Tiszta hangot!

2020. február 24., hétfő

A mai társadalom egyre inkább az egyéni önmegvalósításra épül. A család összetartó ereje is meggyengült. A hagyományos közösségektől, a családtól, az egyháztól, a nemzettől, a faluközösségtől eltávolodik az ember. Az egyének bezárkóznak saját világukba, nem szeretik, ha mások beleszólnak az életükbe. Más oldalról nézve pedig sok mindent kontroll nélkül átvesznek, megvesznek, fogyasztanak. Kassai Gyula esperes, lévai lelkipásztor gondolatai a paramenti választások előtt.

Az idősebb generáción kívül alig találunk olyan korosztályt, amelyet érdekelne, hogy mi történik a saját egyházában és az őt körülvevő világban. A fiatalok szinte teljesen közömbösek, a középgeneráció túlhajszolt, a létfenntartásba fekteti energiái és ideje nagy részét. Ennek következtében kevesebb ideje marad az egyházi és közösségi életre. Közben meggyengül a hit, az összetartozás, csökken az áldozatvállalás. A hiteles emberek elfogynak, akik bennünket képviselnének, akiket a közéletben nyugodt szívvel támogathatnánk. Elkényelmesedünk, és élvezzük a globális társadalom adta előnyöket.

Kérdés, hogy miben nyilvánul meg a mi keresztyénségünk? Mitől vagyunk mi különbek a világtól? A jólét és a kényelem nem fordít el bennünket Istentől? Igazságosabbak vagyunk másoktól, több terhet hordozunk, képesek vagyunk az Isten igazságáért a végsőkig küzdeni? Képesek vagyunk többet tenni egyházunkért, mint azt tettük tegnap?

Az egyházon belül is érezhető, hogy az Isten dicsőségét szolgáló közösség ereje meggyengült, és ez kihat a közéletre, a társadalomra. Az emberek nem a templomban, az egyházi közösségi tereken keresik az életük jobbítását célzó megoldásokat, hanem azon kívül. A társadalom globálissá vált, és az egyházi tanítás csak egy, a kínálkozó sok lehetőség és életforma közül. Már nem mindenkihez jut el automatikusan a hit. Generációk nőnek fel Isten és egyház nélkül. A keresztyének válogatás nélkül mindent átvesznek, amit a pluralista társadalom kínál. Közben teljesen elveszítik orientációjukat. A hagyományos családi értékeket felcserélik humánus értékekre. A tízparancsolat helyébe a humanista elképzelések kerülnek. Behódolnak a sokszínűségnek, a humanista szólamoknak.

A keresztyének Istene azonban nem humánus, hanem igazságos. Nem azt mondja, hogy másokhoz, hanem hogy őhozzá igazodjunk. A világot nem globálisnak látja, nem mossa össze a jót és a rosszat, a bűnt bűnnek nevezi. Nem a fogyasztásra és a felhalmozásra buzdítja az övéit. A világba elküldte a Fiát, hogy megváltsa azt, és a szeretete által uralkodjon az emberek szívében. Uralmát kiterjeszti az egész teremtettségre. A világban vajon ki mutat rá arra, hogy nála nincs nagyobb hatalom égen és földön, hogy övé az igazság, ha nem az ő egyháza? Kik szolgálhatják őt a legteljesebben és leghitelesebben a világ előtt, ha nem a választottai? Az egyháznak a tiszta hangot kell képviselnie a világban. Nem az emberekét, hanem Istenét. A mi küldetésünk szót emelni Isten igazsága mellett, és nem vonulhatunk ki a világból. Közvetítenünk kell a teljes igazságot, ehhez fel kell adni a biztonsági zónát. Ne az érdek, a számítás vezessen! A feltétel nélküli igazságnak kell alárendelni életünket. Az igazság megvéd a megalkuvástól. Nem engedi, hogy kivonuljunk a közéletből, nem engedi, hogy az önmegvalósítás körül szédelegjünk. Feladatunk van – képviselnünk kell Istent a világban, minden szinten. Egy olyan közösséget kell képviselni, amely szövetségre épül. Ennek a szövetségnek a feje Krisztus. A földi ittléte, Betlehemtől a Golgotáig arról szólt, hogy a világba jött, odaállt a mi helyünkre, de a világ nem fogadta be őt. Most mégis a világban van az ő Szentlelke által, még erőteljesebben, mint ahogy korábban. Ahogy ő a Golgotán a helyünkre állt, úgy állít bennünket ma a maga helyébe, hogy képviseljük őt. Az egyházát küldi a világba. Nem azért, hogy bólogassunk, hanem hogy hangot adjunk véleményünknek, krisztusi életünknek, amely akkor lesz erős, ha hiteles élet áll mögötte. A társadalom azoknak a hangjára kíváncsi, akik erősek, akiknek van mondanivalójuk, akik egységesek és hitelesek. A mi hangunkat Krisztus tölti meg élettel, ő adja az erejét is, hogy a távoliak is jól és tisztán hallják. Ha az üzenetet nem is fogadja be mindenki, de hallani akkor is fogja, csak oda kell állnunk az ő helyére.

Szükség van, hogy a krisztusi hang ott legyen az iskolákban, a kórházakban, a parlamentben, a társadalomban. Azzal, hogy hangot adunk hitünknek, hangot adunk közösségeinknek is. Mert az Egészet képviseljük, mi, akik a társadalomban kisebbségben vagyunk – úgy felekezeti, nemzeti, nyelvi és kulturális értelemben. Bár kevesen vagyunk, de a hangunk mégsem vész el a többi között, ha tisztán szólalunk meg. És ha tisztán és igazán szólunk, akkor mások is meg fogják érteni és meg akarják érteni a tiszta hangot. Erre törekedjünk mindenkor, ha döntenünk és választanunk kell!

Kassai Gyula

Kálvinista Szemle 1/2020

események továbbiak →