Elhangzott Jézus búcsúbeszéde, melyben elmenetelének szükségességét próbálta megértetni tanítványaival, ám mielőtt a szenvedések elé áll, imádsággal készül élete döntő eseményére. Főpapi imája – ahogy nevezni szoktuk, a kereszt árnyékában érthető csak igazán. Ezek az imádságos percek azok, ahol az Atyával való kapcsolata még inkább nyilvánvalóvá válik, feladata, megbízatása még inkább érthetőbbé.

Elsősorban magáért imádkozik. Szolgálatát csak úgy tudja betölteni, ha az Atya, aki eddig is segítette erőt ad neki. Kérésében a teljes átadás jut kifejezésre. Nem Ő, hanem az Atya végzi általa a megváltás nagy munkáját. Magáért imádkozik, de nem a feladatok elvételéért, hanem azok biztosabb és eredményesebb elvégzéséért. Itt mutatja meg igazán az Isteni akaratba teljesen belesimulni kész élet áldását. Tudjuk-e magunkról, akik ezt, vagy azt tesszük, hogy nem mi, hanem Isten cselekszik általunk mindent? Csak a teljes önátadás, csak a magunkról való lemondás teheti áldottá Krisztus áldozatát számunkra.

Aztán tanítványaiért imádkozik, akik arra hívattak, hogy ügyét képviseljék ezen a világon. A munka terhe rajtuk van. Emberek ők is. Itt kell a világban, de nem a világnak élniük. Maguk mögött hagyták azt, amit Jézus valami egészen másra, egészen újra hívó szava réginek ítélt. Isten beszédét első kézből vették, s ha szükségeltetett, akár a halálon keresztül is azt hirdetniük. Hogy meghallgattatott az Úr imája, arra bizonyság az első tanítványok áldozatos élete.

Végül könyörög azokért is, akik a tanítványok beszéde által hisznek majd Őbenne. Egy seregben akar minden hívőt látni, melynek feje Ő maga, az Úr. Ennek, a Krisztus által Istennel együtt élő seregnek bizonyságtétele által kell a világnak megismernie Isten országát.

A mi megtartásunk is ebben van benne. Áldozata érettünk is elégséges. Anyaszentegyháza a bizonyság ereje és hatalma mellett. Akik érzik az Anyaszentegyházhoz való tartozásuk szükségét, azok boldogan vallják az imádságának reánk is kiáradó erejét. Hálából kell vele együtt imádkozni, alázatot, áldozatot vagy éppen lemondást hozni nap, mint nap.

Parti Tibor, szesztai lelkipásztor