Isten színre lép

2018. augusztus 16., csütörtök

Mit jelent az, hogy férfi és nő? Hogyan kellene élnünk? Mit higgyünk: amit a környezetünk vall vagy amire Isten hív el? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések megválaszolásában segített Lovas András, a Gazdagréti Református Egyházközség lelkipásztora az ÉlesztŐ résztvevőinek. Első előadásában a képmás-lét és az ego történetének ütközéséről beszélt.

Képzeljünk el egy furcsa helyzetet: egy buszmegállóban egy férfi a vadkacsa latin nevének elmondásával szólít meg egy másik férfit. „Mi történhetett itt? Lehet, hogy előző nap találkoztak a könyvtárban és egyikük érdeklődött a vadkacsa latin neve iránt, ahogy az is, hogy a fiatalember pszichoterápiára jár beteges félénkség miatt, ahol azt a tanácsot kapta, hogy kezdjen beszélgetni emberekkel – bármiről. De az is lehet, hogy két orosz kém titkos kódja hangzik el – kezdte szerdai előadását Lovas András. – Egy konkrét esemény akkor érthető meg, ha értjük azt a nagyobb történetet, aminek a része.”

Az ÉlesztŐ idei főelőadója hangsúlyozta, hogy életünk minden eseménye és pillanata egy nagyobb dologhoz tartozik – de ahhoz, hogy ezzel kezdhessünk valamit, bele kell gondolnunk, mi is az a nagyobb. „Egyszerre nem lehet igaz mindhárom lehetőség: ha tévesen értelmezzük a nagyobb történetet, téves lesz a helyzet értelmezése is” – hívta fel a figyelmet. Az előadó elmondta, az istenképűséget is értelmeznünk kell, de mivel ez önmagában egy nagyon elvont fogalom, a következő napokban azt vizsgálja majd a résztvevőkkel, hogy jelenik meg ez a kérdés a szexualitás, a munka és a szórakozás témaköreiben. „Ezek is mind azon múlnak, milyen nagyobb történet, milyen világnézet részeként gondolunk rájuk” – hangsúlyozta.

Isten képmására

Lovas András szerint mindig két történet ütközik az ember életében: a „képmás”, vagyis a Biblia, és az ego története. A Biblia elmondja, hogyan teremtette Isten a világot, hogyan romlott el a rend és hogyan kezdi végül maga Isten helyreállítani ezt az egészet. „Erre a logikára épülnek az akciófilmek is, de ez a képmás története is. Azonban emellett megjelenik az is, amit a nyugati világ mutat, eszerint az igazi probléma, hogy nem tudunk megvalósulni. Ennek a két történetnek a feszültségében élünk” – magyarázta. Ez a két valóság formál mindnyájunkat, ezek ütköznek életünkben, ezért az a kérdés, hogyan éljük meg, hogy Isten képmására lettünk teremtve?

„A teremtés nem szól másról, mint hogy a király színre lép és parancsoló szavával életre hívja a világot. Úgy jelenik meg, mint aki érdemes a dicsőítésre és a teremtett világ imádatára” – emlékeztetett a lelkipásztor, ahogy arra is, Isten különbözik attól, amit teremtett, mégis egészen személyes módon van jelen a világban. „Személyes kapcsolatot feltételez, amikor azt mondja, önmagához hasonlóvá alkotja az embert” – tette hozzá.

Azonban a különböző világok ütközése már Izrael népe történetében is megjelent, egyszerre ismerték Isten kijelentését és a környező népek hitvilágát. Ebben a folyamatos ütközésben segít eligazodni az istenképűségünk, amikor ugyanis Atyánk azt mondja, saját képére teremt embert, akkor azt is mondja, hogy „a végtelen Isten és a véges teremtmény között alapvető hasonlóság van”. Ez pedig azt jelenti, hogy Őt kell képviselnünk a világban, feladatainkat nem elsősorban az emberi világért kell elvégeznünk.

A helyes értelmezés

„Az, hogy Isten képére teremtettünk, méltóságot is ad, de ez csak úgy működik, ha személyes kapcsolatunk van a királlyal” – fogalmazott Lovas András. Ebben a kapcsolatban gyökereznek az egymáshoz fűződő viszonyaink és feladataink is – melyeket a teremtéssel kaptunk: a férfi számára ajándék az asszonyt, hogy együtt őrizzék és műveljék a földet, majd pedig sokasodjanak, hogy Isten képére töltsék be a földet. „Ez nem azt jelenti, hogy minél több ember legyen a földön, hanem azt, hogy legyünk civilizáció – hangsúlyozta az előadó.

Ez a civilizáció képes rá, hogy a képmás-létet megélje a munkában is, mert Isten úgy alkotta a világot, hogy erre szükség legyen. „Előkészítette, de ez még nincs kész: alakítani és művelni kell. Nekünk, akiket Isten a saját képére teremtett, rendet kell tennünk a káoszban. Mi nem a semmiből hozunk létre valamit, hanem a meglévővel dolgozunk, ezért rá kell jönnünk, hogy képviselhetjük Isten a munkánkkal” – mondta a lelkipásztor, majd hozzátette: szükségünk van egymás munkájára és hozzáértésére.

A munkához szorosan kapcsolódik a szórakozás is, aminek a munka és a pihenés ritmusa adja meg a megfelelő alapot – ahogy a teremtés történetében is olvashatjuk: az Úr is megpihent és gyönyörködött abban, amit alkotott. „Bár értenénk, hogy a szórakozás és a pihenés hogyan viszonyul a képmás-léthez! Ha nem tudunk pihenni, nem megy a munka sem, de meg kell látni, hogy az élet forrása nem a munkában van, hanem valami sokkal nagyobban – tette hozzá Lovas András – Amikor befejezem a munkát, hálával élvezhetem azt, amit Istentől vagy a többi embertől kaptam: egy zöldellő parkot, a zenét vagy egy-egy filmet.”

Az első fejezet hiányában

Identitásunk alapja a férfi és női mivoltunk, ami minden porcikánkba írt valóság, ami az egyenlőség és a különbözőség egységéről tanít. „Azért van szükségünk egymásra, mert különbözünk. Isten arra teremtette az embert, hogy kapcsolatban legyen vele, ha pedig az a természetünk velejárója, hogy kapcsolódunk Istenhez, természetellenes lenne, ha nem lenne szükségünk a másik emberre” – foglalta össze Lovas András.

De mit kezdhetünk ezekkel az alapokkal? „Nehéz, mert soha sem éltünk a történet első fejezetében, nem tudjuk, milyen volt Isten álma az emberről, a munkáról és a szórakozásról” – hívta fel a figyelmet. Mint mondta, Isten mégis arra hív, hogy megpróbáljunk rendet tenni magunkban és nézzük meg, miért adhatunk hálát. „Akármennyire is nehéz ma a férfi-női kapcsolat, nézzük meg, hol látjuk benne a szépet, hol kell imádkoznunk és hol segíteni. Ahogy azt is nézzük meg, hol látjuk a teremtettségbeli jót önmagunkban, a gyülekezetünkben, az egyházban vagy a társadalomban és adjunk hálát azért, amink van – biztatta Lovas András a hallgatóságot.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László, Nagy Emese

események továbbiak →

Reformáció 500