telepített is be katolikusokat. Ezért fokozatosan lecsökkent a reformátusok száma, a katolikusok lettek túlsúlyban. „Most kisebbségben vagyunk, pedig a múltunk a miénk. Viszont jó a kapcsolatunk a helybéli katolikus gyülekezettel, egymást tiszteljük, vannak közös alkalmaink. Ökumenikus istentiszteletek alkalmával előfordult, hogy a templomunkban többen voltak, mint a reformátusok“ – eleveníti fel a múltat Varga László, aki elmeséli, hogy az 1268-ban román stílusban épült Árpád-kori templomuk, amelyet korábban a katolikusok használtak, a falu szélén épült fel, de ez most már a település közepe. Évszázadok során pedig az út fokozatosan feltöltődött, s ezért van az, hogy a  templomkertbe le kell menni. Mivel a reformáció idején szinte az egész falu református lett, így a helyiek továbbra is ragaszkodtak a templomukhoz. De ne gondolja senki, hogy csak úgy elfoglalták a templomot, hanem azt rendje és módja szerint megvásárolták. Sőt, több királyi levél is merősíti, hogy ez a templom a reformátusoké. Egy 1646-ból származó, Tokaj várában írt levél is erről tanúskodik, amelyben megerősítik királyi szándékkal, hogy a templom a laki reformátusoké. Az 1562-es katolikus vizitáció alkalmából, amikor Esztergomból jöttek felmérni az egyházmegye állapotát, pedig szomorúan állapítják meg, hogy a túriszakállasi katolikus plébánián már nincs pap, az itteniek elzavarták.A gyülekezeti terem, itt tartják a felújítás alatt az istentiszteleteket

Érdekes az is, hogy a református templom szomszédságában emelték fel a katolikusok az új templomukat. Állítólag azért esett erre a területre a választás, mert nem messze tőle található az Amádé családhoz tartozó kastély, melynek ura annak közelében szeretett volna magának házi kápolnát, illetve a megmaradt, majd behozott katolikus híveknek kápolnát emelni. Mellesleg a kastélyt és a templomot egy folyosó is összekötötte, amelyet pár évtizeddel ezelőtt eltávolítottak. „Az első református lelkésznek nem tudjuk a nevét, de a reformátussá lett hívek nagyon gyorsan iskolát alapítanak. 1614-ben itt szolgált vendég igehirdetőként Szenczi Molnár Albert. Akkoriban nagyon felgyorsultak az események, amit bizonyít az, hogy a katolikusból lett református hívek a templomot megvásárolják, mivel azt teljesen magukénak érezték. Így tekintenek rá a jelenkori hívek is, hogy ez az övék. A lakosság ugyan vallást váltott, de kitartottak a hitünk mellett és megőrizték az utókor számára a templomukat“ – magyarázza a hívek kapcsolatát az Árpád-korból származó templomhoz a lelkipásztor, aki a statisztikai adatokból kiindulva elmondja, hogy az elmúlt száz évben folyamatosan csökken a falu lakossága, s vele párhuzamosan a reformátusoké is. Száz évvel ezelőtt több mint hétszáz református élt a településen, most már csak 340 szerepel az egyházközség nyilvántartásában.Lelkészsírok a templom kertjében

„Sokan lemorzsolódtak. Egyrészt ez összefügg a demográfiai mutatóval, az alacsony születési számmal, s az elvándorlással is. Mellesleg egyre kevesebben ragaszkodnak a hitükhöz. A nyugati világ, a jóléti társadalom, s nem utolsó sorban a hittől való elidegenedés ehhez mind hozzájárult. Hogy nem vállalják fel azt, ami az ősöké volt. Ez erőben és minden másban is megmutatkozik, akár a gyülekezet tulajdonában lévő épületek  állagában is. Igen, az egyházközségé a templom, de leginkább magáénak az a kis csapat érzi, akik aktívan részt vesznek a gyülekezeti életben. A falu nagy többsége viszont annyira nem érzi ezt, s nem is becsülik meg olyan mértékben, ahogyan kellene. De bízom abban, hogy ez még változhat, sőt azon is vagyunk, hogy ez így legyen“.A régi ablak kerete

