Komáromban adott koncertet a Koreai Presbiteriánus Egyház Nőszövetségi Énekkara

2019. július 04., csütörtök

2019. június 25-én európai körútjának első állomásán Komáromban, a református templomban adott hangversenyt a Koreai Presbiteriánus Egyház Nőszövetségi Énekkara.

Az énekkart Fazekas László püspök és Park Sungkon, a Szlovákiában működő Koreai Református Gyülekezet megalapítója és lelkipásztora köszöntötte. A koreai református női kórus nemzetközi szervezetének vezetője Nog Ki Sook elmondta, hogy a kórus ebben az évben ünnepli  fennállásának 27. évfordulóját. A komáromi hangversennyel a kórus 12. kelet-európai koncert-körútja kezdődik meg. Innét Magyarországra készültek, ahol három fellépést terveztek, egyet Debrecenben kettőt pedig Budapesten. A körút harmadik, egyben befejező állomása a horvátországi Zágrábi Koreai Egyházközség. Hong Ki Sook köszönetet mondott a lehetőségért, hogy a dél-szlovákiaiak közé is elhozhatták dalaikat, melyek a zenei élményen kívül az evangélium terjesztését is szolgálják.

A hangverseny három, külön-külön névvel rendelkező részből tevődött össze. Első rész „Az isteni kegyelem dala” nevet viselte, melyben három éneket hallgathatott meg a közönség. Amíg az énekkar tagjai nemzeti viseletükbe öltöztek át, addig Fekete Vince főgondnok hegedűn és hitvestársa Fekete Éva zongorán játszott egy olyan koreai zeneművet, melynek kottájával nyolc évvel ezelőtt Park Sungkon ajándékozta meg őket. A második rész a „Dal és ária” nevet viselte, melynek keretén belül a koreai nép legnépszerűbb dala, az „Új szellő” is elhangzott, a végén pedig csodálatos áriában gyönyörködött a hallgatóság.

A harmadik rész „Az élete dicsérete” tartalmazta az énekeskönyvünkben szereplő „Hadd menjek Istenem mindig feléd” kezdetű 422. dicséret koreai változatát is. Felemelő élmény volt, amikor az említtet éneket a karmester kérésére a kórussal egyszerre magyarul is énekelte közönség. A hangverseny végén a hallgatóság állva, vastapssal köszönte meg a csodás zenei élményt.

Isten áldja a kórus további munkásságát, és ezúton is köszönetet mondunk áldott szolgálatukért!

Reformata, Fritz Beke Éva

Kép: Turányi József, Fritz Beke Éva

események továbbiak →