Már csak óvodával számol Vágfarkasd
2020. augusztus 27., csütörtökKülsőleg már teljesen kész, de a belső munkálatok jelentős része még hátra van a templom és parókia közvetlen szomszédságában felépült református oktatási-nevelési intézménynek. A vágfarkasdi egyházközség 2017-ben kapcsolódott be a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba azzal, hogy létrehozzon egy mintegy negyven férőhelyes óvodát és tizenöt gyermek gondozására alkalmas bölcsődét.
A tavaly júliusban kezdődött építkezéssel a tervek szerint eredetileg márciusra készült volna el a kivitelező. Az időpont később májusra módosult, de várhatóan szeptember végére minden munka befejeződik.Az egyházközség oktatási-nevelési intézménye a volt egyházi alapiskola helyén épül fel. Statikailag az egykori épület már nem bizonyult biztonságosnak, de az átépítése is bonyolult lett volna, ezért inkább annak lebontása mellett döntött a presbitérium. Az így szerzett telek azonban nem volt elégséges egy háromosztályos intézmény létrehozására, ezért azt még vásárlás útján egy 12 áras telekkel kibővítették. A rajta lévő családi házat lebontották, hogy egységes területet alakítsanak ki. Itt kezdődött el az építkezés 2019 júliusában.Az év végére már álltak a falak, s az egyes helyiségek is körvonalazódtak. Az időjárás is kedvezően alakult a munkák végézésére. Az idén készült el a tetőzet, szerelték be a nyílászárókat, szigetelték az épületet, majd fehér színnel vonták be. Elkészült a padlózat, villany- és a vízvezeték is. Jelenleg az udvar rendbetételével foglalkoznak a kivitelezők. Amint megérkeznek a tapéták és bútorok, elkezdődik a helyiségek falainak a felöltöztetése, majd az óvoda otthonosabbá tétele. Hátra van azonban még a konyha felszerelése is.„Erdetileg bölcsődét is terveztünk tizenöt gyermek számára, de félő, hogy nem fog megtelni, s gondjaink lesznek a fenntartásával, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy óvodát működtetnénk. Három csoporszobát alakítunk ki ötvenöt gyermek számára“ – mondta Erdélyi Pál lelkipásztor.Az óvoda épületének az átadását a kivitelező szeptember 25-én tervezi. A használatba vételi engedély megszerzése után az óvoda elindítása még másfél éves folyamat, de a vágfarkasdiaknak nem kellene ennyi ideig várniuk. Tervek szerint ugyanis a helyi óvoda egyházközségi fenntartás alá kerülne, s ez meggyorsítaná a folyamatokat. Erről már tárgyaltak is az önkormányzat illetékeseivel. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor az új épületet hamarabb is birtokba vehetik a gyermekek, akár a következő év szeptemberében.Az óvodába nemcsak a református gyermekeket várják, hanem felekezeti hovatartozás nélkül minden magyar családét. A gyülekezet számára örömet jelent ez az új kihívás, ami nemcsak lehetőséget, hanem felelősséget is jelent. „Az óvodát nemcsak felépíteni, hanem működtetni is kell, ami bizony nem lesz egyszerű feladat. De bízom abban, hogy az Isten megadja majd erre is a módokat és a lehetőségeket“ – mondja a lelkipásztor.Kép és szöveg: Iski Ibolya
Az óvoda tervezete