Varga László idéz a múlt század húszas évekből fennmaradt írásból, amelyet Végh Kálmán tiszteletes vetett papírra, holott akkor még egy nagyon erős református gyülekezet élt Lakszakállason, volt iskolája, s a templomukat is akkoriban újították fel. „Azt vettem észre, hogy az emberek lélekben nagyon távol vannak Istentől”. Már akkor, száz évvel korábban így is látta a gyülekezetet az ott szolgáló lelkésze. S ahol most vagyunk, az sajnos nem az elmúlt harminc évnek a hozadéka, hanem egy sokkal mélyebb történet. Az emberek elszakadtak a hittől. S az az igazság, hogy nem tudunk előhúzni olyan receptet, amely azonnali megoldást adna. Azt látom az egyházunkban is – szélesebb kitekintéssel -, hogy mindenki próbálkozik lokális szinten valamivel, de varázsszer nincs. Itt Lakszakállason azonban pici csodaként élem meg, hogy megadta nekünk az Úr Isten az óvodásokon keresztül, hogy minden leendő felnőtt lakos Istennel kezdje az életét. És ebbe bele lehet kapaszkodni. Így próbáljuk tovább adni a hitet, az Istenhez való hűséget, a ragaszkodást abban bízva, hogy valamikor az Úr Isten megáldja ezt a magvetést. Ez ma még nem annyira érzékelhető, de figyelembe véve a múltat, s a jelen világunkat, hogy vagyunk, létezünk, már ezt is meg tudom köszönni” – mondja a jövőbe vetett bizalommal a lelkipásztor.Az egyik felújított ablak

Majd arról beszél, hogy korábban senki sem gondolta azt, hogy kapunk egy olyan történelmi esélyt, amelyen keresztül felújíthatjuk a rendkívül rossz állapotban lévő épületeinket: a templomot és a parókiát. S ami méltatlan volt az Isten gyülekezeteihez, az most méltóvá vált. Senki sem mondhatja el, hogy ezt én intéztem el. Ez az én érdemem. Megkaptuk ajándékba. Én úgy tekintek lelkileg a gyülekezetre is, hogy megkönyörülhet rajtunk az Úr. Megadhatja azt, hogy ezek az előkészített kicsi emberkék, Isten hívó szavára máshogyan fogják betölteni, talán jobban is a gyülekezeti életet, mint a jelenlegiek.  Minden az Isten kegyelmén múlik. Bízom abban, hogy minden megváltozhat. Én ezért vagyok itt. S ez ad erőt minden reggel felébredni és a szolgálatot a gyülekezetben elvégezni”.A kőből faragott egyik elem

Tíz éve szervez az egyházközség nyáron gyermektábort. Ezáltal egyrészt olyan gyerekeket is el tudnak érni, akik nem reformátusok, nem járnak hittanra, de nem is falubeliek. A gyülekezet azonban teljesen nyitott a gyerekek felé végzett szolgálatra. Sőt, soha egyetlen fillért sem kértek a táboroztatásért, nehogy éppen az anyagiak akadályozzák meg egyeseknek a részvételt, mert a gyerekeknek nemcsak élményt szeretnének közvetíteni, hanem olyan értéket is, amiről másutt esetleg nem hallanának. Ez is a mottójuk a táborokkal kapcsolatban: Élményt adunk, nemcsak értéket. „Az ember sokszor nem is sejti, hogy az Isten mi mindenen keresztül tud munkálkodni. Ő tudja azt, hogy kiknek kell meghallania az üzenetet, s az elvetett kis magocska mikor, milyen időszakban fog szárba szökkeni, hogy annak jó gyümölcse legyen. Mi ebben hiszünk, különben nem csinálnánk”.A felújítás alatt álló templom

