Szerdán nyitotta meg kapuit az ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozó, melyre szerte a Kárpát-medencéből érkeztek résztvevők. Az alkalom idei témája a képmás-lét: a látogatók együtt keresik a válaszokat arra, hogyan viszonyul egymáshoz az önmagunkról és Istenről alkotott képünk, illetve az a tény, hogy az Úr a saját képmására teremtette az embert.

„Amikor azt mondom, Isten hozott, azt szó szerint értsétek” – köszöntötte Édes Erzsébet koordinátor a résztvevőket. Mint mondta, örül, hogy már nem üresen állnak a nagysátor padjai, végre megérkeztek a fiatalok. „Amikor azon gondolkoztam, mit mondjak ma, a puzzle jutott eszembe: a legtöbbször sokkal könnyebb kirakni a keretet, mint magát a képet. Nálunk az eddigi előkészület volt a keretezés, de a valódi kép kibontakozása most kezdődik el” – fogalmazott, majd hozzátette: ahogy Isten eddig erősítette a szervezőket, úgy ad majd erőt ahhoz, hogy teljessé válhasson az a bizonyos kép.

Kiss Miklós, a találkozót szervező Fiatal Reformátusok Szövetségének (Firesz) elnöke is a megérkezés fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében: „Kívánom, hogy ne csak átnyargaljunk az ÉlesztŐn, hanem keressük a minőégi találkozás lehetőségeit.”

Az idei ÉlesztŐ képmás-létről szóló főelőadásait Lovas András gazdagréti lelkipásztor tartja, majd a központi témáról délelőttönkén kiscsoportokban beszélgethetnek a résztvevők, délutánonként pedig különböző előadásokon és műhelyfoglalkozáson mélyülhetnek el az Istenről és egymásról alkotott kép témakörében. Az ÉlesztŐn szemináriumot tart majd Márkus Tamás András, Süll Tamás és Vargaestok Dávid tábori lelkész.

Történik valami?

A nyitó áhítaton Szanyi György kárpátaljai lelkipásztor a jeruzsálemi templom ajtajában kolduló béna meggyógyításának története (ApCsel 3,1–10) alapján hirdette az igét. Mint mondta, abban, hogy Péter és János felment a templomba imádkozni, önmagában nem volt semmi különös, hiszen találkoztak Krisztussal, megismerték őt, ezért természetes, hogy újra találkozni szerettek volna vele. Azonban már nemcsak vallási kötelezettséget láttak a templomi alkalomban, hanem annak lehetőségét, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. „Egyszerű, de kiemelt alkalom ez, mert Istennel találkozni mindig kiemelt dolog – azonban őt bárhol, bármikor, bármilyen állapotban kereshetjük” – hangsúlyozta.

A lelkipásztor szerint az ÉlesztŐ is ilyen kiemelt alkalom, ahol a résztvevők nemcsak „jól érezni” szeretnék magukat, hanem várják, hogy Isten szóljon hozzájuk. „Szomorú, hogy a béna mellett éveken át elmentek a templomba járók. Nem tanulták meg: Isten nemcsak azt akarja elmondani nekünk, hogy szeret, hanem azt is üzeni, hogy mozdulj! – hívta fel a figyelmet Szanyi György. – Ahhoz hogy valóban keresztyének legyünk, nem hiszem, hogy elegendő azt mondanunk, szeretjük Jézust. Ő azért szólít meg, hogy valami történjen az életünkkel.” A lelkipásztor arra biztatta minden egyes hallgatóját: „kérdezd meg, mit kell tenned vagy kinek kell segítened! Isten azt kéri tőlünk, ilyen módon váltsuk aprópénzre a keresztyénséget.”

Merjünk nagyobbat kérni!

Az alamizsnáért könyörgő nem magától ment el a templom elé, hanem odavitték – éveken át másokra volt utalva, talán már nem is vágyott többre, mint arra a pár fillérre, amivel olykor megszánták. „Eljöhet az ember életében az a pont, amikor beletörődik, belefásul sorsába és elhiszi, hogy az élet annyi, amennyit lát belőle. Van, amikor már nem is kell több, csak egy kis alamizsna  – fogalmazott a lelkipásztor, azonban ezzel kapcsolatban több fontos kérdést is feltett: „A templomba járóktól csak alamizsnát lehet kérni? Mit várnak tőlünk, keresztyénektől, akik beleszürkültek az életbe? És mit várhatnak?” Mint mondta, sokszor keresztyénként is csak üres ígéreteket teszünk, fenyegetőzünk vagy elintézünk egy-egy nehéz helyzetet annyival, hogy „Isten szeret”. A kérdés az, hogy várhat-e tőlünk többet a világ, a barátaink vagy egy nyomorult, mint egyszerű alamizsnát?

Szanyi György felidézte azt a 25 évvel ezelőtti nyári evangelizációs hetet, melyen igazán közel került Istenhez. Ekkor hallotta az ott szolgáló lelkésztől, hogy hajlamosak vagyunk apró dolgokat kérni Istentől, miközben Ő örök életet és örömöt akar nekünk ajándékozni. „Akkor megpróbáltam »nagyot« kérni – és azóta is az Úré vagyok. Neked vannak még lehetetlen kéréseid vagy belefáradtál a vágyakba? Szomorú ugyanis, ha keveset várnak tőlünk, de még szomorúbb, ha mi is keveset várunk Istentől” – magyarázta.

Nem morzsák

Elkeserítő lenne a történet, ha azzal érne véget, hogy az apostolok elmondják, nekik nincs pénzük, amit adni tudnának a koldusnak – pedig az ember előbb látja meg a hiányt, mint a „vant”. „Hajlamosak vagyunk azt nézni, amink nincs, de sokszor, a hiányérzet, csak tünete valaminek, ami valóban nincs. Vizsgáljuk meg, mire van valójában szüksége az embereknek, mert az nem az alamizsna! Krisztus sem morzsákat adott nekünk, hanem azt mondta: »Én vagyok az élet kenyere« – fűzte hozzá a lelkész.

Jézus szeretete nem odavetett segély, hanem a megváltott élet reménysége: nekünk Isten mindent odaadott, ezért bátran mondhatjuk, hogy nincs aranyunk vagy ezüstünk, de azt kell adnunk, amire valóban szükség van. „Ha mi minden nap tiszta lapot kapunk, ezt adhatjuk tovább. Nekünk Krisztust kell adnunk önmagunkból: felemelni, felkarolni, támogatni és útjára bocsátani a másikat, mert többre lettünk elhívva, mint amik vagyunk” – zárta gondolatait Szany György.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László