Mi vagyunk Isten jelenléte a világban

2018. augusztus 17., péntek

„Nemcsak a templomig kell eljuttatnunk az embereket, hanem a mennyekig” – az ÉlesztŐ második estéjén folytatódott Szanyi György kárpátaljai lelkész evangelizációja.

A találkozó első estéjén elmondott gondolatokat folytatta Szanyi György csütörtök este, melyhez ismét Péter és János gyógyításának története (ApCsel 3,1–10) szolgált alapul. A lelkipásztor az előző napi áhítatra utalva felidézte, mennyire fájdalmas, ha a keresztyénektől csak alamizsnát várnak – ahogy az is, ha ennyit várunk önmagunktól. „Van, amikor az ember nem gyógyulást vár, csak azt, hogy ne fájjon. És olyan is, amikor már nem békességre vágyunk, csak arra, hogy hagyjanak békén – sorolta az áhítattartó az egyre csüggedő reményeket. – Már a koldus is csak azt akarta, hogy arra az egyetlen napra oldódjanak meg a problémái.”

Szanyi György azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az élet több az élelemnél és a ruházkodásnál, keresztyénként valójában a világ legboldogabb emberei vagyunk, mert Isten már megmentett minket. „Krisztus egyszer és mindenkorra felszabadított minket minden kötöttség alól, meghalt a bűnökért, ezért nem kell már attól félnünk, hogy Isten megbüntet, ha valami rosszat teszünk. Élhetünk úgy, hogy szabad még hibázni” – bíztatta a jelenlevőket, majd egy emléket is felidézett teológus hallgató éveiből: egy istentiszteleten a lelkipásztor elmondta, mennyire örül azoknak, akik eljöttek, de még jobban örülne, ha más emberek között is hirdetnék az igét. „Többre vagyunk elhívva, mint Isten szeretetének élvezése, mert ebben a szeretetben az a csodás, hogy továbbadva növekszik” – foglalta össze.

De mit jelent tovább adni Isten szeretetét? Mit jelent a gyakorlatban is keresztyénnek lenni? A lelkipásztor szerint azt, amit Péter tett a koldussal: azt mondta neki, nézzen rá. „Fontos feladatunk lenne felemelni az emberek tekintetét, mert sokan kullognak lehajtott fejjel, szégyenkezve olyan dolgok miatt, amikről nem tehetnek” – tette hozzá. Mint mondta, bátor cselekedet azt mondani valakinek, hogy nézzen ránk, mert sokkal könnyebb lenne egy kegyes mondattal Istenhez irányítani a másikat. „Ezt ráadásul az a Péter tette, aki hosszú ideig nem mert Jézus szemébe nézni. Ezzel viszont azt mondja, ő sem más, mint a koldus, ő is küzd bűnökkel, de tudja – ahogy mi is tudhatjuk – hogy az Úr szereti. Rajta és rajtunk keresztül szeret másokat is” – hangsúlyozta Szanyi György.

„Ahogy délelőtt is elhangzott: Isten képviselői vagyunk a világban. Így emeljük fel a tekinteteteket, hogy mások is megláthassák Őt” – tette hozzá. Péter azt adta, amilye volt, ez pedig nem más, mint Jézus és a felhatalmazás, hogy azt mondhatja: kelj fel és járj! „Neked is van Jézusod, és biztos van olyan területe az életednek, ahol felhatalmazásod is van – emlékeztetett a lelkész. – Ha élnénk ezzel a felhatalmazással, könnyeket tudnánk letörölni és tekinteteket tudnánk felemelni, mert mi vagyunk Isten jelenléte a világban.” Erről beszélt Jézus is, amikor azt mondta, követői legyenek sóvá és világossággá és ennek tesz eleget Péter, amikor kinyújtja kezét a koldus felé. „Senkinek sem segíthetünk a távolból, az emberek hús-vér támogatást várnak. Azt, hogy egy légy közülük, légy velük és légy elérhető, mert kapcsolat nélkül nincs gyógyulás” – folytatta Szanyi György.

A lelkész azt is elmondta, van olyan helyzet, amikor a keresztyén embernek olyanok felé is kezet kell nyújtani, akikhez magától nem menne oda. De ilyenkor el kell indulni, mert „csak a mocskos világban tudjuk hirdetni Krisztust”, egy steril környezetben nem. Hajlandó vagy megfogni a másik kezét? Hajlandó vagy olyat tenni, amire a másiknak igazán szüksége van? Hajlandó vagy Krisztust bárhová követni? – hangzottak a kérdések, majd a bíztatás is: „Összetört, nyomorult életek várják az evangéliumot és a legtöbbször nem prédikációra van szükségük. Ahhoz, hogy valami elinduljon, jelen kell lennünk, mert a csodák nem úgy történnek, hogy várunk rájuk, hanem csak tesszük a dolgunkat és Istennel csoda lesz belőle.”

Az áhítattartó szerint kezet nyújtani és felemelni valakit önmagában nem nagy dolog, de mégis a legnagyobbá lesz, amikor Krisztus cselekszik rajtunk keresztül. „Nekünk nemcsak a templomig kell eljuttatnunk az embereket, hanem a mennyekig” – tette hozzá. Ezen az úton pedig a legfontosabb kérdés az, készek vagyunk-e betölteni a feladatunkat? „Az igazi keresztyén élet nem arról szól, hogy csak önmagunknak akarjuk a kényelmet és a menekülést, hanem, hogy másokat is megmentsünk” – hangsúlyozta Szanyi György.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László, Nagy Emese

események továbbiak →

Reformáció 500