Varga László visszaemlékszik arra is, milyen hatással volt rá a családja tökéletlen hitkeresése és Istenbe való kapaszkodása. Azt viszont határozottan állítja, gyerekként sosem merült fel benne, hogy nincs Isten, neki evidens volt, hogy létezik. Ez volt a család hite is. A nyolcvanas évek végén a nővérével és más falubeli fiatalokkal évekig résztvevői voltak a magyarországi tahitótfalui református gyerektáboroknak.  Ahogy mondja, akkor egyfajta spirituális élményt kapott. „Mindaz, amit Istenről tudtam, ott egy felső érintésre teljesen megváltoztatott, valami történt a lelkemmel. Attól kezdve már nem kívül vagyok az Istenen, hanem belül. Belülről értem meg őt. Ez egy pici kis szikra volt, amely mindig kért. Aztán úgy vezetett az Úr Isten, hogy nem is tudtam másra gondolni. Amikor a pályaválasztás időszaka elérkezett, megadta nekem, hogy ne csak tudjam, hanem belülről, szívvel-lélekkel értsem, hogy miért vagyunk itt ebben a világban. Hogy mi az a látható és láthatatlan világ. A szívemig hatolt, hogy Isten innen akar minket kimenteni az ő szeretete által. Én ezért lettem lelkész” – emlékszik vissza a pályaválasztása meghatározó idejére a lelkipásztor, aki vallja, hogy keresztyénnek lenni nagyon nehéz, mert rengeteg kihívás van benne, s bármennyire is nehéz Isten szerint élni, mégis csak így szabad és érdemes. Bár nagyon sok csalódás éri az embert saját maga és a világ miatt is, de vallja, soha nem szabad feladni.Az egyik felújított ablak belülről

Korábban iskolája is volt a gyülekezetnek, de az épülete már nincs meg. A 90-es évek közepén kapta vissza az egyházközség nagyon méltatlan állapotban, mellesleg felújításra szorult a templom és a parókia is. Végül e két utóbbi ingatlan rendbe tétele mellett döntöttek, az iskolaépületre már nem maradt pénz. Kénytelenek volták eladni, amelynek bevételéből törlesztettek egy korábbi tartozást. Az épületet lebontották. Most viszont egy telekcsere kapcsán visszakaphatják a parókia melletti területet egyházközségi tulajdonba. Varga László azt mondja, hogy majd építenek rá valamit, amit majd időben megmutat az Úristen. Korábban volt olyan elképzelésünk is, hogy létrehoznak közösen a katolikusokkal egy Keresztyén Közoktatási Központot. Négy falu vezetősége tárgyalt is erről a lehetőségről, de nem született egyezség. „Úgy vélem, ha ez a négy falu nem tud lelkileg megújulni, akkor nem lesz jövő, nem lesz tartása az embereknek. Elmos bennünket a tenger, mindannyiunkat, kivétel nélkül. Nagyon fontos lenne, hogy ez a hitbeli változás megtörténjen” – fogalmaz a kudarc kapcsán a gyülekezet vezetője.

Lépcsőzetes reneszánsz pasztofórium

Átsétáltunk a parókiával szemben lévő, kőfallal körülvett Árpád-kori templomhoz. Kertjében hét családi lelkészsír található. A legrégebbi az 1600-as évek végétől származik, a legkorábbi pedig néhány évvel ezelőtti. Kiderült, hogy háromszázötven éven keresztül ide temetkezett a falu népe a középkorban. Ha felásnák a templom melletti területet, de akár az út vagy a parókia alattit is, mindenhol sírok, illetve egykori lakszakállasiak csontvázaik kerülnének a felszínre. Név szerint nem tudni, hogy kiket temettek el a falu középpontjában, csak azt, a hét, névvel is ellátott, bár már nehezen olvasható síremlék alatt kik nyugszanak. Van egy olyan elképzelés is, hogy a lelkészsírokat áthelyeznék a templom másik oldalára, az így maradt területet pedig parkosítanák. 

