A Világosság református egyházi műsor 2020. január 5-ei ajánlata

2020. január 03., péntek

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: az új év első vasárnapján lelki útravaló a Jézussal való járás jegyében, református bölcsőde épül Bátorkeszin, a felnőttek között végzett katekézis kihívásai.

Sok kérdés fogalmazódik meg az emberben az új év első napjaiban, de a választ azokra majd csak visszanézve tudjuk megmondani, vagy értjük meg a miérteket. Egy biztos: egyedül nehéz lesz megküzdeni a várható nehézségekkel. Jézus Krisztus azonban ott áll az övéi mellett. Ő ugyanis azért jött, hogy a benne hívők előtt világossá váljon Isten akarata: „…, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Erre kapcsolódik Édes Árpád alistáli lelkipásztor újévi útravalója.Közel hatszáznyolcvan ezer eurós költséggel épül fel Bátorkeszin a magyar alapiskola szomszédságában a harminc kisgyermek nevelésének otthont adó református bölcsőde, amelynek az alapkövét ünnepélyes keretek között október végén tették le. A magyar kormány támogatásával a Bethlen Gábor Alapon keresztül megvalósuló zöldmezős beruházás másfél év alatt készül el. Az alkalomból megtartott ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Géresi Róbert püspökhelyettes, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba való bekapcsolódásról Czinke Zsolt lelkipásztor beszélt. Az alapkőletételkor készített összeállításban megszólal még  Labancz Roland, a község polgármestere, Szénási Szilárd esperes,  Dolník Attila és Dolník Domány Zsófia, valamint Szenczi Andor, a gyülekezet gondnoka. A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara szervezésében megvalósult legutóbbi gyakorlati a konferencián Pángyánszky Ágnes lelkipásztor,  az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa előadásában azt boncolgatta, hogy miként tud választ adni a gyülekezeti pedagógia a különböző élethelyzetekre és a kateketikai feladatokra. Az előző beszélgetésünk folytatásából kiderül, hogy a szorosabb kapcsolat miatt a gyülekezeti munkára megszólítottak - legyenek azok családosak vagy egyedülállóak - élnek-e ezzel a lehetőséggel?

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

Ismétlés másnap, hétfőn 13.05 órakor.

események továbbiak →