Egyházunk elöljárói és a lelkipásztorok ünnepélyes bevonulása után a Pozsonyi Református Egyházközség két gondnoka, Kosár Károly a magyar, Ján Čontofalský pedig a szlovák gyülekezet részéről köszöntötte az egybegyűlteket, majd a megköszönték a Peres lelkészházaspár tizenhat éves odaadó szolgálatát.Igehirdetésében Fazekas László püspök az első hallásra tán kissé megdöbbentő, de valójában egy nagyon is buzdító igeszakaszon – Jón 1,1-2-ben leírtakon –  keresztül mutatott rá a városban való szolgálat nehézségeire: Az Úr elküldte Jónást, a prófétát, Asszíria fővárosába  Ninivébe, az ellenséges, kegyetlen uralkodási módszereiről híres nagyvárosba, hogy hirdesse: az Istennél, az ég és föld királyánál van menedék, bocsánat és üdvösség. Ha nem térnek meg, akkor negyven nap múlva elpusztul a város... Ahogy az akkori ember életében nem volt hely Isten számára, a ma embere is úgy fordul el Istentől. Ez a jelenség egy nagyvárosban még jobban szembetűnő. Ebben a helyzetben nagyon nagy feladat hárul egy gyülekezetre és lelkipásztorára egyaránt. Mert az Istentől elfordulás folyamatában egy keresztyén gyülekezetnek a pusztában kiáltó szóvá és a világ világosságává kell válnia. „Amikor más lép az Isten helyébe, és az Istennek nem marad hely az ember szívében, akkor szükség van kemény dorgálásra is. S ez nem könnyű feladat. Ehhez teljes odaszánás kell, az Istennek való teljes engedelmesség. És az ember erre egyedül képtelen”- hívta fel a figyelmet a lelkészi szolgálat egyik összetevőjére a püspök.

„Mert elmenni egy teljesen idegen helyre, és ott megszólalni, a szívünkbe rejtett isteni üzenetet hirdetni, nem könnyű feladat. Ez egy nagyon nagy kihívás, mert az igazságot kimondani egyáltalán nem kellemes.” A városban lévő sok vallási közösség közül egyik a pozsonyi, lelkipásztort választó református gyülekezet, amely azért van, hogy tagjai az igétől hitben erősödjenek és ki-ki a saját helyén, saját környezetében hirdesse Isten üzenetét. Ezekkel gondolatokkal mutatott rá a püspök a beiktatandó lelkészházaspárra váró feladatokra, majd visszatekintett a múltba is, mi szerint „itt, a Pozsony főterén álló református templomban nagy hírű elődök szolgáltak, akik igyekeztek megőrizni a gyülekezet belső jellegzetességeit, békességét, egységét és példát mutattak ebben a nagyon sokszor zűrös, sokszor érthetetlenül élő és cselekedő világban.” Napjainkban is szükség van az istentelenség elleni harcra, melyben a gyülekezet és lelkipásztorai kölcsönösen kell, hogy segítsék egymást – ezekkel az útravaló gondolatokkal zárta igehirdetését a püspök.

Ezután Somogyi Alfréd esperes mondott köszönetet a november 1-vel nyugalomba vonult Peres Imrének a Pozsonyi Református Egyházmegye gyülekezeteiben végzett szolgálatért /Padány, Bögellő, Pozsony/. A beiktatás aktusa előtt bemutatta a pozsonyi gyülekezet új lelkészeit, Buza Zsoltot és hitvestársát, Buza Bodnár Arankát ismertetve eddigi szolgálatuk főbb állomásait /Komárom, Rozsnyó/, majd a Préd 4,12: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar” – igeszakasz alapján szólt a jelenlévőkhöz. Az igében előforduló - egy, kettő, három – számokat a következőképpen értelmezte az esperes: Az említett hármasfonál összetevői közül az egy: a mi keresztyénségünk, hiszen Krisztusban egyek vagyunk; A keresztyénségnek soha nem volt könnyű helyzete, és manapság egyre több támadás éri. Egyházainknak fel kell készülniük az egyre inkább eldurvuló atrocitásokra. A pozsonyi gyülekezet mintha kirakatban élne, és itt ketten lesznek, akiknek minden támadás esetében ellent kell állni. De a felolvasott ige hármas fonálról szól, mely nem könnyen szakad el. „Legyen ez a hármas fonál Pozsonyban úgy, hogy Isten Igéje a fő szál, Isten szolgái a második és Isten népe a harmadik. Ha az ige alapján testvéri közösség és kölcsönös megértés, szeretet lesz a gyülekezetben, a lelkészek, presbiterek és a hívek között, akkor erős kötelék lesz közöttetek minden támadással szemben. Kívánom, hogy így legyen!” – summázta beszéde végén Somogyi Alfréd esperes.

A lelkészházaspár hivatalba történő beiktatása alkalmával az esperes átadta a gyülekezet szimbolikus jegyeit: a templom kulcsát és gyülekezet pecsétjét.Majd az frissen beiktatott lelkészek megtartották szószékfoglaló igehirdetéseiket. Buza Zsolt az 5Móz 28,3 ige alapján szólt a gyülekezethez. Saját életében történt tragikus eseményeken keresztül mutatott rá az Isten áldásának beteljesülésére, az egyre növekvő hitére. Hangsúlyozta, hogy csak Krisztusra építve lehet beteljesülést várni, csak általa lehet hitben növekedni életünk történésein keresztül. Amint Izráel népe idejében, úgy mai is érvényes, hogy nem egy -egy embernek, hanem egy egész népnek kell döntenie, közösségnek kell elhatároznia, hogy megtesznek mindent annak érdekében, hogy Isten áldása megtörténjék életükben.Buza Bodnár Aranka a Róm 10,17 ige alapján szólt a megjelentekhez. Elmondta, hogy a hit hallásból van, és rámutatott: „mindenkor egy a lényeg és egy a fontos: Az Úr szava legyen mindenkor az első helyen – meghallani és megtartani, mert ebben van a megmaradás.” Majd elmondta, hogy aki hallja az Úr szavát az hitben növekedhet, s majd meghallja Jézus hívását is, és akkor nemcsak önmagának él, hanem Jézus kívánsága szerint. Az igehirdetések után következett a lelkipásztorok köszöntője, köztük Fazekas László püspök, Fekete Vince főgondnok, Peres Imre és Peresné Vajda Zsuzsanna lelkészházaspár. A pozsonyi egyházmegye nevében Somogyi Alfréd esperes és Molnár Rudolf gondnok üdvözölte egy-egy igével a lelkészházaspárt. A szülőföld lelkipásztora, aki jelenleg a barsi egyházmegye esperese Kassai Gyula szólt Buza Bodnár Arankához, aki 20 évvel ezelőtt az ő lelkészi szolgálata idején konfirmált. Varga Zoltán a rozsnyói gyülekezet megható üzenetét tolmácsolta a házaspárnak, ahol kilenc éven át szolgáltak. De köszöntötték őket az egykori teológustársak is.Az istentisztelet végén a frissen beiktatott lelkészházaspár megköszönte a gyülekezet és lelkipásztorok jelenlétét, az igei szolgálatot, a kedves szavakat majd mindenkit felkértek egy közös fotózásra. Az ünnepi aktus a közeli Pozsonyi étterem különtermében rendezett ebéddel ért véget.

Kép és szöveg: Fritz Beke Éva