Egy féri fejet ábrázoló kőelem

Belépünk a templomba, amely jelenleg inkább egy építkezési területhez hasonlít. A templom hét ablakát már kicserélték korhűekre. A két gótikus, kézzel faragott és kőalapanyagból készült ablak több mint ötszáz éves, a fennmaradó öt 1936-ban készült az eredetiek alapján, de nem sikerültek annyira jól. A mostani felújítással viszont elérték, hogy a középkorhoz méltó hasonló minőségű és eljárással készült ún. katedrális üvegek kerüljenek a templomra, amelyről a lelkipásztor úgy véli, hogy soha ilyen szépek nem voltak, mint most 2020-ban. Az egyházközség a Teleki László Alapítvánnyal karöltve eredetileg csak az ablakokat szerették volna szakszerűen restaurálni, azonban annyira megtetszett a templom kulturális értéke a felújítás támogatójának és erre a célra a pénzügyi forrás biztosítójának, hogy az eredeti tervet kibővítve megújulnak a belső tér minden eleme. Sőt, ígéretet kaptak arra, hogy a gótikus csillagboltozatnál lévő régi szentélyt is bevonják a felújításba. Mivel a munkák során a szószéket is el kellett távolítani, így azt is felújítják.A kőből faragott elemek, amelyek a régi szentély boltozatát adják ki

„Egyik munka követi a másikat. Ennek mi nagyon örülünk, bár ezáltal elhúzódik a felújítás. Viszont sokkal jobban előbbre jutunk a végső állapot tekintetében. Az elkezdett munkákat még az idén befejezik, s az a reménységünk, hogy jövőre folytatódik a templomhajó belső és külső felújításával, vakolat cserével és újra festéssel. Freskó azonban nem került elő a régi, gótikus vakolatréteg alól. Ez a templom egy pici kis ékszerdoboz. Gyönyörűek a kőből faragott elemek, amelyek a régi szentély boltozatát adják ki, megmaradt az eredeti, régi szentségtartó, a pasztofórium, ami lépcsőzetes reneszánsz, s ez is egy ritkaság a környékünkön. Ha elkészül, akkor még többen fognak minket felkeresni, bár most is vannak látogatóink. De mindig elmondom, hogy én magam is kötődöm a templomhoz, s tavasztól őszig minden nap átjövök ide, s kitárom az ablakokat, ajtókat. Szeretek itt lenni. Nemcsak az emberekkel, a gyülekezettel, hanem magával az építménnyel is, holott tudom, hogy az nem örök érvényű. Ezekben a padokban ültek az elődök, hallgatták az igehirdetést. Engem áthat ennek a szakrális térnek a kisugárzása. S valóban nagyon szép Árpád-kori templomunk van, amit meg kell őrizni az utókor számára. Ezért meg is tesz mindent a gyülekezet. De a lényeg nem ezen van, hanem a minket szerető Úr Istenen”.A lelkipásztor úgy véli, hogy a gyülekezetet szereti az Úr Isten, mert eddig megtartotta őket. A pénz elfogyhat, a források elapadhatnak, de ha az Isten kegyelme ott van a háttérben, akkor mindez áthidalható. A gyülekezet bevételei az adományok, a persely és egyházfenntartói járulék, illetve az ősök hozadéka, a bérbe adott szántóföldek után fizetett díj. Mindez azonban csak arra elegendő, hogy a gyülekezet fenn tudja magát tartani és a kisebb kiadásokat meg tudjon oldani. Az egyházközség egy sikeres telekcserén is túl van, amellyel az elmúlt években sikerült gyarapítani a meglévő szántóföldet, s ez a reménység szerint ez a terület a jövőben még bővülni fog. A 25 hektáros területet szeretnék telek cserével 30 hektárosra bővíteni.

A templomhajó is felújításra szorul

„A jövőt illetően lehet félelme egy lelkésznek. Nekem is van. De nagyon remélem, ez nem csak rajtam, a lelkészen múlik, vagy a gyülekezet vezetőségén. Ez rajtunk kívül van. A jövőt nem látom. Ha Isten kezében maradunk, akkor lesz jövőnk. Ha nem, mi bármit tehetünk, nem lesz jövőnk. Abban bízom, hogy ezek az apró pici jelek, amelyekről eddig beszéltem, reménységet adnak mindannyiunk számára. A világ ugyanis sötétedni fog és a pusztulása felé tart, ugyanakkor józanoknak kell maradnunk. Így fogom fel a szolgálatomat és a gyülekezet jövőjét is, hogy nehezebb lesz az élet, de megadhatja az Úr Isten, - a mi vagy az unokáink életébe – hogy egy picikét kisüt még a nap. Ez a mi reménységünk”.A Lakszakállasi-Szilasi Egyházközség pecsétje

Kép és szöveg: Iski Ibolya 

események továbbiak →